Sok magyar nem is sejti, hogy veszélyben van a lakásában: ez az oka

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az év első három hónapjában mintegy 2000 lakástűzhöz riasztották a katasztrófavédőket. A tűzoltóság szerint nem elég a szénmonoxid-mérő, mert az nem figyelmeztet, ha tűz üt ki a lakásban, más eszközre is szükség van a biztonsághoz.

2024 első negyedévében összesen 1939 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 31 ember vesztette az életét, 145-en pedig megsérültek. A tűzoltóság közleményében hívta fel a figyelmet a sokak által nem ismert tényre, miszerint önmagában a  szén-monoxid mérő nem figyelmeztet, ha tűz üt ki a lakásban, mellé füstérzékelőre is szükség van. 

Több mint kétszáz otthon lett lakhatatlan a tűz miatt

„Az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1414 órára és 3672 tűzoltójárműre volt szüksége a tűzoltóegységeknek” – áll a BM Országos Katasztrófavédelem oldalán is. Mint írják, összesen 20 ezer 844 négyzetméternyi épített terület égett le már idén, 214 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt 641 embernek kellett átmenetileg elköltöznie, 31 ember pedig életét vesztette a lakástüzekben. 

A lakástüzeket másféle jelzőkészülék érzékeli
Fotó: Steven Puetzer / Getty Images Hungary

A szén-monoxid-mérő nem elég, másik jelző is kell

Az eddig idén tűzzel érintett épületek közül mindössze hétben volt füstérzékelő, holott ezek az eszközök a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, és olyankor még van idő cselekedni. A legtöbb tűz kéményből indult, az összes lakástűz 21 százalékában így történt a 2024-es esetek kapcsán is. A tűzesetek 16 százalékában a konyhában, 11 százalékában a hálószobában, 6 százalékában pedig a nappaliban csaptak fel a lángok idén.

Ha a házon kémény van, a lakástulajdonosok nagy része már egy szén-monoxid-mérőt elhelyez ugyan a megfelelő helyen, azonban a legtöbben egyéb eszközöket nem szereznek be.

Idézőjel ikon

Úgy vélik, az elegendő védelmül szolgál, ha baj történne, ez azonban nem így van, ugyanis sok baleset, illetve tragikus esemény forrása lehet.

A katasztrófavédelem honlapja több cikkében hangsúlyozza, hogy több eszközt érdemes használni annak érdekében, hogy biztosítsuk védelmünket, ha nem zárt rendszerrel fűtünk.
„Ha nem vagyunk elég körültekintőek, otthonunkban sok minden okozhat tüzet: tűzhelyen felejtett ételek, vasalódeszkán felejtett vasalók, túlterhelt elektromos hálózat, vagy akár elektromos zárlat. A füstérzékelő nagy hanggal, időben figyelmeztet minket arra, hogy tűz keletkezett, így azt még időben el tudjuk oltani, vagy ki tudunk menekülni otthonunkból és segítséget tudunk kérni” – hívják fel a figyelmet. 

Nem csak a gáz, a füst is okozhat vészhelyzetet

A csendes gyilkosként is emlegetett szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, amely főként a nyílt égésterű tüzelő-fűtő berendezések használata közben termelődik, például gázkonvektorok, átfolyós vízmelegítők, gázkazánok, cserépkályhák és kandallók esetén. A statisztika szerint az első negyedévben szén-monoxid miatt 391 alkalommal riasztották a tűzoltókat, 63 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, 6 pedig meghalt.

Idézőjel ikon

A tűzoltóság szerint a nyílt égéstér jellege miatt még akkor is képződhet szén-monoxid, ha a készülék tökéletesen karbantartott és hibamentes.

Egyetlen módszer van arra, hogy megtudjuk, szén-monoxid került az otthonunk légterébe: a szén-monoxid-érzékelő használata. Ezek a készülékek nagy hanggal figyelmeztetnek minket arra, hogy veszélyes koncentrációjú szén-monoxid képződik, így még időben meg tudjuk tenni az életmentő intézkedéseket.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.