Ahogy egy nő lomtalanít

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kedden találtam meg a cetlit a postaládában, miszerint a polgármesteri hivatal értesít, hogy szerdán, azaz másnap kezdetét veszi a nagy tavaszi lomtalanítás, majd következett még egy kis felsorolás, hogy mely hulladékok (gumiabroncs, építési törmelék, zöldszemét) nem minősülnek lomnak – egyébként kellmes napot kívánt nekünk a hivatal minden dolgozója. Hogy speciel kicsit késve érkezett a szórólap, s hogy így aztán se időm, se kedvem nincs lomtalanítani, az ugye nem rájuk tartozik.

Pedig a lomtalanítás értéke mind a közösségre, mind az egyénre vetve őrült lehetőségeket rejt magában. Egyrészt ugye egyesek megszabadulnak az általuk lomnak, feleslegnek, kacatnak minősített tárgyaktól, mások viszont roppantmód örülnek a látszólag használhatatlan gyerekjátéknak, porosodó könyveknek, a Ludas Matyi című újság 1957–58 bekötött példányainak, a kétlábú tonettszéknek, fületlen nyulaknak és az úgyszintén fületlen bőröndöknek. Nekik ugyanis ez hiányzik a boldogságukhoz. És így minden rendben is lenne.

Törött, csorba? Akkor meg minek?

Csakhogy, amennyiben egy nő lomtalanításra adja a fejét, gyakorlati tapasztalataim szerint azzal csak a baj van. Példának okáért itt lennék én. Be kell, hogy valljam őszintén, nekem minden egyes darabért fájt a szívem. Bizonyára antik darab vagyok én magam is, képtelen vagyok tudomásul venni, hogy ebben a világban a változás jelenti az állandóságot. Hogy mindaz, ami ma a csúcsra járatott technikának köszönhetően remek, az holnap múlt idő, holnapután pedig kidobandó felesleg. Meg kissé mániásan ragaszkodom a régi dolgokhoz, valami furcsaság támad a szívem környékén, olyan jó kis bizsergető érzés, amikor a kezemmel végigsimítok, mondjuk, egy-egy kis szecessziós csorba csészén, egy régi faládán, ilyesmiken. Aztán persze rájövök, hogy az a csésze túlságosan is csorba, alig látszanak rajta a festett minták, a láda meg szúette és nem záródik, szóval csak lom.

Nem sorolom tovább, rátérnék a lényegre. Az alábbi pontokban összefoglalnám a legfontosabb teendőket lomtalanításkor.

Mit tegyen a nő, ha lomtalanít?

Legalább a lomtalanítás előtt két nappal könyörtelenül vessen számot a lakásban felhalmozódott, amúgy használaton kívüli tárgyakkal. Kérje meg ugyanerre a gyerekeket is.
Erősítse meg a szívét, és azonmód pakolja őket egy fekete nylonzsákba. Soha ne kérdőjelezze meg az első döntést! Ami eddig nem hiányzott, ezentúl sem fog.
A megfelelő napon az összegyűjtött lomokat helyezze a kijelölt helyre.

Mit ne tegyen a nő, ha lomtalanít?

Soha ne hallgasson arra belső hangra, ami azt súgja: jó lesz ez még valamire! Ami lom, az lom.
Ne dőljön be párja, gyerekei esdeklő tekintenének, amennyiben nem kerülnek ki a lakásból a felesleges tárgyak, úgyis neki lesz velük dolga, és pakolgathatja őket ide-oda egy újabb lomtalanításig.
Az utcára kitett kacatokból soha, de soha egyetlen tárgyat se vigyen vissza!
Amennyiben a helyi lomtalanító brigádok széttúrnák a gondosan összekötözött zsákokat, akkor se foglalkozzon a maradékkal, egy újabb brigád is eltüntetheti, végül a szemetesek elvégzik az utolsó simításokat.
Ez talán a legfontosabb: ne gondolja azt, hogy mások feleslegének helye van az ő lakásában! Így ugyanis eléri a kiindulópontot: a tárgyak eluralják lakását és életét.

Ne feledd: ami lom, az lom – szabadulj meg tőle! A lomtalanítást pont erre találták ki!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.