Ez az egyik leggyakoribb vita szomszédok között – 100 ezres bírság is lehet a vége

Olvasási idő kb. 2 perc

Alapvetően 2021. óta tilos a zöld hulladék égetése a kertekben, ám egyes önkormányzatok adhatnak kivételt. Aki tiltott helyen éget, az komoly bírságot is kaphat.

A tavaszi időszakban fontos kérdés a kertes házban élők számára, hogy hogyan szabaduljanak meg a zöld hulladéktól. Alapesetben az égetés tilos: erről egy 2021. január 1-től hatályos törvény rendelkezett – írja a Sokszínű vidék.

Ezt jó tudni, ha vita alakul ki a szomszéddal

A szabályokkal már csak azért is érdemes tisztában lenni, mert a tiltás ellenére sokan égetnek, ami gyakori konfliktus a szomszédok között. Nem minden esetben jogszerűtlen azonban így megszabadulni a kerti hulladéktól: a hatályos törvény alapján az önkormányzatok, amennyiben azt szükségesnek tartják, helyi rendeletben szabályozhatják az avar és a kerti hulladék égetését.

Sokszor nagy füsttel jár az égetés, ami vitákat okozhat a szomszédok között
Fotó: Deb Perry / Getty Images Hungary

Vagyis nem mindig jár bírság az égetésért – ha az önkormányzat rendeletben szabályozta, akkor van erre lehetőség. Más esetben azonban az, aki így szabadul meg az avartól vagy a levágott ágaktól, akár 100 ezer forintos bírságot is kaphat.

Idézőjel ikon

Az ilyen rendeletek azonban nem egységesek, településenként és önkormányzatonként eltérhetnek.

Amennyiben azt gyanítjuk, hogy a szomszéd illegálisan éget, első körben magát a füst okozóját érdemes megkeresni, és személyesen megbeszélni a problémát. Ha ez nem jár sikerrel, akkor bejelentést lehet tenni az illetékes Kormányhivatalnál. Itt a panaszt a környezetvédelmi hatóságok kivizsgálják. Ilyen esetben érdemes megpróbálni fotót vagy videót készíteni az esetről, valamint tanúkkal is igazolni az égetés tényét.

Az égetésnél azonban általában sokkal jobb megoldás lehet a kerti komposztálás: ez nemcsak a környezetet nem szennyezi, illetve a szomszédot nem zavarja, de még hasznos is a veteményeskertben.

 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?