Ha rám tört a vágy, képes voltam egész nap enni

"Ez volt a szabadság, így éltem meg: kiszabadulhatok a kontrollból, és ehetek olyanokat, amiket az adott diéta éppen tiltott, vagy egészségtelen volt. Beteges gondolkodtam, észre sem vettem." Joy önmagát túlevőként és anorexiásként definiálta, hét évig küzdött evészavarral. Végül talált egy csoportot, ahol szembenézett önmagával, ahol elfogadták, ahol a betegek megosztották egymással a tapasztalataikat. Már van ideje a családjával játszani, sétálni, a barátnőivel találkozni, dolgozni. Joy azért írta meg nekünk a történetét, mert korábban arra kértük olvasóinkat, ha van személyes élményük, osszák meg velünk, hogy kiderüljön, hogyan lehet túlélni, kigyógyulni az evészavarból.

Joy vagyok, kényszeres túlevő és anorexiás. Szeretném megosztani történetemet ezzel a betegséggel kapcsolatban. Már rengeteg mindent kipróbáltam, amikor már úgy éreztem, nincs segítség, megcsillant bennem a remény.

Röviden az élettörténet

Egyedüli gyerek voltam. Az iskolában nem szerettek igazán, nem voltak barátaim. A tanulással is hadilábon álltam, könnyebb volt másról leírni a házit és puskázni, mintsem tanulni. - Ezt később írom le, miért is volt fontos. - Egy dolog viszont érdekelt. A kutyák. Persze nem lehetett, mert lakásban nem lehet kutya. Állandóan bújtam a kutyás könyveket, mindig az volt a kezemben.

A szüleim 14 éves koromban elváltak. Édesanyám terhes lett. Apukámmal külön költöztünk. Rá egy évre édesapám is talált egy társat, amikor kiderült, hogy ott is születik egy baba, na, akkor éreztem először, hogy itt a vég. Azt éreztem, hogy a szüleim elhagynak, mivel mindketten új családot alapítanak.

Az étkezésről

Nagyon szerettem az édességet gyermekkoromban. Volt, hogy kockacukrot ettem magában, vendégségben pedig inkább két tányérral kértem, mert otthon nem mindig volt finom, tápláló az étel. Általában édességgel vigasztaltam magam, és eldugtam az ételeket. Mikor családi összejövetel volt, én ettem a legtöbbet. Nem voltam kövér, de sovány sem.

A bajok 18 éves koromban kezdődtek. Mikor a szüleim elváltak, kényszeresen dolgozni kezdtem, hostesskedni, promózni. Már 14 évesen ez volt a mániám, dolgozni, dolgozni és dolgozni. Szerettem. Akkor nem gondoltam bele, hogy ez is menekülés volt.

Amikor erre ráuntam, újabb mánia ütötte fel a fejét. A tanulás következett. Gőzerővel nyomtam, fél év múlva én lettem a legjobb tanuló. Ez töltötte ki a mindennapjaimat. Szépen beosztva: egy nap, négy tétel. Tanulni, tanulni. A legdurvább az volt, hogy élveztem is. Az érettségim is nagyon jól sikerült.

Ortorexia – Az evészavar új formája

Az ortorexia olyan magatartásforma leírása, amely kényszeres megszállottsággal foglalkozik a helyes vagy helyesnek vélt, egészséges táplálkozással. Egyes szakemberek szerint olyan evészavarról van szó, amelynél az egészséges táplálkozáshoz való görcsös ragaszkodás rögeszmévé fajul. Az anorexiához és a bulimiához hasonlóan a táplálkozás és az ezzel való foglalkozás túlságosan nagy helyet foglal el az illető mindennapjaiban. Steven Bratman az anorexiához képest abban látja a betegség különbözőségét, hogy miközben az anorexiás fogyni akar, az ortorexiás vágya a tisztaság, az egészség és a természetesség. Az anorexiával ellentétben az ortorexia a legritkább esetben vezet halálhoz, ám olyan zsákutcát jelent, amely számos esetben szociális elszigetelődéshez és hiányos táplálkozáshoz vezet. Jellemzője egyfajta kényszer, hogy az illető a táplálékokat jó és rossz, illetve egészséges és egészségtelen kategóriába ossza.

Forrás: Természetgyógyász Magazin

Mikor vége lett a sulinak, óriási űr keletkezett bennem, és újra az evésbe és az édességekbe menekültem. Kikerültem Németországba egy családhoz, ahol egy évet akartam tölteni. Két hét lett belőle, mert a hűtőjükből felfaltam az összes édességet. Nem bírtam a bűntudattal, holott csak féltem. A kiszolgáltatottságtól, az ismeretlentől, hogy nincsenek barátaim, hogy egyedül kell megállnom a helyem.

Mikor hazajöttem, elkezdtem dolgozni, és rá fél évre újabb mánia ütötte fel a fejét. Rájöttem, hogy mennyire fontos az egészséges táplálkozás. Elkezdtem bioboltokba járni, biozöldséget vettem, és állandóan főztem. Úgy éreztem, megtaláltam életem értelmét. Szépen beosztottam a kis adagjaimat, mindig ugyanakkor ettem - ez a beidegződés, a mai napig megmaradt -, mindent tökéletesen betartottam. Rá egy pár hónapra, gyönyörűen néztem ki, és egy szépségversenyen is nagyon jó helyezést értem el.

Újra elkezdtem zabálni

Aztán valahogy a szigorú kontrollra is ráuntam, mintha kibújt volna belőlem a kisördög: újra elkezdtem zabálni. Így telt el hét év: három hónap diéta, étrend vagy nevezzük, aminek akarjuk, aztán újra vissza a cukorhoz és a töménytelen mennyiségű ételhez. Utána persze bűntudat, hogy ezt miért nem tudom csinálni, miért nem tudok kitartani. Ilyenkor általában még jobban megfeszültem, és még jobban beszigorítottam, majd újabb bukás következett. Ennek az lett a következménye, hogy tönkrement a gyomrom, mindenféle érzékenységet fedeztem fel magamon, sőt, már üldözési mániává vált, hogy mindenre érzékeny vagyok.

Az evési rohamok hetenként jelentkeztek. Mikor rám tört a vágy, akkor képes voltam egész nap enni, sőt. Mindent egyszerre, édeset, sósat, mindent. Ez volt a szabadság, így éltem meg: kiszabadulhatok a kontrollból, és ehetek olyanokat, amiket az adott diéta éppen tiltott, vagy egészségtelen volt. Beteges gondolkodtam, és észre sem vettem.

Amerikában jöttem rá, nem vagyok egyedül

Habzsoló étkezési rendellenesség, túlevés

Falásrohamokban jelentkező túlevés, amelyet nem követ purgálás. Kialakulásának hátterében szintén lelki tényezők állhatnak, a szorongásoldás, önvigasztalás egy formája, amely, ha sokáig fennáll, túlsúlyhoz, elhízáshoz vezethet, fokozva az ezzel járó társbetegségek (2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegségek, stb.) kialakulását.

Forrás: drinfo.hu

Amikor Amerikába utaztam, rájöttem, hogy a betegségem mindenhová elkísér. Ott is voltak evési rohamaim, a végén már féltem magamtól. Kint rátaláltam egy csoportra, az Overeaters Anonimous. Az egyik barátom vitt el. Először még feszengtem és furcsán éreztem magam egy templomban, de amikor elkezdtek beszélni, rájöttem, én ide tartozom. Nem vagyok egyedül, és nem én vagyok az egyetlen szerencsétlen, akinek az étkezéssel baja van. Mikor hazajöttem, kiderült, hogy itthon is van ilyen csoport. Gondoltam, megpróbálom, mit veszíthetek.

A program célja, hogy távol tartsuk magunkat a kényszeres túlevéstől, és őszintén nézzünk szembe magunkkal, változtassunk beteges gondolkodásmódunkon, fogadjuk el magunkat, és egymást. Lehetőség van a fejlődésre mind mentális, mind fizikai, mind lelki szinten. Mivel ez egy elég alattomos betegség, nem feltétlenül elég csak a program, ki lehet egészíteni pszichológussal, táplálkozási tanácsadóval, különféle terápiákkal. A csoportban nincsenek vezetők. Itt mindenki hasonló problémával küzd, megosztjuk egymással a tapasztalatainkat és reményünket. Itt itthon vagyok, itt megértenek és elfogadnak. Itt megtanulhatok felelősséget vállalni önmagamért, az életemért, ami eddig elég nagy problémát jelentett nekem és a környezetemnek is.

Végre eltereltem a figyelmem az ételekről, és már van időm a családommal játszani, sétálni, barátnőkkel találkozni, dolgozni, és szépen lépésről lépésre a saját lábamon megállni. Úgy érzem, fellélegezhetek. Persze az elvonási tünetekkel és a sok szabadidővel is meg kell küzdeni, de erről talán legközelebb.

Mustra