Állatvédőrséggel a bántalmazások ellen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kellene már egy törvény, hogy az állatokat végre „emberszámba" vegyék. Vagy, ahogy az amerikai filmekben láthatjuk: alkalmunk legyen hívni az állatrendőrséget, magyarul az Állatvédőrséget.A hazai törvényi szabályozás, nem olyan rossz, mint gondolnánk.

Az állatok bántalmazása és testi-lelki kínzása bűncselekmény, a felelőtlen bánásmód gondatlanságnak minősül, és van mód arra, hogy a hatóságok a garázda elemeket kiiktassák az állattartásból. Ha betartanánk a törvényt, akkor nem lenne semmi probléma - mondja Joó István állatvédő. Az évek óta sikeresen működő Cerberos Állatvédő Egyesület vezetője szerint a rendőrség is teszi a dolgát, ha hívják őket, minden esetben eljárnak. Gyakran előfordul azonban, hogy a helyszínen nincs elég bizonyíték, a rendőrök pedig - mivel általában nem állatorvosok - az állatok állapotát vizsgálva nehezen állapíthatják meg bárkinek a felelősségét. Ráadásul minden 10 hozzájuk befutó panasz és feljelentés közül 6 alaptalannak bizonyul. Sokszor bosszúból vagy bosszantásból szeretnék csak a haragos szomszédok egymásra ereszteni a rendőrséget.

Az Állatvédőrség egy olyan kezdeményezés, ami végre helyre tehetné a dolgokat

A 2009 végén megfogalmazott ötlet az, hogy az ingyenesen hívható kék számon bárki bejelentést tehetne állatkínzásról vagy állattartással kapcsolatos gondtalanságról. A hívás alapján a helyszínre érkező állatvédők véleménye alapján indulna rendőri eljárás, a helyszínt pedig a kiszálló állatvédők mellé kirendelt polgárőrség biztosítaná. Talán körülményesnek tűnik, de a hathatós segítségnyújtás és az állatok valódi mentése egyébként is széleskörű összefogást igényel. Ha egy ilyen akcióban együttműködne a civil szféra és a hatóság, és a lefolytatott eljárás után a büntetés sem csak egyszerű dorgálás lenne, akkor az eljárást lefolytató bíróság kénytelen volna minden esetben hathatós ítéleteket hozni, melyek idővel visszatartó erőt jelentenének az állatok ellen elkövetett bűncselekményekben. Merthogy a legtöbb probléma itt jelentkezik.

Sokszor a visszaeső bűnösöket sem marasztalják el

Hiába az állatvédők lelkes munkája és a rendőri támogatás, sokszor a visszaeső bűnösöket sem marasztalják el, tetteiket megússzák némi pénzbüntetéssel. Pedig a szándékos bántalmazás, az állatkínzás ténye nyilvánvalóan az elkövető személyiségére is következtetni enged. Joó István állatvédő erre is rámutat - amerikai példa, hogy a bűnözők profilalkotásában jelentős szerepet kap az állatkínzás, mint bűncselekmény, mert statisztikai adatok is bizonyítják, hogy aki állatok bánt, az embert is képes bántani. Összehasonlításképpen Magyarországon minden ezer lakosra 189 kutya jut, míg ez a szám alig valamivel több az Egyesült Államokban, ahol ezer lakosra 211 kutya jut.

Az Állatvédőrség, amely a Fehérkereszt Állatvédő Liga és a Cerberos Állatvédő Egyesület összefogásával jött létre, szinte mindenhol támogatókra talál. Az ORFK-n és a BRFK-n kívül támogatóik a Rendőrtiszti Főiskola, az Országos Polgárőr Szövetség és az IPA, a Nemzetközi Rendőri Szövetség Magyar Szekciója is. Joó István, a Cerberos vezetője ugyanakkor hangoztatja, hogy a hosszú távú cél a megelőzés volna. Az civil szervezetek és egyesületek által létrehozott programok a gyermekek oktatását és a felnőttek felvilágosítását célozzák, az országszerte működő menhelyek pedig nemcsak befogadják és gondozzák az arra rászoruló állatokat, hanem örökbeadásukkal új lehetőségeket teremtenek a felelősebb gazdik számára is.

Törvénymódosítást szeretnének

A szervezetek kezdeményezik, hogy a jelenlegi törvényben meghatározott 14 nap helyett hosszabb legyen az időszak, melynek letelte után az elkóborolt és befogott kutyák elaltatása elrendelhető. Az újonnan örökbeadott kutyák kötelező ivartalanítása pedig a felesleges szaporítást akadályozná. A szervezetek akkor is az átláthatóságra törekednek, amikor az utcán élő emberek társállatainak oltásáról, helyzetéről szeretnének gondoskodni. Ezek meglétével akár az is megtörténhet, hogy nem találkozunk többet olyan városi aluljáróval, ahol fillérekért kínálnak ketrecekből kiskutyákat az arra járóknak.

Az Állatvédőrség munkájához vagy a Fehérkereszt Liga által kiadott Szeress és védj! című havilap terjesztésére mindig szívesen fogadják önkéntesek jelentkezését!

www.allatvedorseg.hu/
www.feherkeresztliga.hu/
www.cerberosegyesulet.hu/

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.