Ez a forint már nem sokáig érvényes: mutatjuk, mi a teendőd vele

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Számos forintbankjegy érvényessége jár le hamarosan, ezeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) becseréli, de fizetni egy idő után már nem lehet velük.

A jegybank által közölt, a bevont, de még átváltható pénzek listáján húszezres, tízezres, ötezres, kétezres és ezres is szerepel, tájékoztat a zaol.hu

Az ezer forintosnak érkezik el leghamarabb az átváltási határnapja a Zala vármegyei hírportál közlése szerint. Mint írják, itt az ideje felkutatni, hogy van-e ilyen birtokunkban, mert onnantól kezdve már nem ér semmit, ha csak nem értékesítjük. 

A bevont pénzeket 20 évig lehet még érvényes bankókra cserélni az MNB-nél
Fotó: Balogh Ferenc / Getty Images Hungary

Eddig érvényesek a bevont forintok

Elsőként egy, még 1998-ban kiadott ezer forintos átváltási határnapja jön el, két és fél évünk van rá, hogy a 2007-ben már bevont bankót becseréljük, 2027. augusztus 31-ig van erre időnk. Utána sorban a következő pénzeinket érdemes lecserélni érvényesre, ha még nem tettük:

  • A 200 forintos papírpénz átváltási határideje 2029. november 16.,
  • a 2000 forintos bankóé 2037. július 31.,
  • a régi 20 000 forintosé 2037. december 31.,
  • a már bevont 500 forintosé 2039. október 31.,
  • a korábban forgalomból kivont 10 000 forintosé pedig 2039. december 31.

A bevonási határnap a jegybank által meghatározott időpont, melytől kezdve a bevont bankjegy és érme elveszíti törvényes fizetőeszköz jellegét. Értéküket azonban még megőrzik, ugyanis a bevonási határnapot követően minden bank- és postafiókban a már bevont bankjegyek három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig válthatók át azonos címletű, törvényes és érvényes fizetőeszközre.  

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.