Szülés hatmillióért

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mielőtt félreértenéd a fenti mondatot, biztosítalak arról, hogy csupán ironizáltam.  Egyelőre itt járunk, Magyarországon, ahol egy magánkórházban történő hüvelyi szülés félmillió forintba kerül, a császármetszéses szülés elérheti a hatszázezer forintot, az őssejt levételért és tárolásét pedig még háromszázezer forintot kérnek. A hatmilliós lehetőségre még visszatérek, de most folytassuk az alternatív lehetőségek bemutatását.

Szülhetsz szülőszékben

A szülőszék egy olyan támlátlan szék, amelyet kifejezetten gyermekszülésre terveztek. Lehetővé teszi a mama számára, hogy üljön vagy guggoljon, mialatt életet ad kisbabájának. A természetes szülés sok híve támogatja használatát. A szülőszéket a vajúdás nehézkesebb szakaszainál – és természetesen a kitolásnál – veszik igénybe a nők. Egyik legnagyobb előnye, hogy függőleges pozícióban tartja a kismamát, ezáltal jelentősen megkönnyíti a kitolást.

És a csupa csupa extra!

A Scottsdale egészségügyi központ Los Angelesben a világ egyik legdrágább egészségügyi intézménye. Hírnevét annak köszönheti, hogy világsztárok egész sora szült vagy feküdt kés alá itt. A Scottsdale-ben szült Gwen Stefani, Cindy Crawford, Kristie Brinkley vagy Britney Spears is. Angelina Jolie nőgyógyásza is itt dolgozik. Az intézmény minden létező luxussal fel van szerelve. A berendezés ízléses és drága. Az uralkodó színek a rózsaszín, a téglavörös, a drapp és a barna.
A szobákban halványrózsaszín szőnyegpadló, virágos kárpitú ülőgarnitúra és drapp falak találhatók. „Mindenfajta szülést vállalunk” – nyilatkozta az intézmény igazgatója, aki szerint egy szülés nagyjából öt-hatmillió forintba kerül a kórházban.

Bababarát kórházak - a valóság

A kilencvenes évek elején a világ összes országába megérkezett az a levél, amelyben a WHO és az UNICEF vezetői arra kérik a kórházakat, hogy indítsák el és patronálják a bababarát mozgalmat. A bababarát kórház kritériumai között szerepel: minden újszülöttnek lehetőséget kell adni arra, hogy az édesanyjával közvetlen bőrkontaktusba kerüljön a szülés utáni első félórában, és szophasson, ha akar. Minél hosszabb ideig marad így anya és gyermeke, annál mélyebb gyökereket ereszt a korai kötődés. Aki spontán születik, a mama meztelen mellkasára kerül, akár még a köldökzsinór átvágása előtt is. A lényeg az, hogy a baba hátát, illetve kettejüket együtt takargassák be, jó meleg, száraz takaróval. Erre lehetőség is nyílik abban a megfigyelőhelyiségben, ahol a szülést követő két órát tölti a család. Ez az úgynevezett „kenguru módszer”, amelyet ugyan elsősorban koraszülöttek esetén vizsgált és ajánl a WHO, de egészséges kisbabáknál legalább annyira fontos.

A kitűzött cél, hogy szülészeti intézményből való távozás után a mamák megszilárdult önbizalommal, eredményesen tudják babájukat szoptatni. Az ezt elősegítő kórházi gyakorlat szellemisége közeli rokonságban áll a gyengéd, családcentrikus szülészeti megoldásokkal. A bababarát kórházak többségében lehetőség van a háborítatlan vajúdásra és az alternatív szülésre is.

Bababarát kórházak:
MÁV Kórház, Budapest
Szent István Kórház, Budapest
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen
Vaszary Kolos Kórház, Esztergom
Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr
BAZ Megyei Kórház, Miskolc
Semmelweis Kórház, Miskolc
Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján
Kazincbarcikai Városi Kórház, Kazincbarcika
Jávorszky Ödön Kórház, Vác

Ha olyan kórházat/orvost/szülésznőt ismersz, amely/aki mindent megtesz a háborítatlan születésért, kérlek, írd meg nekünk!

Kapcsolódó anyagaink:
Elindultak a fájások
Anyuka, holnap hazamehetnek!
Mikor is jó szülni?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.