Rezsiévforduló közeleg, tömegeket lephet meg a számla

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Augusztusban ismét itt a rezsiévforduló: az ekkor érkező végszámlák sokaknak okozhatnak majd keserű meglepetést.

Az idei tavasz jóval hidegebb volt annál, mint amit megszokhattunk a Kárpát-medencében: bizony sokan kapcsolták be a fűtést még ebben a tavaszi hónapban is indokolt okokból. Ez emelkedett földgázfogyasztáshoz, magasabb végszámlához vezethet azoknál, akik nem az aktuális fogyasztásuk alapján fizetnek.

Az Index az MVM Next vezérigazgatójával, Romhányi Róberttel készített interjújában tisztázta: augusztus 1-8. közt nyílik meg a felhasználók számára a mérőállás-bejelentés lehetősége, aminek nagy tétje van most, amikor hideg tavasz áll mögöttünk.

A magas rezsiszámlák sokakat érhetnek váratlanul
Fotó: Olga Dobrovolska / Getty Images Hungary

A számlák a hideg tavasz miatti rezsiváltozást mutatják

„Azoknál az ügyfeleknél, akik részszámlát kapnak vagy hőmérséklet-alapú elszámolásban vannak, az éves leolvasáskor hirtelen magasabb fogyasztás is megjelenhet, tekintettel arra, hogy elhúzódhatott a fűtési célú felhasználás.” - fogalmazott a vezérigazgató. Fizetési haladék, illetve részletfizetés is elérhető annak érdekében, hogy könnyítsenek az esetleg nehéz helyzetbe került fogyasztók életén.

Idézőjel ikon

A kedvezményelszámolás gyakorlata ugyanakkor változatlan a korábbi évekhez képest.

Romhányi Róbert arról is beszélt, hogy az utóbbi években a magyarok tudatosabb fogyasztókká váltak, a 2021-es csúcshoz képest negyedével csökkent a földgázfelhasználás. Az energiahatékony beruházások, a villamosenergia-alapú rendszerek is jellemzőbbek. Az emberek érzékenyebbek az árakra, és gyorsabban is cselekszenek, mint korábban.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.