Együttműködés a gyermekek jogainak védelmében

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2010. december 15-én ünnepélyes keretek között hosszú távú együttműködést írt alá az Országgyűlési Biztos Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a gyermekek jogainak védelmében.

A szerződés aláírásával mind a két fél elfogadta, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által elindított Méltóság-Projekt-ben és a gyermekek jogainak védelmében együttműködnek, és ha szükséges együttesen lépnek a jogalkotó szervek és/vagy a nyilvánosság felé. Továbbá együttműködnek minden olyan területen, ahol közös munkájukkal elősegíthetik a gyermekek, a fogyatékkal élők, az idősek, valamint az egyéb hátrányos helyzetű emberek jogainak érvényesítését.

A gyermekek különleges védelemre tarthatnak igényt egy jogállamban, azonban érdekérvényesítő képességük igen kicsi. Az erőszak és a kizsákmányolás számtalan formája veszélyezteti a fejlődésüket a családban, az iskolában és újabban a virtuális- és a médiatérben. Meg kell óvni őket emberi méltóságuk bármiféle csorbításától. Időnként meg kell védeni az államtól is, mert a hatóság eljárásaiban sokszor nem a gyermekek különleges igényei, hanem a felnőtt társadalom elvárásai érvényesülnek.Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté megbízatásának teljes idejére tevékenységének egyik megkülönböztetett területévé tette a gyermeki jogok védelmét, érvényesülésének vizsgálatát, a jogtudatosság javítását. Szabó Máté gyermekjogi szakombudsmanként kivizsgálja a tudomására jutott visszaéléseket, orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményez. Emellett kiemelt figyelmet fordít a jogsérelmek megelőzésére, az úgynevezett proaktív, azaz kezdeményező jogvédelemre is.
Ennek jegyében az országgyűlési biztos 2008-ban a gyermekek jogainak érvényesülését fókuszba helyező projektet indított, minden évben más-más témára összpontosítva. 2009-ben a gyermekek erőszakkal szembeni védelméről, 2010-ben a család és a családpótló ellátások szerepéről szóltak a kiemelt projekt vizsgálatai. 2008 óta az ombudsman gyermekjogi honlapján az érintettek közvetlenül is feltehetik a kérdéseiket, megírhatják a panaszaikat és az ő nyelvükön kapnak tudnivalókat a jogaikról, azok gyakorlásának módjáról. A fiatalok rajzpályázaton is kifejezhették a jogaikkal kapcsolatos véleményüket, a gyermekjogok fontosságára az ombudsman bélyeg és képeslap kiadásával is felhívta a figyelmet. A biztos műhelybeszélgetésein, szakmai találkozóin információkat, véleményeket cserél és vitat meg a gyermeki jogok és gyermekvédelem terén tevékenykedő, meghatározó szereplőkkel. A felismeréseket, eredményeket, javaslatokat évente megjelenő, a honlapján is elérhető projektfüzetekben publikálja - és kezdeményezi is, várja is azok együttműködését, akinek összefogása révén még hatékonyabb lehet az érdekeik képviseletére legkevésbé képes, ezért leginkább kiszolgáltatott gyermekek jogainak védelme.
Az együttműködés nem teljesen újkeletű, hisz korábban már működött együtt a két szervezet a biztonsági gyermekülés kötelezővé tétele ügyében, amikor a Szolgálat az OBH szakértőinek bevonását kérte az ügy kivizsgálásában. A közös erőfeszítés eredményeképpen 2007. június 1-jétől törvényben kötelezték a biztonsági gyerekülés használatát a személygépkocsikban.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.