Nem is nagy a fenekem - tényleg nem látod, hogy kövér vagy?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fatorexia az anorexiához hasonló testképzavar.A fatorexiás olyan kövér ember, aki testhez tapadó ruhát visel, nem törődve azzal, hogy az nem előnyös a számára. Ő az, aki nincs tisztában azzal, hogy túlsúlyos. A fatorexiások mikor a tükörbe néznek, vékonynak látják magukat.

„Szomorúnak tartom, hogy a Magyarországon kapható ruhák legnagyobb mérete a 40-es, így már szerintem az is kövérnek érzi magát, akinek egy gramm feleslege sincs, épp csak erősebb alkatú. Rám sokszor a 46-os ruhák jók, pedig nekem nem akkora a méretem, hanem 44-es. Néha dührohamot kapok, amikor szemmértékre kiválasztok pár cuccot, majd beviszem a fülkébe, és mind kicsi. Mellben is mind szűk, a csípőmre sem jön fel, nőies alkat vagyok, szeretem is hangsúlyozni a testem, és nem érzem magam dagadtnak. Hetente sportolok, nem zabálom két pofára a süteményt, nem élek olyan tespedt életet, mint azok, akik lemondtak a saját testükről. Ápolt vagyok, nem pedig egy leharcolt Brünhilda. Megérdemelném, hogy kapjak magamra olyan ruhát, ami tetszik” – panaszkodott a 34 éves Kata, akire modorosan azt szokás mondani, hogy teltkarcsú.

Nem látják kövérnek saját magukat

Kata szerint a kövérség együtt jár azzal, hogy az embert nem érdekli a saját külseje, elengedte magát. Amíg viszont itt nem tart, addig szerinte egy erős alkatú nő nem nevezhető kövérnek.

Míg a legtöbb ember tisztában van a súlyfeleslegével, és sokan még nehezebbnek is látják magukat, mint amilyenek valójában, addig a fatorexiában szenvedők nem érzékelik, hogy kövérek. A betegség egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen egyre több kövér ember van, aki fatorexiás. Ebben az esetben nem használható a „szenved” kifejezés, mivel nem biztos, hogy ez olyan zavar, amit a beteg nem akar, noha okozhat problémákat.

Egy kétgyermekes üzletasszony nevezte így testképzavarát

Sara Bird Fatorexia: Mit látsz, amikor a tükörbe nézel? című könyvében használta először a fatorexia kifejezést. Bird sokáig nem ismerte fel, hogy komoly súlyproblémái vannak. Ha belenézett a tükörbe, egy vékony nőt látott maga előtt. Sara több évig abban a hitben élt, hogy alig eszik valamit, ennek köszönheti csinos alakját, miközben megállás nélkül nassolt, emiatt pedig súlyosan elhízott. Aztán egyszer orvosa a mérlegre állította. A nő ekkor szembesült valódi testsúlyával. Sara Bird betegségéről és gyógyulásának folyamatáról egyblogot vezet, ahol életmódbeli tippeket ad fatorexiás embereknek.

Mi a fatorexia?

A fatorexiás például az olyan kövér ember, aki testhez tapadó ruhát visel, nem törődve azzal, hogy az nem előnyös a számára. Ő az, aki nincs tisztában azzal, hogy túlsúlyos. A fatorexiás mikor a tükörbe néz, vékonynak látja magát. Felmerülhet a kérdés, hogy miért baj, ha valaki elégedett azzal, ahogyan kinéz? Különösen a mai világban, mikor a külsőségeknek olyan nagy szerepük van az életünkben?

Miért veszélyes?

A fatorexia az anorexiához hasonlóan veszélyes: ha nem veszik észre és nem kezdik el kezelni időben, halálhoz vezet. Az ilyen testképzavaros emberek egy idő után teljesen elveszítik a  testsúlyuk feletti kontrollt, és annyira elhíznak, ami már egészségüket vagy akár az életüket is veszélyezteti. A legnagyobb rizikófaktora a betegségnek, hogy a beteg meg van győződve arról, hogy egészségesen táplálkozik, úgy érzi alig eszik, valójában pedig egész nap tömi magába az egészségtelen, zsíros ételeket.

Mivel a beteg nincs tudatában annak, hogy kövér, anélkül szedi fel a további pluszkilókat is, hogy észrevenné. Mindez pedig komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Ráadásul a súlyfeleslegtől annál nehezebb megszabadulni, minél később kezdünk neki.

Őket teljesen másképp kell motiválni a fogyásra, s mielőtt bármiféle diétával próbálkoznának náluk, tudatosítani kell velük az elhízottságukat.

Mi utal fatorexiára?

  • - Kerüli az egész alakos tükröket.

  • - A szépség könnyen kontrollálható területeire koncentrál, mint a hajápolás, smink, manikűr, stb.
  • - Túlméretezett, állítható, elasztikus öltözék vásárlása.
  • - Kivágja a ruhaméretre utaló címkét.
  • - Fényképeken igyekszik elbújni.
  • - Nyilvánosság előtt csak kis adagokat fogyaszt, ám egész nap nassol.
  • - Nagy, színes, díszes ékszerekkel tereli el a hangsúlyt testsúlyáról.
  • Noha a fatorexia szó hasonlít az anorexiára, a fatorexia nem táplálkozási, hanem testkép zavar, ami olyan szempontból új, hogy itt a pozitív önbecsülés és önbizalom járul hozzá a rossz egészségügyi állapothoz.
  • Ugyanakkor mindez a tagadáson épül, ami szintén egy módja a problémákkal való megbirkózásnak. A tagadási technika rövid ideig segíthet a problémákban, ám ha valaki hosszabb ideig nem vesz tudomást a valóságról, a betegsége tovább fejlődik! Ezért a fatorexiát mindenképpen kezelni kell, s a felépülés után fontos a beteg támogatása az egészséges szokások kialakításában.
dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.