Kártevők fenyegetik a magyar kerteket: rengeteg van belőlük, így védekezz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az olyan, úgynevezett gerinces kártevők, mint az őzek és a vaddisznók, a házi kertekre is komoly veszélyt jelentenek.

Magyarországon az elmúlt 60 év során jelentősen túlszaporodtak bizonyos vadállatok – különösen a nagyvadak, melyeknek jelenlegi számát 800 ezerre becsülik. A tendenciát jól szemlélteti, hogy napjainkban 17-szer több nagyvadat lőnek ki az országban az 1960-as évekhez képest, a vadkárok éves mértéke pedig eléri a 21 milliárd forintot. Ha olyan helyen élsz, ami közel esik a vadak élőhelyéhez, számolnod kell vele, hogy a kertedben is megjelennek.

Ilyen kártevő állatok jelenhetnek meg kertedben

Egyes vadállatok, mint a vaddisznók vagy a szarvasok, sok bosszúságot szerezhetnek a gazdálkodóknak azzal, hogy megdézsmálják vagy letapossák a termést, de nem ritka az sem, hogy a rókák haszonállatokat ejtenek el. Zsigó György növényorvos a novenyvedoszer.hu-n arra hívta fel a figyelmet, hogy az őzek, a nyulak, vagy az előbb emlegetett szarvasok és vaddisznók a házi kertekben is gondot okozhatnak.

Idézőjel ikon

A télire magára hagyott kerteket nagy szeretettel látogatják ezek az állatok.

A kártétel azonban már az őszi időszakban felerősödik, ezért a védekezést érdemes időben megkezdeni. Ehhez egy jó kerítés az alap, de többféle kiegészítő megoldás is létezik.

Az erdőközeli településeken nem ritka, hogy nagyvadak bukkannak fel a kertekben
Fotó: John Callery / Getty Images Hungary

A kátrány és a faggyú elriasztja a vadállatokat

A szakember szintén azt mondja, a legfontosabb a mechanikai védelem, vagyis egy minőségi kerítés, melyet vegyi, vadriasztós megoldásokkal lehet párosítani. Ha valaki ezt anyagi okból nem tudja megoldani, vagy szeretné kiegészíteni a kerítés által nyújtott védelmet, akkor szóba jöhetnek bizonyos természetes hatóanyagot, például kátrányt, faggyút, vadzsírt tartalmazó vadriasztó készítmények, amelyektől egy ideig undorodnak a vadak.

Idézőjel ikon

Azért fontos megemlíteni, mert ezek elveszítik a hatékonyságukat, hiszen lebomlanak az időjárás hatására, tehát ismételni kell a kijuttatásukat.

Attól függetlenül, hogy milyen megoldást alkalmazol, ajánlott rendszeresen felkeresni a kertet, mert a nyulak például a hófúvásos kerítésen keresztül is bejuthatnak, és a fák kérgét megrágva akár 100 százalékos kártételre is képesek. Ez ellen törzsvédő hálóval tudsz védekezni. Számolni kell azonban azzal, hogy a háló az őzekkel, szarvasokkal szemben nem nyújt tökéletes védelmet, hiszen az állatok a rügyeket is lerághatják, ezzel a nyulakhoz hasonló károkat okozva.

Törzsvédő háló hiányában a gerinces kártevők lerághatják a fák törzsét
Fotó: saraTM / Getty Images Hungary

„A gazdaboltokban a vadriasztó szerek kiválasztásakor meg kell nézni a címkét, mert vannak olyan termékek, amelyek inkább a szarvasra, vagy az őzekre alkalmasabbak inkább, esetleg vaddisznóra, vagy nyúlra és eszerint kell választani. De a legfontosabb mindenek előtt az erős kerítés” – fogalmazott a szakember.

Fontos, hogy ne legyen szemét a kertben

A hellovidek.hu felsorol néhány további tippet is, ami a segítségedre lehet a kártevő vadállatok elleni védekezésben. Az egyik legfontosabb teendőd, hogy az összes szemetet távolítsd el a kertedből, vagy legalább gondoskodj arról, hogy az le legyen zárva, hogy az állatok ne férjenek hozzá. Ne hagyd kint éjszakára a kutya- és macskaeledelt sem – ugyanez érvényes minden másra is, ami vonzó lehet az állatok számára.

A kerítésnél nem csak az lényeges, hogy kellően erős és magas legyen: ha beton alappal is rendelkezik, megakadályozhatja, hogy a vadállatok alagutat ásva utat találjanak a kertbe, és megtámadják a háziállatokat, haszonállatokat.

vaddisznó áll az erdő szélén a fák előtt
A kerti hulladékok a vaddisznók számára is csábítóak lehetnek
Fotó: 49pauly / Getty Images Hungary

A termelők pedig villanypásztorban is gondolkozhatnak. Ha nem akarod nagyobb költségekbe verni magad, beválhat a mozgásérzékelős reflektor is. A lámpa felvillanása ugyanis elriaszthatja a kertbe tévedő vadállatokat. A napelemes lámpák egész évben költséghatékonyan használhatóak, de léteznek külön, a rókák elriasztására tervezett termékek is, amelyek hosszabb ideig villódzva, különféle színekkel és mintázatokkal űzik el a betolakodókat.

Léteznek olyan növények is – mint a hagyma, a fokhagyma, a körömvirág, a rozmaring, a borsmenta és a levendula – amelyek a vegetációs időszakban elriaszthatják a vadakat. Mindezeken túl jó szolgálatot tehet egy megemelt magaságyás is, ami megakadályozhatja, hogy a nyulak hozzáférjenek zöldségeihez.

A vaddisznók nemcsak a növényeidre jelentenek veszélyt, hanem a testi épségedre is. Ide kattintva megtudhatod, mit kell tenned, ha szembe találod magad egy ilyen vadállattal. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.