Kiderült, mikor nyit Budapest 11 éve lezárt látványossága

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jövő tavasszal nyithat meg a felújított Citadella. A budapesti látványosságot teljesen felújították: a többi között kilátóterasz, park, kiállítás és persze csodás panoráma várja majd a látogatókat.

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után épített erőd teljes felújításon esett át: az építményt, amelynek korábban csak egyetlen bejárata volt, három helyen is megnyitották, falakat vágtak át és kialakítottak egy látványos lépcsősort – derül ki az Economx beszámolójából. A felújított Citadellába 2026 tavaszán léphet majd be először a nagyközönség. 

Ilyen lesz az új budapesti Citadella

Az átalakítás révén nyitottabbá és megközelíthetőbbé vált a Citadella, ahova felérve kilátóteraszokról lehet majd gyönyörködni a budapesti panorámában. A Várkapitányság közlése szerint a terület nyitott, élhető és szerethető közösségi térré vált.

A zöld területek mennyisége is megnőtt: 6000 négyzetméteres közparkot alakítottak ki, és a Citadella környezetében is több a növényzet: az eddigi másfélszeresére, 20 ezer négyzetméterre bővült.

Nemcsak a Citadella épülete, a többi között a Szabadság-szobor is megújult

A nyugati ágyútoronyban 1700 négyzetméteren többszintes kiállítást alakítottak ki „Szabadság Bástyája” címmel. A tárlat mellett üvegszerkezetű gyalogoshíd, a belső udvarban kialakított mesterséges vízfelület és örökláng várja majd a látogatókat. A Szabadság-szobor talapzata is megújult.  

A Citadella rendszerváltás utáni története meglehetősen kalandosan alakult. Sokáig egy meglehetősen kusza hátterű bérlői csoport kezében volt, akiktől végül

Idézőjel ikon

2014. május 5-én kommandósok foglalták el az eredetileg a Habsburgok által épített erődöt.

Ezt követően egy darabig elég nagy csend vette körül a Gellért-hegy tetején álló épületet, majd 2015-ben a Várgondnokság vagyonkezelésébe került – az ő dolguk volt a világörökségi helyszín megújítása. Az állapotfelmérési, régészeti és tervezési munkák után következett a Citadella belső udvarának felújítása és a külső falak rekonstrukciója, majd a második ütemben a fedett tereket is tartalmazó épület felújítása, és a magyar szabadságküzdelmeket bemutató állandó kiállítás kialakítása.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.