Óriási változás a tévézésben: te is meglepődhetsz ezen az újításon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mobilon és tévén is nagy változásokat ígérnek a Netflix-nézőknek: a vállalat szerint nemcsak a felület újul meg, hanem a mesterséges intelligencia is megérkezik a szolgáltatásba.

Noha egyelőre csupán kísérleti jelleggel, az iPhone-os alkalmazásába egy chatbotot telepítenek, amely segítségével könnyebben, emberi beszédre hajazó mondatokkal lehet majd filmeket és sorozatokat keresni – adta hírül a hvg.hu a cég friss bejelentésére hivatkozva.

Egyszerűbb lesz a mesterséges intelligenciával

A lap szerint elég lesz csupán beírni a kívánságainkat, vagyis azt, hogy milyen típusú mozit vagy sorozatot szeretnénk nézni, amely alapján az eszköz készít egy listát a lehetőségekről.

Több újdonságra is számíthatnak a jövőben a Netflix nézői
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A Netflix a következő hetekben egy függőlegesen görgethető, új funkciót is tesztel majd, amelyen filmek és sorozatok rövid részleteit láthatod. Ennek segítségével egyetlen érintéssel megnézheted az egész filmet vagy sorozatot, sőt hozzá is adhatod a saját listádhoz, és a barátaiddal megoszthatod.

A tévé sem lesz ugyanaz: a külseje is megváltozik

A streamingszolgáltató legnagyobb újdonsága a jövőben a tévés alkalmazás kinézetét érinti, legfőképp azért, mert a legtöbben ma is tévén netflixeznek. A tervek szerint az új kezdőképernyővel könnyebben meg lehet majd találni azokat a tartalmakat, amelyeket érdemes megnézni. Jobban kiemeli a filmmel kapcsolatos fontos információkat, úgy mint, hogy az nyert-e Emmy-díjat, vagy esetleg a legnépszerűbb tartalmak közé tartozik-e. 

A korábban nehezen megtalálható „Keresés” és „Saját lista” is előtérbe kerül: mostantól a kezdőlapon, felül lesznek láthatók.

Mindemellett új dizájn is fogadja majd a nézőket, de a Netflix azt is ígéri, hogy az ajánlások is okosabbak lesznek, vagyis a rendszer jobban igazodik majd ahhoz, milyen hangulatban vagy, és mi érdekelhet éppen. 

Idézőjel ikon

Az újdonságokat fokozatosan vezetik be, így egyelőre nem tudni, mikor láthatja mindenki a változásokat.

Ha tudni szeretnéd, melyik volt az a sorozat, amelyet egész Magyarország nézett a szocializmusban, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.