Dívány — Dívány

82376 találat

Articles tagged

Életem • 2010. 12. 10. 08:39

Ha rám tört a vágy, képes voltam egész nap enni

"Ez volt a szabadság, így éltem meg: kiszabadulhatok a kontrollból, és ehetek olyanokat, amiket az adott diéta éppen tiltott, vagy egészségtelen volt. Beteges gondolkodtam, észre sem vettem." Joy önmagát túlevőként és anorexiásként definiálta, hét évig küzdött evészavarral. Végül talált egy csoportot, ahol szembenézett önmagával, ahol elfogadták, ahol a betegek megosztották egymással a tapasztalataikat. Már van ideje a családjával játszani, sétálni, a barátnőivel találkozni, dolgozni. Joy azért írta meg nekünk a történetét, mert korábban arra kértük olvasóinkat, ha van személyes élményük, osszák meg velünk, hogy kiderüljön, hogyan lehet túlélni, kigyógyulni az evészavarból.

Életem • 2010. 12. 25. 18:33

Hogyan lett Elton John a Nemzeti igazgatója?

Senki ne dőljön be, az álhír konferenciáról számolunk be. A legnagyobb slágerek közé tartozik a homoszexualitásra hajlamosító Tüskevár, de cikkünkből az is kiderül, hogy az EU rendeletben fogja szabályozni a plasztikázott női melleket, és a bérijesztgető is bármikor lecsaphat ránk. Az álhírgyártás folyamata testközelből.

Életem • 2010. 12. 20. 08:03

A Tesco után a Londoni Filharmonikusokhoz került Kristóf

A fiatalember 21 évesen Londonba ment, hogy nyelvet tanuljon, végül a Londoni Filharmonikusoknál kötött ki, és egy hangmérnök asszisztense lett. A szülei elől menekülő Kristóf Angliában találta meg az életcélját, de most idehaza tanul, hogy diplomája is legyen a tudásáról. Sorsfordító utazások, 5. rész.

Életem • 2010. 12. 22. 12:25

Szépség és stílus a harmónia jegyében

A belváros nyüzsgő centrumában, a Bazilika szomszédságában található szalon arculata az elegancia, a luxus és a harmónia mentén körvonalazódik. Egy hely, ahol megélhető egyetlen csepp luxus is. Egy hely, ahol a szépség reneszánszát élheti. Egy hely, ahol divatba jön a harmónia. A harmónia önmagunkkal, a világgal és az értékekkel. Ez a Stylia Beauty & Style.

Életem • 2010. 12. 05. 15:55

Jövőre kitiltják a koldusokat - akkor hova mennek?

A 2011 május 15.-én hatályba lépő BM-rendelet szerint a közterületeken nem csak a koldulás, de az alvás is tiltva lesz. A koldulás mikéntjét boncolgató konferencián jártunk, és szerencsére nem egy meddő agitálásba, hanem egy tartalmas párbeszédbe csöppentünk. A beszélgetés legizgalmasabb része a jezsuita novíciusok tapasztalatai voltak.

Életem • 2010. 12. 28. 08:09

Az elhízás 3 oka - a lelki problémákat ne becsüljük le!

Az elhízás kialakulásában szerepet játszhatnak genetikai és környezeti tényezők egyaránt. A lelki tényezők közé pedig a negatív érzelmek, lelki problémák tartoznak. Mindezzel együtt még mindig tisztázatlan, hogy ez jelenti-e a kulcsot az elhízás jelenkori elterjedésének megértéséhez.