Erre nem lehetünk büszkék: Budapest az utolsó helyek egyikén az európai városok között ezen a listán

Olvasási idő kb. 2 perc

Az európai fővárosok és nagyvárosok között a 30. helyre rangsorolták Budapestet a gyerekbarát közlekedés szempontjából.

Amint arról a qubit.hu beszámolt, a Gyermekbarát Mobilitás Városi Rangsorát május közepén tette közzé az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség által működtetett Tiszta Városok Kampány.

A 36 európai főváros és nagyváros vizsgálata során a fókuszukban az volt, hogy mennyire helyezik előtérbe a közlekedést érintő döntések meghozatalakor a gyerekek érdekeit. Az ENSZ szakértői szerint ugyanis a gyerekbarát városrendezés hosszú távon a felnőttek számára is élhetőbbé teszi a környezetet: több a zöld terület, biztonságosabb a környezet, élhetőbbek a körülmények. 

Budapest közlekedés szempontjából nem gyerekbarát az összegzés szerint
Fotó: Attila Csaszar / Getty Images Hungary

Budapest nem túl gyerekbarát város

A listán, melyet Párizs vezet, három fő szempont alapján rangsorolták a részt vevő településeket:

  • az iskolautcák aránya,
  • olyan utcák, ahol maximum 30 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek az autók,
  • a védett kerékpáros infrastruktúra aránya.

Budapest a 30. helyre került, megelőzve Bukarestet, Krakkót, Firenzét, Rómát, Szófiát és Marseille-t. A gyermekek közlekedési igényeit és biztonságát leginkább szem előtt tartó Párizsban az utcák negyede iskolautca, közel 90 százalékban alacsony sebességgel közlekedhetnek csak a járművek, és 48 százalékos a védett kerékpáros infrastruktúra aránya. 

Mint kiderült, Budapesten 0 százalék az iskolautcák aránya, azaz az egész városban nincs egy sem, melyben az ott közlekedő gyermekekre és szüleikre tekintettel korlátozták volna a forgalmat abban az értelemben, mely a felmérés alapját szolgálta. A sebességkorlátozás tekintetében azonban a középmezőnyben helyezkedik el a magyar főváros.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.