Ha ezt az állatot észleled, azonnal jelezd a hatóság felé: lakossági segítséget kértek a szakemberek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A japán cserebogarat már a szomszédunkban is észlelték. A Nébih közleményben hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy ha hazánk területén is látnák, azonnal jelezzék, ugyanis rendkívül veszélyes lehet az elterjedése a mindent tarra rágó rovarnak.

A növényekre különösen veszélyesjapán cserebogár magyarországi elterjedésének kockázata nőtt azáltal, hogy már Horvátországban is felfedezték a rovart. A hazai észlelések bejelentése létfontosságú, figyelmeztet meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)

Mint írják, azzal, hogy immár három szomszédos országban is találtak példányokat, jelentősen megnövekedett a „stopposként” terjedő kártevő behurcolásának, és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázatának veszélye. Az invazív fajokat, köztük a japán cserebogarat is általában külföldről, véletlenül hurcolják be.

Ezért veszélyes a japán cserebogár

Ezt a bogarat kiemelt jelentőségű zárlati károsítónak tekintik Európában, most Zágráb közigazgatási területén, a Maksimir erdőpark természetvédelmi területén elhelyezett feromoncsapdában észlelték egy példányát. A Popillia japonica Horvátországban eddig nem fordult elő, most az illetékes hatóságok

Idézőjel ikon

intenzív felderítést és célzott megfigyeléseket folytatnak

annak érdekében, hogy kiderítsék, elszigetelt behurcolásról, azaz stoppos terjedésről, vagy megtelepedésről van-e szó. A horvát növényegészségügyi intézkedések egyelőre nem érintik az Európai Unión belüli áruforgalmat a rovar megjelenése miatt. 

A Popillia japonica jelenlétét Európában eddig leginkább Olaszországban és Svájcban mutatták ki, ott megtelepedett a populáció. A szakemberek szerint a károsító horvátországi megjelenése tovább növeli

Idézőjel ikon

a Magyarországra történő behurcolás kockázatát,

főként a tavaszi-nyári időszakban, amikor a turizmus megnövekedett személy- és járműmozgással jár. Ez elősegítheti a faj terjedését. A japán cserebogár jelentős gazdasági és ökológiai problémát okozó kártevő, mivel rengeteg növényt elfogyaszt, csupaszra rágja környezetét.

Idézőjel ikon

„Megtelepedése súlyos veszélyt jelenthet a hazai mezőgazdasági kultúrákra, valamint haszon- és dísznövényeinkre, ezért a hatóságok a környező országokban tapasztalt fejleményeket fokozott figyelemmel kísérik. A hazai növényegészségügyi szakemberek megelőzés céljából fajspecifikus csapdák kihelyezésével továbbra is nyomonkövetik a zárlati károsítók és a kiemelt zárlati károsítók, többek között a jelenleg fokozott figyelmet érdemlő japán cserebogár terjedését is"

− összegezte a hatóság közleménye kiemelve, hogy a korai észlelés a hatékony növényegészségügyi intézkedések meghozatalát segítheti. Ezért arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben a fent is látható rovart észrevennék, azonnal jelentsék a Nébih vagy a vármegyei kormányhivatal felé.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.