Dívány — Dívány

82283 találat

Articles tagged

kultur • 2010. 11. 04. 13:56

Kozma Orsit a házassága jobb énekessé tette

Megküzdöttem a harcaimat saját magammal, lenyugodtam, és ez mindenre kihat az életemben – mondta Kozma Orsi, akivel jazz-zenekara, a Kozma Orsi Quartet október 21-én megjelent új lemeze, az Embrace kapcsán beszélgettünk. A Columbus Hajón ezután egy lemezbemutató-koncerten tapasztaltuk meg, miért is dönthetett úgy Japán és Anglia, hogy kiadja a zenekar első albumát.

angyal • 2010. 11. 04. 17:53

Díjat hozott a romák foglalkoztatását segítő bio-program

Kösd át a nyugdíjadat! elnevezésű programmal küzd az idős nők társadalmi kirekesztettsége és szegénysége ellen a szlovák páros. A Társadalmi Üzleti Modell Ötletbörzére szánt gondolat számukra a fődíjat jelentette, az idős asszonyoknak pedig munkát. A csereháti kisebbségek foglalkoztatását oldaná meg a hazai nyertes páros ötlete: organikus gazdálkodás roma munkaerővel.

kultur • 2010. 11. 04. 13:50

Itt az Üvegtigris 3 trailere

A filmre decemberig ugyan még várni kell (a premier december 16.-ára van meghirdetve), de akik nem bírnak magukkal, egy kis ízelítőt elkaphatnak Rudolf Péter új filmjének trailerjéből, ami most érkezett a trailergyárból, még friss és meleg.

spirit • 2010. 11. 04. 08:30

Sorsfordító hónap - novemberi előrejelzés

A szerencsét jelképező bolygók újra elindulnak előre, így aztán nagy fordulatok várhatnak ránk az elkövetkezendő hetekben. A vágyakkal együtt azonban a felelősséget is vállalni kell, főleg, ha hosszú távra tervezünk.

kettoslatas • 2010. 11. 03. 18:15

Csak a kislánya miatt szokott le a heroinról

Egy kemény drogos közegben majdnem mindenkinek meghal valakije, és ezt néha úgy mondják el, olyan érzelemtelen hangon, mintha az időjárásról lenne szó. Tari Annamária klinikai tapasztalatai alapján folytatjuk a múlt héten elkezdett beszélgetést a drogfüggőségről. Tari-Horváth a drogokról a Kettős Látásban, 2. rész.

intim • 2010. 11. 03. 16:34

Hetero nővel ropja a leszbikus izraeli sportriporter

A vállaltan leszbikus Gili ShemTov csak úgy vállalta a szereplést az izraeli Szombat esti lázban, ha női partnert választhat. Döntésében szerepet játszott az is, hogy ha ő egy nővel alapított családot, akkor ne kelljen egy másfajta orientációt és életvitelt eljátszania a műsorban.

kultur • 2010. 11. 03. 13:51

Ha szakítunk, az a macska miatt lesz – Karafiáth Orsolya musicalt írt

Kötelező happy end, csöpögős szerelmi jelenetek és minden helyzetben dalra fakadó szereplők: az ember a musicalt vagy imádja, vagy utálja. A Madách Színház musicalpályázatának bemutatóján a szövegíróként jelenlévő Karafiáth Orsolyát, valamint a pályázaton győztes darab egyik szerzőjét, Szente Vajkot kérdeztük, szerintük mitől jó egy musical.