DEMO Wood

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

DEMO Wood

DEMO Wood foglalkozás

A DEMO Wood készségfejlesztő programban a fiatalok megismerkednek a teljes alkotási folyamattal: tervezéstől a kivitelezésig. A program célja, hogy az élmény alapú tanuláson keresztül hozzájáruljanak a mentálisan is egészséges, könnyen motiválható, a digitális világ mellett a jelen és a múlt értékeit is ismerő és szerető generáció neveléséhez. Év közben havi rendszerességgel tartanak design tematikájú workshopokat, valamint nyaranta napközis és ottalvós táborokat a 7-19 éves korosztály számára. A fiatalok különböző foglalkozások közül választhatnak és megismerkedhetnek többek között az építészet-formatervezés, fotó, film, animáció, textiltervezés, grafika vagy ékszertervezés alapjaival.

A foglalkozások mellett játékokkal, közösségi programokkal segítik a gyerekek szociális és kulturális nyitottságának fejlődését. A foglalkozásokat kis csoportokra bontva tartják. Minden foglalkozás végére elkészül egy alkotás, produktum, amit a gyerekek hazavihetnek, a média workshopok eredményét feltöltik a DEMO Wood online felületeire, a táborok esetében pedig, ahol 5 nap áll a rendelkezésre egy-egy projekt megvalósítására, az installációk időnként valódi közösségi elemmé válnak.

Gréczy Lili
Gréczy Lili
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.