Százezres támogatást kaphatsz, ha ilyen lakásban élsz: ezek a feltételek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Balkonszépítő pályázatot hirdet az újbudai önkormányzat. A lakástulajdonosok vagy bérlők által elnyerhető támogatás maximális összege több mint százezer forint.

A megváltozott éghajlati viszonyokhoz, vagyis a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, valamint a városi hőszigethatás mérséklése jegyében hirdetett pályázatot a XI. kerület önkormányzata – derül ki az Újbuda weboldalán olvasható felhívásból. 

A támogatás célja, hogy kizöldüljenek a lakások erkélyei

Az önkormányzat erkélyek, balkonok, loggiák és teraszok zöldítését, növények telepítését és gondozását, valamint konyhakertek kialakítását támogatja a kezdeményezéssel.

Egy zöld erkély sokat hozzáadhat egy városi lakáshoz
Fotó: AnnaNahabed / Getty Images Hungary

A következő tevékenységekre lehet így pénzt szerezni:

  • virágok, cserjék, fás szárú növények ültetése és gondozása
  • dézsák, növénykazetták elhelyezése, új zöldfelületek kialakítása
  • konyhakerti növények ültetése és ápolása

Bizonyos feltételeknek természetesen meg kell a pályázóknak felelniük. Például csak Újbuda közigazgatási területén élő, vagyis bejelentett lakcímmel rendelkező tulajdonosok vagy bérlők jelentkezhetnek. Ám a pályázat nem korlátozódik magánszemélyekre: a XI. kerületben székhellyel vagy telephellyel rendelkező civil szervezetek is jogosultak lehetnek a támogatásra.

Idézőjel ikon

A pályázatokat beadására egy hónap áll rendelkezésre: 2025. április 30. a végső határidő.

A támogatás vissza nem térítendő, ám a nyertesek csak utólag kapják meg a pénzt. Tíz négyzetméternél kisebb balkon vagy terasz esetén a beruházás legfeljebb 50 százalékát, maximum 75 ezer forintot lehet nyerni. Ennél nagyobb balkonon vagy teraszon végzett munkálatokhoz legfeljebb 125 ezer forint kapható, ám ilyenkor is felső korlát a beruházás összköltségének 50 százaléka.

Hasonló pályázatot hirdetett nemrég Óbuda is: a kezdeményezés panel vagy tégla építésű, úszótelkes társasházaknak és lakásszövetkezeteknek szólt. A hátáridő még nem járt le: április 7-ig lehet jelentkezni.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.