Ha ilyet vettél a Pepcóban, azonnal vidd vissza: mérgező lehet
Határérték feletti ólomkioldódást mértek Kínából származó, gyermekeknek szánt konyhai eszközöknél, ezért az érintett termékeket visszahívták.
Határérték feletti ólomkioldódást mértek Kínából származó, gyermekeknek szánt konyhai eszközöknél, ezért az érintett termékeket visszahívták.
Miközben a környező országokban már szinte mindenhol előfordultak fagyok és havazások, Németh Lajos meteorológus szerint nekünk csak később juthat az első hóból, ami akár a jövő év elejét is jelentheti.
Egy teljesen hétköznapi kerti munka vezetett régészeti szenzációhoz az Egyesült Államokban. Egy New Orleans-i házaspár éppen a hátsó kertjét rendezte, amikor egy furcsa, vésett kőlapra bukkantak. A lelet azóta nagy port kavart, nemcsak történelmi értéke, hanem rejtélyes felirata miatt is.
Ha a görög mitológia kerül szóba, akkor szinte mindenkinek beugrik, mit tanult az istenekről az iskolában. Te mennyire tudod felidézni? Teszteld ebben a kívzben!
Gábor 8 éves koráig nem emlékszik semmire a gyerekkorából. Azt gyanítja, azért, mert nem tudta feldolgozni azt a traumát, hogy az édesanyja lemondott róla és két nővéréről. Boldog születésnapról készült fotója is csupán egy van – azt is a mesterséges intelligencia (AI) készítette.
Óbudán eddig szokatlan, sárga háromszögek jelentek meg az utakon. A láthatóságot, és a biztonságos közlekedést segítik.
Elisabeth Nietzsche és férje, Bernard Förster a 19. század végén számos német családot csábított a dél-amerikai Paraguayba, ahol egy isten háta mögötti, bozótos területen kívánták létrehozni az árja utópiát.
A rózsaszín, papírformátumú kiskönyvet váltó digitális TB-kiskönyv gyorsabb, pontosabb, kevesebb papírmunkát igénylő ügyintézést ígér. Ez nemcsak a munkáltatókat, de a munkavállalók, és a nyugdíjba vonulni szándékozókat is érinti.
A Gyalog Galopp idézeteit szinte mindennap idézzük, hiszen gyakran történik velünk valami olyan, amire tökéletesen ráillenek Artúr, Lacelot vagy a dolgozó földművesek szavai. Lássuk, hogy kvízünk minden kérdésére helyesen tudsz-e válaszolni!
Megvan az az érzés, amikor egy pici baba láttán azt érezzük, hogy annyira cuki, hogy legszívesebben megharapnánk? Csak egy kicsit...