Teljesen eltűnt a hazai földekről egy magyar alapélelmiszer – szinte csak importból jutunk hozzá
Drámaian visszaesett a hazai babtermelés, a magyar konyha egyik alapélelmiszere több mint 95 százalékban külföldről érkezik az országba.
Drámaian visszaesett a hazai babtermelés, a magyar konyha egyik alapélelmiszere több mint 95 százalékban külföldről érkezik az országba.
Könnyen elképzelhető, hogy az idei Sziget Fesztivál volt az utolsó – a cég vezetése ugyanis felmondta a fővárossal kötött megállapodást. Gerendai Károly ugyanakkor kijelentette: célja megoldást találni a Sziget létének biztosítására.
Mintegy 2000 katona részvételével nukleáris NATO-hadgyakorlat kezdődött Hollandiában.
A 19. század második felében hatalmas népszerűségnek örvendett a fagylalt nemcsak Amerikában, de Európában is. Ezen az sem változtatott, hogy megbetegedések és halálesetek fűződtek hozzá. Máig csak elméletek léteznek arra vonatkozóan, hogy mi okozhatta ezeket.
Különleges látvány fogadja az Athénba érkező turistákat az Akropoliszon, állványok nélkül látható a Parthenón – de nem sokáig.
Október 12-től fokozatos vezetik be a schengeni térség új határregisztrációs rendszerét, csak biometrikus adatok megadása után lehet belépni az Európai Unióba.
67 éves, és úgy tűnik, nem ismer lehetetlent: Martin Strel, a szlovén hosszútávúszó emberfeletti teljesítményekre képes. Már többször végigúszott világviszonylatban is veszélyes folyókat, beleértve az Amazonast is.
Különleges látványban lehet része annak, aki mostanában a Hortobágyra látogat: jelenleg több mint 100 ezer daru pihen a nemzeti park területén, a madarak általában november közepéig pihennek itt, mielőtt továbbindulnának.
Egyes településeken rövid idő alatt 20-30 centiméter csapadék hullott, több száz autót sodort el az áradat.
A kutatók alaposan megvizsgálták a világ egyik legidősebb emberét, és kiderült, hogy a genetikai adottságok mellett a bélflórája is hozzájárult a rendkívül hosszú életéhez.