Újabb magyar település érintett az azbesztszennyezésben
Immár négy település biztosan vásárolt az azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalékból. Most Táplánszentkereszt önkormányzata adott ki figyelmeztetést.
Immár négy település biztosan vásárolt az azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalékból. Most Táplánszentkereszt önkormányzata adott ki figyelmeztetést.
A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.
Bár édesanyánkat az év minden napján szeretjük, anyák napján szeretnénk ezt egy tökéletes csokorral is kifejezni. Sokan azonban a virágosnál szembesülnek a bőségzavarral: vajon melyik fajta és szín illik a leginkább hozzá?
Jól ismered a Magyarországon őshonos állatokat? Teszteld ezzel a kvízzel, mennyit tudsz a hazánkban élő fajokról.
Kisgyerekkel együttélve be kell tartanunk olyan szabályokat is otthonunkban, amelyekre máskülönben nem szükséges figyelnünk. Egy kutatás most rámutatott az egyik legfontosabb szempontra.
Az utolsó indai maharadzsa lányaként született 1876-ban, a nőjogok kérlelhetetlen aktivistájaként hunyt el 72 éves korában, 1948-ban, pedig a könnyű fényűző életet is választhatta volna.
Amikor Sir Arthur Conan Doyle 1893-ban a svájci Alpokban halálba küldte leghíresebb detektívjét, a világ felbolydult. A londoniak az utcán is nyíltan gyászolták a fiktív karaktert, az író pedig hiába menekült, a rajongók végül kikényszerítették a nyomozó feltámadását.
Az Antarktisz hatalmas arany-, ezüst-, réz- és vaslelőhelyeket rejt. A jég olvadásával a nyersanyagok hamarosan elérhetővé válhatnak, a világ országai pedig versenybe szállhatnak kitermelésükért.
Amikor a pályaudvarokon aprót dobunk a kávégépbe, bele sem gondolunk, hogy egy több mint kétezer éves technológiát használunk. A történelem legelső automatáját ugyanis az ókori görögök alkották meg, de csoki vagy üdítő helyett valami egészen mást csapoltak belőle.
Rosalind Franklin hatalmas felfedezést tett az 1950-es években, amely alapjaiban írta át a biológiáról addig kialakult tudásunkat. Mire azonban a publikáláshoz ért volna, férfi kollégái a háta mögött már learatták a babérokat kőkemény munkájáért.