Így varázsold újjá bútoraidat: kevés pénzből teljes megújulás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Régi, megunt bútoraidba új életet lehelni nem is olyan nehéz. A krétafesték lehetőséget ad, hogy csiszolás nélkül, akár egy hétvége alatt megváltoztasd a szoba hangulatát.

A bútorok egyre drágábbak, aki pedig környezettudatosan tölti a mindennapjait, igyekszik minél hosszabb életet adni a tárgyainak. Erre tökéletes módszer a bútorok felújítása. A krétafestékhez semmilyen előképzettség nem szükséges, szó szerint gyerekjáték a használata, bár egy kevés előkészületet igényel.

Csak jó ecsettel lesz szép a végeredmény

Ma már Magyarországon is egyre több márka elérhető, interneten keresgélve is találhatsz itthoni forgalmazókat, de van olyan barkácsáruház, amelynek a kínálatában ott van a polcokon jó néhány árnyalat. 

A krétafesték legnagyobb előnye, hogy minimális előkészítés után indulhat a festés. Ám nem mindegy, hogy a bútor milyen állapotban van; ha apró lyukakat látsz rajta, erős lehet a gyanúd, hogy szú rágja. Vannak különböző technikák, amelyekkel kiirtható – miután befújták a megfelelő szerekkel, óriási nejlonba csomagolják, és így hagyják néhány hétre–, de kezdő bútorfelújítóként lehet, hogy túl kemény lenne ez a dió, így lehetőség szerint ép darabbal próbálkozz. Miután a bútorról letörölted a port, eltávolítottad a szöszöket és lezsírtalanítottad, indulhat a festés.

Akár több festéket is használhatunk a bútor felújításához
Fotó: vintagevelem.hu

„A jó eszköz elengedhetetlen ahhoz, hogy szép legyen a végeredmény” – magyarázza Kmetyóné Kriszta, a vintagevelem.hu bloggere. „Válasszunk olyan ecsetet, aminek nem hullik a szőre, és nem dagadnak meg a szálak a festéktől. A vízbázisú krétafestékekhez érdemes szintetikus anyagból készült ecsetet választani. A nagyobb, egyenes felületeket hengerrel is festhetjük, hogy szép, egyenletes legyen a végeredmény. A profiknak van egy trükkje: a rusztikusabb hatáshoz sűrűbb festéket használnak, sőt, néhány órára beteszik a festéket a hűtőszekrénybe. Arra azonban ügyelni kell, nehogy megfagyjon az anyag.”

A krétafestéket vízzel lehet hígítani. Beletölthetjük a festékbe, de az ecsetet is vizezhetjük. 

Kikeverhetünk egyedi színeket

A száradási időt mindig meg kell várni, mielőtt egy következő réteget felvinnénk, nehogy sérüljön a festés. A sötétebb színeknél általában már 2 réteg elegendő, ám ha világosabb színt festünk egy sötétebb árnyalatú bútorra, előfordulhat, hogy akár három réteg is szükséges lehet. 

Az egész szoba hangulata megváltozik az új színektől, mintáktól
Fotó: vintagevelem.hu

„Ha itt-ott nem lett egyenletes a festés, esetleg megfolyt, finom csiszolópapírral óvatosan átmehetünk a felületen” – javasolja szakértőnk. „Minél magasabb számú a csiszolópapír, annál finomabb a felülete. Egy 240-es már tökéletes ilyen típusú munkához.”

A különböző gyártók termékeinél más-más lehet a mennyiség, de általánosságban elmondható, hogy 750 milliliter festék nagyjából 8-10 négyzetméternyi felületre elegendő. 

Ha a krétafestékek közül nem találunk olyat, amit elképzeltünk, bátran lehet keverni új árnyalatokat.

„Az azonban fontos, hogy mindenképpen keverjünk ki annyit, amennyi szükséges a bútorra, ugyanis – ha még mérjük is a mennyiségeket – tökéletesen ugyanolyan árnyalatot nem tudunk kétszer kikeverni.”

A bútorfelújítás utolsó lépése: a díszítés

Vannak gyártók, akiknél már kaphatók három az egyben festékek, azaz olyan termékek, ahol a lakk már benne van az anyagban, így nem kell a végén lakkozni, waxolni. Ha nem ilyet választunk, miután az utolsó réteg festék is megszáradt, zárni kell a felületet. A viasztól a festés barátságosabb, puhább marad, míg a lakk keményebbé teszi, ám nagyobb igénybevételnek is jobban ellenáll.

Stencilekkel még egyedibbé varázsolhatjuk a felületet
Fotó: vintagevelem.hu

„Minden esetben vízbázisú lakkot használjunk, mert az oldószeres változat a festékben kárt tehet” – magyarázza Kmetyóné Kriszta. „A viaszok esetében választhatunk átlátszó és színezett kivitelt. A színezettet akkor alkalmazzuk, ha különleges hatást szeretnénk elérni, hiszen módosítja a festék színét, például picit antikolja.

Idézőjel ikon

A viasz felviteléhez használhatunk speciális viaszecsetet – nagy felületeknél ezzel sokkal könnyebb a munka.

Puha ronggyal is felkenhetjük a viaszt – például egy régi ágyneműdarab ehhez jó megoldás –, viszont ezt tiszta ruhával mindenképpen vissza kell törölni. Miután megvártuk, hogy kikeményedjen a viasz, lehet terhelni és tisztítani is.”

A kész bútort még egyedibbé, különlegesebbé tehetjük, ha stencillel valamilyen mintát festünk rá. A hobbiboltokban kapható stencilt óvatosan ragasszuk a már megszáradt felületre – létezik kimondottan stencilragasztó spray is –, majd finoman, úgy, hogy ne folyjon a festék a stencil alá, szivacsos végű ecsettel vagy szivaccsal, nyomkodó mozdulatokkal vigyük fel a festéket. Csak azután távolítsuk el a stencilt, hogy a festék tökéletesen megszáradt. Ha egyszerűbben szeretnéd egyedivé tenni a bútort, csak cseréld le a gombokat látványosabb darabokra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.