Ha ilyen darázsfészket látsz, jobb, ha messze elkerülöd

Olvasási idő kb. 2 perc

A darazsak maguktól nem támadnak, csak ha veszélyben érzik magukat. Ha viszont focilabda nagyságú fészket raknak, azt a súlya könnyen leszakíthatja, így már a fészküket érzik veszélyben az állatok, ezért lehetnek agresszívak.

Fajonként változó, hogy mennyire agresszívak a darazsak, ám az általánosságban elmondható, hogy ha a fészküket veszélyben érzik, akkor egyszerre többen támadnak. Több csípés pedig még egy egészséges felnőtt embert is megviselhet, ha pedig valaki allergiás rá, számára akár életveszélyes is lehet. A veszélyekről és azok elkerülési lehetőségeiről a Magyar Rovartani Társaság alelnöke beszélt az InfoRádióban.

Rekord méretű darázsfészek is előkerült

Éppen két hete számoltunk be arról, hogy a nagy meleg miatt idén körülbelül két héttel korábban kelnek ki a darazsak, és az irtásukra folyamatosan riasztják a szakembereket. Volt olyan hely, ahol hétszintes, focilabda méretű fészekre bukkantak. Szerencsére a lakók nem voltak otthon, amikor a fészek súlya átszakította a plafont, és a rovarok elözönlötték a házat. De amikor hazaérve benyitottak, egyetlen csípés is elég volt, hogy az ott élő nő szívritmuszavarral kórházba kerüljön

Ha labda nagyságú a darázsfészek, annak eltávolításához már szakember kell
Fotó: Johner Images / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Ha olyan típusú fészket lát vagy gyanít valaki, ami nem a kis tenyérnyi, egylépes változat, amelynek látszanak a hatszögletű sejtjei, hanem már focilabda, rögbilabda alakú, annak már nem érdemes nekiállni rovarirtó szakember nélkül

– figyelmeztetett a Magyar Rovartani Társaság alelnöke. 

Vas Zoltán azt is elmondta, hogy amikor csak néhány darázs van az ember körül, akkor nem érdemes csapkodni, mert ez a faj önmagától nem támad, csak védekezik, ha veszélyben érzi magát. A „darázsfürkészként” ismert szakember szerint egyébként az csak szubjektív érzet, hogy mostanában több a darázs.

Magyarországon körülbelül 9 ezer darázsfaj él, de csak 21 folytat társas életmódot, tehát csak ennyi rak fészket és alkot kolóniát. Ez nem sok faj, és ebből a 21-ből is mindössze 5-6 az, ami az emberi környezetben gyakran előfordul. Sokszor az éghajlatváltozással megjelenő fajok okoznak riadalmat. 

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.