7 tipp a poloskainvázió ellen: ezt ajánlják a szakértők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A poloskák egyik kellemetlen tulajdonsága, hogy amilyen könnyen bejutnak a lakásba, olyan nehéz fellépni ellenük, és végérvényesen megszabadulni tőlük.

Már javában tart a poloskák inváziója, amelyek az őszi időszakban tömegével lepik el otthonainkat. A büdös nedvükről híres bogarak ilyenkor azért próbálnak bejutni a lakásba, hogy meghúzzák magukat télire. És ha megpróbálják, általában sikerül is nekik, mert a legkisebb réseken keresztül is utat találhatnak maguknak, sőt gyakran még a szúnyogháló sem tartja vissza őket.

Ezt próbáld ki a poloskák ellen

Magyarországon két poloskafajjal, az ázsiai márványpoloskával és a zöld vándorpoloskával lehet találkozni, amelyek az emberre nem veszélyesek, a gyümölcsökre, zöldségekre és dísznövényre viszont annál inkább. Ezért is fontos határozottan fellépni ellenük (na meg azért, mert gyorsan elszaporodnak). De mégis hogyan? Itt van néhány tipp a szakértőktől.

A poloskák elleni védekezés a kertben is fontos, mivel kiszívják a növények nedvét
Fotó: saraTM / Getty Images Hungary

1. Koncentrálj a megelőzésre

Ha csaptál már le a lakásba tévedő poloskákat, akkor valószínűleg rájöttél, hogy miért nevezik őket büdös bogárnak. Testnedvük rendkívül kellemetlen szagú, és hosszú ideig érezhető marad. Ha pedig nem sikerül elcsípned őket, szinte bárhol elbújhatnak, így később váratlanul felbukkanhatnak, hogy a frászt hozzák rád.

A szakemberek ezért azt javasolják, hogy ne egyenként próbáld levadászni őket, hanem inkább a megelőzésre helyezd a hangsúlyt.

Honnan származik a büdös szag?

A poloska erős szagát egy aldehideket tartalmazó zsíros váladék okozza, amely a tor alsó részén található bűzmirigyben termelődik. Veszély esetén a folyadék kilökődik a bogár testéből, annak reményében, hogy elriassza a rá leselkedő ragadozókat. Mivel a váladék igen sűrű koncentrációban van jelen a mirigyben, egy kisebb sérülés, például egy bökés hatására is nagy mennyiségben kerülhet a levegőbe. Ez a nyálka mindemellett a baktériumok és gombák fertőzése ellen is védelmet nyújt a poloskának.

2. Zárj le minden rést

A poloskák a leggyakrabban az ajtók és ablakok résein, repedésein keresztül özönlenek be a lakásba, ezért első lépésként ellenőrizd a tömítéseket, és nézd meg, hogy az időjárás nem tett-e bennük kárt. A kellemetlen betolakodókat vonzza a fény, ezért esténként hasznos lehet a minimálisra csökkentened a kinti világítást, illetve behúznod a függönyöket, vagy lehúznod a redőnyöket, hogy a benti fényhatás se legyen csábító számukra.

3. Tartsd rendben a kertet

A bogarak a gondozatlan növényzetet is megszállhatják, ezért ne hanyagold el a kertet: rendszeresen nyírd le a füvet és távolítsd el az elhalt növényeket.

4. Vesd be a fokhagymát

A fokhagyma természetes módon taszítja a poloskákat, ezért elriasztja őket otthonodtól. A teendőd csupán annyi, hogy elkeversz két teáskanálnyi fokhagymaport 2,5 deci vízben, majd bepermetezd vele az ablakok, ajtók és egyéb olyan helyek környékét, ahol a poloskák a legnagyobb eséllyel próbálnak bejutni a lakásba.

Egy, a Journal of Applied Entomology című folyóiratban 2013-ban publikált tanulmány szerint

hasonló hatása lehet az olyan illóolajoknak is, mint a szegfűszeg, a citromfű, a fodormenta vagy az ilang-ilang.

5. Használj szappanos vizet

A poloskák gyakran egyenesen lehullanak, amikor fenyegetve érzik magukat, amit könnyen ellenük fordíthatsz. Ha megtöltesz egy edényt szappanos vízzel, majd egy poloska alá helyezed, az valószínűleg bele fog pottyanni, és rövid úton elpusztul. Ha netán mégsem, egy jól irányzott mozdulattal pöcköld bele.

A leggyakrabban az ablakok környékén lehet találkozni velük
Fotó: Petra Richli / Getty Images Hungary

Használhat az is, ha mosogatószeres vízzel permetezed be az ablak- és ajtókeretek környékét. Ez kiszáríthatja, végül pedig megölheti a rajta áthaladó bogarakat.

6. Vedd elő a porszívót

Alternatív megoldásként megfontolhatod, hogy egyszerűen felsöpörd vagy felporszívózd a poloskákat. Az utóbbi esetben a szakértők azt ajánlják, hogy a kellemetlen szagok minimalizálása érdekében HEPA-szűrős készüléket használj. Ha összegyűjtötted a bogarakat, a porzsákot ürítsd ki a szabadban (de így fennáll a veszélye, hogy a túlélők visszajutnak a lakásba).

7. Bízd a profikra

Ha a poloskák inváziója olyan mértéket ölt, ami meghaladja a képességeidet, előfordulhat, hogy nem marad más lehetőség, mint profi rovarirtó szakemberekre bízni a problémát. Ők olyan megoldásokat is javasolhatnak, amelyek nem veszélyeztetik sem a környezetet, sem a te egészségedet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.