Sokan rosszul csinálják: így szellőztesd a lakást

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbbünk számára egyértelműnek tűnhet, hogy időnként kiszellőztetjük az otthonunkat, ám télen talán kevésbé akaródzik beengedni a hideget, amikor hazaérünk a hóesésből. Ugyanez igaz nyáron is: a légkondicionálóval lehűtött lakásban ablakot nyitni hőség idején teljes pazarlásnak tűnik. Ugyanakkor a helyiségek levegőjének cseréje minden évszakban fontos, hiszen ezzel számos betegséget előzhetünk meg. Most megmutatjuk, hogyan és mikor érdemes szellőztetni.

A közösségi médiában terjedő divatos trend, a „house burping, szó szerint lefordítva lakásböfögtetés bár divatos, mégsem újkeletű gyakorlat: Németországban a napi rutin része már régóta – ez a Stoßlüften, azaz sokkoló szellőztetés.

Így szellőztess a német módszerrel 

A német módszer olyannyira fontos a lakástulajdonosok számára is, gyakran látni olyan bérleti szerződéseket, amelyekben szigorúan kikötik a szellőztetés mikéntjét. Ez pedig tulajdonképpen végtelenül egyszerű: nem kell mást tennünk, mint naponta 2-4 alkalommal kinyitni minden ajtót és ablakot az ingatlanban 10-15 percre, hogy a levegő jelentős része teljesen kicserélődjön. 

A sokkoló, rövid szellőztetés előnye, hogy a levegő gyorsan kicserélődik a térben
Fotó: brizmaker / Getty Images Hungary

A sokkoló szellőztetés mindenképpen jó hatással lesz a belső levegő minőségére, de természetesen nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk, ez ugyanis meghatározhatja, hogy mikorra időzítsük a légcserét.

Ha forgalmas csomópont, autópálya közelében lakunk, akkor a csúcsidőszakon kívül, korán reggel, napközben vagy késő este este szellőztetni, így csökkenthetjük a külső levegőben lévő káros anyagok bejutását az otthonunkba.

Eső után szintén hatékonyabb ez a tevékenység, ugyanis a csapadék leköti a szálló részecskéket. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy zöldövezetben élünk, akkor a szellőztetés időzítése is sokkal rugalmasabb, hiszen kevésbé kell aggódnunk az egészségkárosító anyagok jelenléte miatt. 

Ezek az előnyei a sokkoló szellőztetésnek 

E módszer előnye többek között az, hogy télen a jól szigetelő ablakok miatt a zuhanyzás miatt keletkező pára így nem okoz penészedést, vagyis óvja az ingatlan állagát. Ugyanakkor egészségügyi szempontból is nagyon előnyös, ugyanis kutatások szerint a levegőben terjedő fertőzések esetében egy kiadós szellőztetés akár 97%-kal is mérsékelheti a vírus jelenlétét egy nyolc órás intervallumban. 

Ha gyakran szellőztetünk az otthonunkban, az a mentális egészségünkre is jó hatással lehet
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

A rossz beltéri levegő a légzőszervekre is hatással van, ugyanis akár krónikus tüdőbetegségeket is okozhat, 

illetve a szén-dioxid és a szálló részecskék nagy mennyisége csökkentheti a koncentrációs képességet, szorongást okozhat, és súlyos esetben akár növelheti a depresszió kockázatát is.

Vagyis a mentális egészségünk szempontjából sem mindegy, milyen minőségű a levegő az otthonunkban, főleg, ha sok időt töltünk ott, például home office-ban dolgozunk. 

A sokkoló szellőztetés a fűtésszámlánkat is kíméli, ugyanis a többszöri rövid szellőztetés nem hűti ki a falakat, így gazdaságosabb, mintha egész napra csak résnyire nyitva hagynánk az ablakot abban a hitben, hogy ezzel megoldottuk a jó levegő problémáját.

Házi kedvenceink, akik pedig a talaj közelében sokkal inkább ki vannak téve a levegőben lévő káros részecskéknek, szintén hálásak lesznek, ha új rutint vezetünk be a szellőztetés terén.

Ha arra is kíváncsi vagy, miképp mentheted meg a szobanövényeidet, ezt a cikkünket ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.