A japán „csótánymódszer” segíthet, ha nehezen alszol el: bizarr, de működik
A módszer lényege, hogy az ember a hátán fekve, a végtagjait magasba emelve és azokat rázogatva – akár egy hanyatt fekvő csótány – éri el a vérkeringés fokozódását.
A módszer lényege, hogy az ember a hátán fekve, a végtagjait magasba emelve és azokat rázogatva – akár egy hanyatt fekvő csótány – éri el a vérkeringés fokozódását.
Idén is sok a csótány, nemcsak a fővárosi utcákon, de a lakóházakban, otthonokban is feltűnnek országszerte a kellemetlen rovarok, melyek sokakból váltanak ki undort. Főként kisgyermekes családok esetén nem mindegy, hogyan védekezünk ellenük.
Egy rovarszakértő szerint nyaralás előtt fontos teendő bedugni a lefolyókat. Enélkül lehetőséget adunk a csótányoknak, hogy behatoljanak lakásunkba.
Talán hallottad már, hogy ha egy csótánynak levágják a fejét, nem pusztul el, legalábbis jó darabig. Megmagyarázzuk, hogy miért.
Az elmúlt évekhez képest egy-két hónappal korábban jelentek meg nagy tömegben az erdei csótányok. Noha veszélyt nem jelentenek ezek a rovarok, otthon senki sem szívesen találkozik velük nagy számban.
A magyarok által is kedvelt spanyol nyaralóhelyeken csótányinváziótól tartanak a szakértők.
Egy új kutatás szerint a csótányok szervezete nem bírja a szukralóz nevű édesítőszert.
Az utód megfelelő táplálása elsődleges egy faj túléléséhez. Az embereknél a szoptatás mellett ott a tápszer, de az állatvilágban ennél sokkal érdekesebb a helyzet. Néha rovarok is képesek tejet termelni.
A természet csodái mai részét csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
A lakásban kellemetlen svábbogarak sajnos a világ legsikeresebb túlélői közé tartoznak. Mint egy friss kutatásból kiderül, ezek az ízeltlábúak megdöbbentően sikeresen alakítanak ki védelmet a különböző rovarirtószerek ellen.
Ugyanis kijavították a hibákat, amiket a NÉBIH szakemberei találtak korábban a XIII. kerületi egységben.
Olyan lisztet használtak, amibe még a csótányok is belehaltak.