Csíra – ahol az élet kezdődik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az vagy, amit megeszel

Az így létrejövő magas rosttartalmú csírában, a különböző növényi kezdeményekben koncentrált formában van jelen mindaz a tápanyagmennyiség, vitamin- és ásványianyag-tartalom, amely egy fejlődő növény számára létfontosságú. Ha csak arra gondolunk, hogy a növény majd ezekből a tápanyagokból kezdi meg az életét, könnyen beláthatjuk, milyen óriási energia rejtezik már egyetlen csírában is. 
Ki kell, hogy ábrándítsam mindazokat, akik úgy gondolják, hogy a csírák eme fantasztikus tulajdonságát az emberiség a táplálkozási kultúra újraértelmezésével és átalakításával fedezte fel a biokultúra jegyében. Az „az vagy, amit megeszel” elve és az „olyanná válsz, amit elfogyasztasz” gondolata is évezredek óta foglalkoztatja az embert. Azaz, ha a szervezet egészséges működése érdekében hasznos, könnyen felszívódó, magas tápanyagértékű élelmiszereket fogyasztunk, minden esélyünk megvan arra, hogy egészségesek maradjunk. Bár eleinknek fogalmuk sem volt arról, hogy a csírák vajon milyen formában tartalmazzák a különböző tápanyagbombákat, tapasztalati úton rájöttek, hogy a csírák magukban hordozzák a csodálatra méltó ősi életerőt. Éppen ezért fogyasztották is őket.

Központi helyen a táplálkozáskutatásban

Már az ősi civilizációk is foglalkoztak csíráztatással. A kínaiak már időszámításunk előtt 3000-ben csíráztattak magokat. A legendás hírű kínai császár, Sheng Nung könyvében részletesen leírta, hogy a csírák salaktalanítják a szervezetet, és rendkívül átható gyógyító hatásuk van. A föníciaiak is fogyasztottak csírákat hosszú hajózásaik alatt, ezzel a módszerrel jutottak friss és nyers táplálékhoz. A XVIII. században a hajózás szörnyű betegségei közé tartozott a skorbut, amit Cook kapitány például csíráztatott árpából készített itallal gyógyított sikeresen. A második világháborúban, az élelmiszerhiány idején pedig a brit és az amerikai kormány támogatta a csírák emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásával kapcsolatban folytatott kísérleteket. A csírák pozitív hatását – ennek ellenére – tudományos szinten csak az utóbbi évtizedekben ismerték el, amikor az amerikai dr. Clive McKay, a táplálkozástudományokkal foglalkozó kutató a csírák nagy vitamintartalmára vonatkozó kutatási eredményével felhívta erre a közvélemény figyelmét.
A csíráztatás kérdése azóta központi helyet foglal el a táplálkozástudományi kutatásokban.

Miért/mire is jó a csíra?

A csírát élő élelmiszernek szokás nevezni, amelynek hatóanyagai könnyen beépülnek a szervezetbe, még könnyebben szívódnak fel, majd szinte salakanyag nélkül ürülnek ki. A csírák koncentrált vegyülettartalmuk, hatóanyaguk miatt képesek felvenni a versenyt egy kifejlett növénnyel. Azaz egy retekcsíra például több tápanyagot tartalmaz, mint maga a kifejlett növény, tehát ugyanazokkal az előnyökkel rendelkezik, ám jóval koncentráltabb formában. S bár határa nincs a csírafogyasztásnak, azaz annyit ehetünk belőlük, amennyi jólesik, azért az első alkalmakkor nem árt kitapasztalni hatásukat. Ha a szervezetünk megismerkedik a tápanyagokban igen gazdag csírákkal, és jól fogadja, nyugodtan fogyaszthatjuk őket bármely időszakban. De azért ne feledkezzünk meg arról sem, ha bizonyos növényfajtákra (káposzta, retek, hagyma) érzékenyek vagyunk, szervezetünk valószínűleg hasonlóan reagál a magjukból származó csírára is. Annyi bizonyos, hogy a csírák fogyasztásával nem kell csínján bánnunk, annyit ehetünk belőlük, amennyi jólesik. A csírákon alapuló étrend számtalan előnye közül érdemes megemlíteni, hogy a vitaminokban (A-, B<sub>1</sub>-, B<sub>7</sub>-, B<sub>10</sub>-, B<sub>11</sub>-, B<sub>12</sub>-, C-, D-, E-  vitamin), nyomelemekben, ásványi anyagokban gazdag csírák magas napenergiatartalommal rendelkeznek, magas enzimtartalmuknál fogva jó emésztést és anyagcserét biztosítanak, organikus sótartalmuk karbantartja a vérnyomást, magas rostbőségük az emésztésre van jó hatással, mellesleg a csírában gazdag étrend fertőtlenítő és gyulladásgátló hatású.
 A csíráztatás a mag számára kíméletes eljárás, az év bármely szakában alkalmazható: a magokból egyszerű módon, 2–5 nap alatt előállíthatók a finom, friss, ropogós csírák. Használhatunk speciális csíráztatóedényt (műanyag, cserép) vagy akár kilyukasztott fedelű befőttesüveget is. Áztassuk be a magokat egy éjszakára, majd másnaptól naponta legalább kétszer folyóvíz alatt átöblítve és lecsepegtetve tartsuk szoba- vagy konyhahőmérsékleten. 2–5 nap alatt rendszerint pár milliméteres csírák hajtanak ki. Nem kell túl hosszúra hagyni, a 4–6 mm általában ideális hossz, ekkor fogyasztható. Használhatjuk müzlibe keverve vagy salátákhoz is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Életem

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.