Ezzel az egyszerű trükkel védekezhetsz a legundorítóbb betolakodó ellen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új kutatás szerint a csótányok szervezete nem bírja a szukralóz nevű édesítőszert.

Sokak rémálma, hogy az éjszaka közepén felébredve kimennek a konyhába vagy a fürdőbe, és a villanyt felkapcsolva azt látják, hogy lapos testű rovarok iszkolnak be valamelyik bútor alá. Bizony, senki sem örül annak, ha csótányok jelennek meg a lakásban. Ám a Kaliforniai Egyetem kutatói egy új módszert találtak, amely az első kísérletek szerint hatékonyan elpusztíthatja ezeket a rovarokat.

Vizet veszít a szervezetük

A csótányoknak négy faja is él Magyarországon, ezek közül a német és a konyhai csótány a leggyakoribb. Szerencsére pont a német csótánnyal végezték a kutatók a kísérleteket. Az ötletet az adta, hogy egy korábbi kutatás azt mutatta ki, hogy a pettyesszárnyú muslica elpusztul a szukralóz hatására. Azért is fontos ez a mostani eredmény, mert a csótányokról egy ideje tudni, hogy nagyon jól alkalmazkodnak a különféle rovarirtó szerekhez, és hamar rezisztenssé válnak velük szemben. Az egyetem tudósai alapvetően azt mérték, hogy különböző töménységű szukralózoldat hatására mennyi folyadékot veszítenek a csótányok. Ezek a rovarok ugyanis – bár az éhezést jól bírják –

pár nap alatt elpusztulnak, ha nem jutnak kellő mennyiségű folyadékhoz.

A kutatók azt találták, hogy mindegyik csótánycsoportnál (kísérleteztek olyanokkal, amelyet ellenállóak a rovarölő szerekkel szemben, és olyanokkal is, amelyek nem) egyre csökkent a túlélési arány, ahogy egyre nagyobb koncentrációjú szukralózoldatot kaptak. Erről az édesítőszerről egyébként nem olyan régen kiderült, hogy az emberi szervezetre is káros lehet

Leggyakrabban a konyhában vagy a fürdőben találkozhatunk ezzel a kártevővel
Fotó: Joao Paulo Burini / Getty Images Hungary

Rengeteg betegséget terjesztenek

A csótányokkal szembeni irtózás szinte egyetemes emberi tulajdonság, és nem ok nélküli. Noha otthonunkban különösebb kárt nem okoznak, rengeteg betegséget terjesztenek. Lábaikon található apró tüskéikkel mindenféle kórokozót képesek összeszedni és hordozni. Mivel általában sokat mozognak erősen szennyezett helyeken, mint például lefolyókban, csatornákban vagy szeméttárolókban, és

Idézőjel ikon

előszeretettel mászkálják össze az emberi élelmiszereket is, így nem csoda, hogy különféle gyomor- és bélrendszeri megbetegedéseket kiváltó mikroorganizmusokat terjesztenek.

Ennél azonban súlyosabb kórok megjelenése is bizonyítottan köthetők a csótányokhoz: ilyen például a szalmonella, a kolera, a tífusz, a vérhas és a lepra.

Hazánkban négy faja él: az amerikai, a német, a konyhai és az erdei csótány. Ezzel még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a világ más tájain összesen 4000 fajta csótány él. A leggyakoribb ezek közül nálunk a német és a konyhai csótány, általában ezekkel találkozhatunk a lakásokban. A meleg, párás helyeket kedvelik, így nem csoda, hogy a konyhában vagy a fürdőszobában fordulnak meg a legtöbbet. A kifejlett példányok 2–2,7 centiméter hosszúak, és noha a hímeknek van szárnyuk, sem ők, sem a nőstények nem tudnak repülni. Testüket kemény páncél fedi, részben ennek is köszönhető, hogy testsúlyuk 900-szorosát is elbírják, így nem könnyű eltaposni sem őket.

Nem könnyű megtisztítani a lakást a csótányoktól
Fotó: Sparkle / Getty Images Hungary

Házi praktikák csótányok ellen

Noha remekül alkalmazkodnak a különféle rovarirtó szerekhez, házi praktikákhoz, létezik néhány anyag, amelyet nem kedvelnek vagy nem bírnak. Ilyen például a szódabikarbóna, amelynek hatására gázok képződnek a rovar emésztőrendszerében, amitől elpusztul. Ám csak úgy magában nem eszik meg a csótányok ezt az anyagot, így el kell keverni azonos mennyiségű porcukorral, hogy vonzóvá váljon számukra. Ugyancsak hatékonynak tartják a bórsavat ezek ellen a kártevők ellen. Ezt is cukorral kell elkeverni, és érdemes még hozzáadni egy kis vizet, hogy tésztaállagúvá váljon, és kis golyókat lehessen belőle formázni. Miután az első csótány megevett egy ilyen gombócot, visszamegy az otthonába, ahol elpusztul.

Mivel ezek a rovarok gyakran megeszik elhullott társaikat, jó eséllyel egész láncreakciót lehet elindítani a csótányok között.

A diatóma- vagy kovaföld is remek fegyver a csótányok ellen. Ez a természetben is előforduló üledékes kőzet kemény héjú mikroalgák fosszíliáit tartalmazza. A diatómaföld szilícium-dioxid-részecskéi tönkreteszik a rovarokat borító viaszos bevonatot, így nagyon könnyen kiszáradnak.

Nem elpusztításra, hanem elriasztásra szokták használni a borsmenta- és a teafaolajat, illetve az uborkát. Sokak szerint a csótány elkerüli azokat a helyeket, ahol ilyen illatokkal találkozik.

Így készíts házi csótánycsapdát

A csótányok nagyon szeretik a kávé illatát. Tegyél nedves kávézaccot egy pohárba, amit helyezz egy nagyobb edény közepébe, amelybe vizet öntesz. Jó eséllyel a csótányok nem tudnak majd ellenállni a kávé illatának, és belemásznak a vízbe. Egy másik módszer szerint kétoldalú ragasztószalagra is szórhatod a zaccot, hogy a csótányok beleragadjanak a ragasztós csíkba. Készíthetsz csapdát egy befőttesüveg, egy kartoncsík, egy kis édesség és némi étolaj felhasználásával is.

Ha szívesen elolvasnád, hogyan védekezhetsz az egerek ellen, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.