Ehhez a 10 dologhoz vendégként sosem nyúlhatsz: nemcsak tilos, de illetlen is

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nem vagy nap mint nap bejáratos valaki otthonába, akkor vendégként is tisztelned kell életterét. Vannak olyan dolgok, amelyekhez egész egyszerűen tilos nyúlnod, mert jogosan érezheti sértőnek a házigazda, ha észreveszi, hogy nem tartod be ezeket az íratlan illemszabályokat. Elképzelésed sincsen, mire gondolunk? Ez a cikk segít.

Nem csupán azzal értékeljük és köszönhetjük meg mások vendégszeretetét, akik az otthonukba invitálnak bennünket, hogy virággal és ajándékkal lepjük meg őket, hanem azzal is, ha udvariasan viselkedünk. Vannak ugyanis olyan tabunak számító dolgok és helyek, melyekhez tilos hozzányúlni, vagy ahová nem illik még bekukkantani sem más lakásában. Összegyűjtöttünk ezek közül néhányat.

Hálószoba

Lehetőleg ne kóboroljunk el a mosdóba tett látogatás után annak érdekében, hogy körülnézzünk a házigazda otthonában. Kifejezetten tilos az otthon lévők tudta nélkül bemenni olyan helyiségekbe, ahová nem kaptunk meghívást. Az egyik ilyen területe a háznak a hálószoba. Egy idegen lakásban nem illik bemenni más hálószobájába, hacsak nem kapunk erre külön engedélyt. Ebbe az intim térbe kifejezetten illetlenség bemenni. Ha nincs külön hálószoba, hanem az ágy egy lakótérben van a nappalival, várjuk meg, amíg a házigazda megkér, hogy foglaljunk helyet az ágyán. 

A hálószobába tilos bemenni, hacsak nem kaptunk rá felhatalmazást
Fotó: The Washington Post / Getty Images Hungary

Hűtőszekrény 

Magától értetődő, hogy nem nyúlunk bele senkinek a hűtőszekrényébe. Ha megéhezünk, jelezzük ezt a házigazdát, vagy javasoljuk, hogy üljünk asztalhoz. Ha hosszabb időre szól a meghívásunk, a vendéglátónk valószínűleg ennek megfelelően készült étellel is, de jó ötlet felajánlani, hogy mi magunk viszünk valami finomságot. Ha speciális étrendet tartunk, azt jelezzük előre, hogy senkit ne érjen váratlanul. Ha akkor készül az ebéd vagy a vacsora, amikor mi már ott vagyunk a vendégségben, ajánljuk fel, hogy segítünk főzni vagy mosogatni.

Ne nyúljunk más hűtőszekrényébe, inkább jelezzük, ha éhesek vagyunk
Fotó: Anna Blazhuk / Getty Images Hungary

Ablakok és termosztát

Mindig hagyjuk, hogy a házigazda állítsa be a termosztáton a hőfokot, elvégre az ő otthonában vagyunk, és ő fizeti a számlát. Ha nagyon fázunk, jelezzük azt, és jó megoldás lehet, ha kölcsönkérünk egy pulóvert vagy egy plusztakarót, ha éjszakára is ott maradunk.
Ha pedig túl meleg van, javasolhatunk egy olyan tevékenységet, amely segít abban, hogy egy kicsit lehűtsük magunkat, például üljünk be egy légkondicionált helyre. 

Ha egészségi állapotunk miatt különösen érzékenyek vagyunk a melegre vagy a hidegre, mindig időben tájékoztassuk a házigazdát, hogy ennek megfelelően tervezhessen.

Fiókok és szekrények

Határozottan megsértjük a házigazdája magánéletét, ha valami olyasmit kezdünk el a fiókokban vagy a szekrényekben keresni, ami nincs jól látható helyen, ott, ahol vendégként tartózkodhatunk. Bármennyire csábító lehet belesni mások életébe, a gardróbtól kezdve a gyógyszeres szekrényen át a fürdőszobai fiókokig, mindenhová tilos benézni, benyúlni. 

Vendégségben kutakodni sem illik
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

Íróasztal, levelek, számlák

Vannak olyan otthonok, ahol a nappaliban vagy a vendégeknek szánt hálószobában kap helyet a dolgozósarok. A legjobb, ha az itt lévő íróasztalt vagy széket vendégként nem használjuk tárolásra, és nem nézünk bele az ott hagyott papírokba, iratokba, számlákba és levelekbe. 

Wifi

Ha nem muszáj, ne kérjük el vendégségben a wifijelszót, kivéve, ha hosszú ideig maradunk, vagy nagyon gyakori látogatók vagyunk. Ha azzal indítunk már a megérkezést követően, hogy a wifijelszó után tudakolózunk, azzal azt üzenjük, hogy szívesebben babrálunk a telefonunkkal, mint hogy a többiekkel társalogjunk. Próbálj meg a lehető legtöbbet távol maradni a telefontól, hogy valóban minőségi időt tölthess azzal a társasággal, amelybe meghívást kaptál.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.