„Itt az idő búcsút mondani”: III. Károly 150 éves hagyománynak vet véget

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„A továbblépés során nem szabad a múlthoz kötnünk magunkat. Ahogy a királyi udvar munkájának oly sok része modernizálódott és alkalmazkodott a mai világhoz, úgy eljött az ideje a legmelegebb búcsúnak is...” – ezekkel a szavakkal adták hírül III. Károly beleegyezésével egy 150 éves hagyomány lezárását: megszűnik a királyi vonat.

A Buckingham-palota éves jelentésében szereplő adatok figyelembevételével

Idézőjel ikon

III. Károly hozzájárult a királyi vonat leszereléséhez. A 150 éve működő Royal Train járatainak éves karbantartási költségei meghaladják a félmilliárd forintot,

eközben a vonat kihasználtsága elenyésző, szerepét mindinkább helikopterek töltik be.

Költséges hagyomány

A mögöttünk álló pénzügyi évben összesen kétszer használták az uralkodói járművet,

Idézőjel ikon

a két út költsége pedig több mint 36 millió forintot emésztett fel.

A 2023/24-es egyetlen út költségei is meghaladták a 24 millió forintnak megfelelő összeget. Ugyanabban az időszakban a királyi család helikopterrel 170 utazást tett. Az sem olcsó mulatság: összeköltségük elérte a félmilliárd forintot. A következő év helikopteres útjai sem maradtak sokkal ezen számok alatt, így racionális a döntés, hogy az erőforrásokat a légi utazás finanszírozására összpontosítsák hagyományápolás helyett.

A család számos tagját szállították a szerelvények fontos helyszínekre 150 év alatt
Fotó: Tim Graham / Getty Images Hungary

Egy hosszú út vége

A most leköszönni készülő Royal Train eredeti kocsijain Viktória királynő utazott először 1842-ben, fürdőszobát V. György király építtetett a vagonokba, rádióval pedig 1935 óta rendelkeznek a szerelvények. A fa kocsikat a második világháború alatt cserélték páncélozottakra,

Idézőjel ikon

a jelenleg is használt kilenc kocsi pedig az 1980-as évek második fele óta szolgálja az uralkodó családot.

A hamarosan lejáró karbantartási szerződés horribilis összegekkel járó megújítása azonban kikényszerítette a hagyománnyal való szakítást. A leszerelés még az idei évben megkezdődik, befejezésére 2027. előtt számítanak, addig pedig a vonat búcsúútra indítását tervezik.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.