Ezekkel a trükkökkel a legrendetlenebb előszobában is úrrá lehetsz a káoszon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bármilyen jelentéktelennek tűnő helyiség is az előszoba, mégis igen fontos szerepet tölt be a lakásunkban. A hozzánk érkezőben itt születik meg az első benyomás rólunk, az otthonunkról. De nem csak a vendégeknek, nekünk is sokkal jobb úgy hazaérkezni, ha azt érezzük, rend van körülöttünk. Íme, néhány ötlet, hogyan lehetsz úrrá a káoszon már az előszobában.

Te is azok közé tartozol, akiknek hazaérve már a bejárati ajtóban kiesik a kezéből minden? A felhalmozott levelek, reklámújságok, a különböző szezonokban viselt és egymásra halmozott kabátok egy idő után bosszantó látványt nyújtanak az előszobában. Ha megfogadod a tanácsainkat, sokkal jobb érzés lesz hazatérni.

Rejtsd el a fölösleges cipőket a lakásba lépők elől

Ha te is azt szeretnéd, hogy a hozzád érkezők azt érezzék, hogy valóban rendszerető, igényes házigazda vagy, akkor nem árt, ha már az előszobában rendet tartasz. 

Ha több cipőt tárolsz az előszobában, tedd cipősszekrénybe
Fotó: Liudmila Chernetska / Getty Images Hungary

Hiába takarítasz, és hiába van tisztaság a lakás minden szegletében, ha nincs cipősszekrényed, és az egymás hegyére-hátára halmozott lábbelik rendetlen hatást keltenek az előszobában. Miután egyszerre úgyis csak egy cipőt tudsz a lábadra húzni, teljesen fölösleges a csizmák, félcipők és papucsok okozta káoszt nézned nap mint nap.

Ha van az előszobában beépített szekrény, alakíts ki abban egy részt, ahová a napi használatban lévő cipőket el tudod tenni, miután hazaértél.

Ha nincs erre lehetőséged, szerezz be egy cipősszekrényt, ami jól elrejti a fölösleges lábbeliket a tekintetek elől.

Mindkét megoldás praktikus akkor is, ha magányos estére készülsz, ha pedig vendégeket vársz, megtiszteled őket azzal, hogy nem esnek hasra a cipőidben.

A tükör megduplázza a káoszt

Az előszobában elhelyezett tükör igen praktikus lehet. Nemcsak azért, mert indulás előtt még vethetsz egy pillantást a szettedre, hanem azért is, mert megdupláz mindent, amit „véletlenül” az előszobában felejtettél, mert korábban nehezedre esett a helyére tenni. 

Az oda nem illő tárgyak duplikált látványa biztos, hogy rendrakásra késztet.

Csak az évszaknak megfelelő kabátot hagyd szem előtt

Nemcsak cipőből, de kabátból is megárt a sok. Természetesen fontos az időjárásnak megfelelő öltözködés, de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene a szekrénybe eltenni azt a dzsekit, zakót, blézert vagy mellényt, amit éppen nem hordasz. Főleg igaz ez akkor, ha nem egyedüli lakója vagy az otthonodnak.

Ha mindig csak az évszaknak megfelelő holmik vannak elöl, nem lesz káosz a lakásban
Fotó: KatarzynaBialasiewicz / Getty Images Hungary

Ha mindig mindent az előszobai fogason tartasz, zsúfoltnak fog tűnni a helyiség. A rend kedvéért jobban jársz, és még a látvány is szebb lesz, ha mindig csak a szezonnak megfelelő kabátot akasztod ki az előszobába.

Nincs szükség túlzásba vitt dekorációra

Az előszoba általában pici helyiség, ahol nem célszerű túlzásba vinni a lakberendezést, főleg, ami a dekorációt illeti. A külcsínnél itt sokkal fontosabb szerepe van a praktikumnak. Kényelmesebb úgy hazaérkezni, vagy elindulni otthonról, ha mindig megvan a helye a kabátnak, a cipőnek, az esernyőnek, vagy éppen a vendégségbe érkezők holmijának.

Ne dekoráljuk túl az előszobát, hogy jusson hely a legszükségesebb dolgoknak
Fotó: GoodLifeStudio / Getty Images Hungary

Törekedjünk a magasba

Az előszobában érdemes hasznosítani minden szabad falfelületet, így a szűkre szabott helyiségben célszerű magasba szerelt polcokat elhelyezni, ahová a ritkán használt dolgokkal megrakott dobozokat tehetjük. Ha a falra felszerelt fogas alá olyan kispadot vagy puffot teszünk, amely tárolásra is alkalmas, sok mindent elrejthetünk, hogy ne legyen rendetlenségérzetünk. Komód helyett fúrjunk a falra lebegő polcokat, ezeken kis színes dobozkákban helyet kaphatnak a kulcsok, a levelek, a sapkák, kesztyűk és a napszemüvegek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.