Szállástippek Bécsben

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Családi, bulizós vagy romantikus nyaraláshoz is van pár szállástippünk, de ha luxusra vágyik, abban is segítünk.

Családi szállások

Gyerekekkel utazni mindig nagyobb kihívás, mint egyedül vagy a párunkkal. Minél kisebb gyerekről van szó, annál fontosabb, hogy a szállás megfelelő legyen nemcsak tisztaság, de felszereltség szempontjából is, tehát ne önnek kelljen vinni kiságyat, és az etetőszék se legyen ismeretlen fogalom. Arról nem is beszélve, hogy néhány szállodában a gyerekeket nem mindig látják szívesen. De szerencsére a kimondottan családbarát hotelekben amellett, hogy a gyermekek kedvezményes áron szállhatnak meg, akár arra is van lehetőség, hogy amíg felügyelet mellett jól elszórakoznak a kicsik, addig a szüleik is eltölthessenek kettesben néhány órát. Sőt, a legtöbbe még kisállat is vihető, így a családi kedvencet sem kell otthon hagyni.

Villa Kumpf

A belvárosban található szálláson akár négy fős apartmant is bérelhet, ahol kétágyas hálószoba, és egy dupla ágyas nappali várja a családokat. Egyébként jól felszerelt konyha is van, ingyenes wifi, és a gyermekfelügyelet is a szolgáltatások között szerepel.

Egy hálószobás, 4 személyes apartman: 42.272 Ft

Két hálószobás, 4 személyes apartman: 48.311 Ft

Meininger Hotel Wien Downtown Franz

A szállodában kerékpárkölcsönző is üzemel, valamint játékszoba várja a gyerekeket, amíg a szülők a bárban lazíthatnak. Itt is kínálnak családi szobát, ahol a kicsiket emeletes ágyon szállásolják el.

4 személyes családi szoba: 33.817 Ft

3 személyes szoba: 28.081 Ft

Pilgram Apartments

Szintén közel mindenhez, de mégis csendes helyen található apatmanok, ahol a szobákban mosogatógéppel felszerelt konyha várja, a szálloda mellett pedig játszótér. Az apartmanházban egyébként mosókonyha is található, így kisgyerekeseknek is minden adott a felhőtlen nyaraláshoz. Amire viszont érdemes odafigyelni és belekalkulálni, az a távozás utáni takarítási díj, ami jelen esetben egy hálószobás apartman esetében 25 EUR, míg két hálószobás apartman és hat felnőtt esetében 45 EUR.

Egy hálószobás apartman 4 fő részére: 29.892 Ft

Két hálószobás apartman 4 fő részére: 34.723 Ft

Két hálószobás apartman 6 fő részére: 40.672 Ft

A&O Wien Hauptbanhof

Ideális választás családosoknak, de baráti csoporttal érkezőknek is. A gyerekeket külön játszószoba várja, a felnőtt vendégeket pedig tetőtéri bár. A családi szobákban a szülőknek szánt kétszemélyes ágy mellett emeletes ágyakon aludhatnak a kicsik.

Családi szoba 4 fő részére: 21.740 Ft

Hat személyes szoba: 50.726 Ft

Fotó: Dieter Nagl

Buli szállások

Amikor csak tényleg az a fontos, hogy a buli után legyen hova letenni a fejét, vagy már eleve olyan szállást keres, ahol a világ minden tájáról érkező fiatalokkal köthet új barátságokat, vagy fedezheti fel a várost, akkor a hostel a legjobb és a leginkább pénztárcabarát megoldás. Ha mindannyian ugyanabban a szobában szeretnének lenni, vagy közösen szeretnének egy szobát, ami csak az önöké, akkor előzetesen, még a foglalás előtt egyeztessenek a hostellel, mert ez sok esetben nem megoldható.

Wombats City Hostel – The Base

Tipikus fiatalos hostelről van szó, nagy közös terekkel, hálótermekkel, és közös fürdővel.

Idejében kell szállást foglalni, mert nagyon népszerű a hely. Viszont van lehetőség saját fürdőszobával rendelkező szobákat is választani. A kétszemélyes szobákban franciaágy, a többiben emeletes ágyak várják az ide látogatókat.

6 személyes szoba privát fürdőszobával: 36.233 Ft

Strawberry Hostel

A kimondottan csak nyári szezonban, azaz július 1- szeptember 30-ig nyitva tartó hostel azoknak kiváló választás, akik annyira mégsem nagy partyarcok, hogy vadidegenekkel osztozzanak a mosdón, de belekóstolnának milyen egy fiatalos hostel atmoszférája. Itt minden szobához jár a külön zuhanyzó, és emeletes ágyon sem kell aludni.

4 ágyas szoba: 26.873 Ft

3 ágyas szoba: 20.834 Ft

A&T Holiday Hostel

Ez a belvárosi hostel például pontosan olyan típus, ahol nagyobb baráti társaságok foglalása előtt érdemes megkérdezni, hogy van-e arra az időszakra privát szobájuk, azaz ahelyett, hogy mindenki menne más és más szobába (aminek persze szintén megvan a maga varázsa), a csapat egy közös szobában tud-e maradni. Minden hálóteremhez külön fürdőszoba van, így legrosszabb esetben is csak öt idegennel kell osztozni a zuhanyzón.

Ágy 3 ágyas hálóteremben: 9360 Ft

Ágy 4 ágyas hálóteremben: 6945 Ft

Ágy 6 ágyas hálóteremben: 6945 Ft

Romantikus szállások

Romatikus kiruccanásnak is ideális egy hosszú hétvége Bécsben. Persze költhet vagyonokat is luxus szállodákra, vagy inkább kereshet olyan hoteleket, amelyek árai talán könnyebben férnek bele a költségvetésbe. Egyébként is érdemes szétnézni kuponos, vagy a szállásfoglaló oldalak ajánlatai között, mert így ki lehet fogni nagyon kedvező árakat is.

Austria Trend Hotel Park Royal Palace

Ezt a szállás is éppen akciós például, ami a Schönbrunn kastély mellett található, ami a romantikus andalgás legkézenfekvőbb helyszíne. Szauna, gőzfürdő és fitneszterem is a rendelkezésre áll a teljes kikapcsolódáshoz.

Klasszikus szoba kétszemélyes ággyal: 20.991 Ft

Hotel Bellevue

A Liechtenstein- palota közelében található négy csillagos hotelben is igen kedvező áron tud még szobákat foglalni.

Standard szoba kétszemélyes ággyal: 17.815 Ft

Vox Design Hotel

Aki azt hiszi, csak irreálisan magas áron töltheti design hotelben a nyaralását, annak ajánljuk a Vox Hotelt, ami amellett hogy a belvárosban található, egyedileg berendezett szobákat kínál, mégse drága. Kis hotelről van szó, mindössze 9 szobával, szóval ha nem szereti az agyonzsúfolt szállodákat, akkor ideális választás.

Szoba kétszemélyes ággyal: 18.751 Ft

Fleming's Hotel Wien Westbanhof

A belváros közepén található, kissé kéjlakszerű hotel egyik különlegessége a nyitott terű fürdőszoba, úgyhogy csak az menjen ide, akit nem feszélyez az ilyesmi. El lehet lazulni a wellness részlegen, a szálloda sörözőjében pedig nemcsak osztrák söröket, de borokat is lehet kóstolni.

Komfort szoba kétszemélyes ággyal: 23.853 Ft

Superior szoba ingyenes minibárral: 29.892 Ft

Luxus kirándulás

Fotó: Imagno

Ha nyert a lottón, vagy mindenképpen luxusban szeretné eltölteni a bécsi kirándulását, akkor is van néhány tippünk melyik szállodákba látogasson el.

Palais Coburg

Itt minden szoba lakosztály, ehhez mérten az árak is magasak. Aki a gasztronómiai élvezetékért sem szeretne messze menni, az a hotelben hódolhat ínyenc hobbijának. Ha mégis inkább a saját főztjét szeretné a nyaralás alatt is élvezni, akkor a jól felszerelt konyhában ezt is megteheti.

Lakosztály városra néző kilátással: 202.301 Ft

Imperial lakosztály: 815.242 Ft

Hotel Sacher

Ha ön a klasszikus Sacher torta és bécsi kávé rajongója, ráadásul nem áll öntől távol a luxus, akkor itt ki sem kell mozdulnia a hotelből, hogy mindezeket megkapja. Ha mégis kimozdulna, akkor néhány perces sétával elérhető az Albertina múzeum vagy a Stefansdom.

Superior kétágyas szoba: 120.777 Ft

Hotel Imperial

Mit szól a selyemkárpit falakhoz? Szeretne értékes antik dísztárgyakat kerülgetni? Élő zongorajáték a vacsora mellé? Szeretne márványpadlón rohangászni? Az Imperial Hotelben ezt mind megteheti.

Klasszikus kétágyas szoba: 114.436 Ft

Erzsébet lakosztály személyes komornyikkal: 220.115 Ft

Lamée

Akiknek nem jönnek be az antik székek és a monumentális festmények, fellélegezhetnek, mert nem feltétlen kell aranyozott falak közé menni, hogy luxusszállodában aludjon. A Lamée a modern luxus híveit igyekszik megfogni. Éttermében organikus ételeket szolgálnak fel, szobái pedig allergén mentesek, és a minibár is ingyen van.

Kétszemélyes superior szoba: 53.746 Ft

The Ring

Nem feltétlen kell százezer forintnál többet is elkölteni, hogy luxus szállodában hajtsa álomra a fejét. Ez a hotel szintén a város közepén található, wellness és fitness részlegében is ki tud kapcsolódni, van menő étterme, és vodkára specializálódott koktélbárja is.

Special kétágyas szoba: 43.374 Ft

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.