Árverésen Leó pápa gyermekkori otthona: a helyiek tiltakoznak az eladás ellen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Árverésre akarják bocsátani az egyházfő egykori otthonát, amely az Illinoi államban, Doltonban található.

A város tiltakozik a lépés ellen, azt szeretnék, ha az ingatlanból helyi látványosság lehetne – írja a Marketwatch.

Egyre magasabb árat kérnek a pápa egykori otthonáért

A három hálószobával és három fürdőszobával rendelkező házat januárban kezdték árulni 219 ezer dollárért, négy hónappal Ferenc pápa halála előtt, de még ebben a néhány hónapos periódusban 199 ezer dollárra csökkent az ára. Nem sokkal azután, hogy kiderült, az egykori helyi lakos lesz az új pápa, az eladó, Pawel Radzik, el is távolította a hirdetést, annak reményében, hogy más formában jóval többet kereshet az ingatlan eladásán. Radzik ingatlanügynöke nem is késlekedett, bejelentette, hogy árverésre bocsátják az ingatlant, és azé lehet, aki a legtöbbet ajánlja érte, ám a kikiáltási ár így is magasabb, mint az eredeti listaár: 250 ezer dollár a minimum összeg. 

Leó pápa egykori otthonáért küzdenek Dolton lakói
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

A helyiek azonnal aggályukat fejezték ki az aukció kapcsán, ugyanis azt szeretnék, ha az ingatlanból helyi látványosság lehetne, amely megőrzi egykori tulajdonosa emlékét. Jelenleg két lehetősége van a településnek: vagy beszállnak az árverésbe és megvásárolják az ingatlant vagy érvényesítik az állami kisajátítási jogot, ami azt jelenti, hogy jogi úton az államé lehet az ingatlan a tulajdonos beleegyezése nélkül is, azzal, hogy természetesen megfelelően kompenzálják. Dolton település ügyvédje szerint a tárgyalások már megkezdődtek a tulajdonossal, mert szeretnék elkerülni, hogy a kisajátítási jogot kelljen érvényesíteni, mivel az egy hosszú és költséges procedúra.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?