Ajándékozzon karácsonyra egzotikus állatot, jó lesz

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van a családjában, barátai között, aki örülne egy tigrisnek, vagy akár egy bütykös csótánynak? Az álom megvalósítása csak pár ezer forintjába kerül, megmondjuk hogyan.

Senkit nem bíztatunk arra, hogy törvényt szegjen, és magasról tegyen a különböző nemzetközi egyezményekre. Szerencsére legális útja is van annak, hogy örömet szerezzük azoknak, akik már unják a szokványos ajándékokat, de kiugranának a bőrükből ha lenne egy oroszlánjuk, elefántjuk pettyes kajmánhaluk, esetleg bütykös csótányuk. A hajtás után megmutatjuk, hová fordulhat és mennyibe fáj, ha egzotikus állatot akar ajándékozni.  

Fővárosi Állat- és Növénykert

A budapesti állatkert több mint 20 évvel ezelőtt indította be örökbefogadási programját: Ebbe egész évben jelentkezhetnek a támogatók, de a karácsonyi szezonban állítólag meglepetést is kapnak a nevelőszülők. Az örökbefogadás minimális összege 6000 forint, az összeg befizetése 1 éves tagságra jogosít. A támogatás befizetését követően a nevelőszülő egy névre szóló oklevelet kap, valamint egy életrajzot az örökbefogadott állat adataival és egy meghívót a Nevelőszülők Találkozójára, amit évente kétszer rendeznek meg. Az adoptálást személyesen a helyszínen, valamint online is el lehet intézni. Utóbbi esetben átutalással vagy postai csekken kell befizetni a támogatás összegét, az örökbefogadás okmányait postán küldik el.

Emese, az arany aguti is örökbefogadásra vár
Fotó: allatkertialapitvany.hu

Honlap: http://www.allatkertialapitvany.hu

 Xantus János Állatkert, Győr

Az interneten és személyesen is el lehet intézni az örökbefogadást. A legalacsonyabb támogatói összeg itt 5000 forint, cserébe az örökbefogadó kap egy oklevelet, egy fényképet, valamint egy meghívót egy rendhagyó szülői értekezletre. Ez utóbbit november első szombatján rendezik, melyre minden nevelőszülő meghívót kap. Az állatkert honlapján természetesen minden adoptálható lakó szerepel Chicótól, a jaguártól kezdve Manduláig, a tapírig. 

Honlap: http://www.zoogyor.com

Sóstó Zoo, Nyíregyháza

Itt kicsit borsos az örökbefogadás, a támogatás legalsó szintje minden fajnál 12500 Ft, persze ezért már emléklap is jár. Az örökbefogadás náluk is 1 évre szól, de minden évben meghosszabbítható. Egy állatnak több nevelőszülője is lehet, és ha az ön állata elkerül az állatkertből, lehetősége van új örökbefogadott kiválasztására.

Honlap: http://www.sostozoo.hu

Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Magánszemélyeknek itt a legkisebb támogatási összeg: évente 3000 Ft, és ezért még emléklapot is kap. Persze ha valaki bronz, ezüst, arany vagy netalán gyémánt fokozatú támogató szeretne lenni, akkor mélyebben a zsebébe kell nyúlnia, és adott kategóriában adott állatok közül válogathat. Egy fehérfarkú sül támogatójaként például évente 25 ezer forintot kell fizetni, egy tigris viszont 150 ezer forintot kóstál, és igen, ez már a gyémánt fokozat. 

Menyusnak már van örökbefogadója
Fotó: miskolczoo.hu

Honlap: http://www.miskolczoo.hu/

Debreceni Állat- és Növénykert

A minimális támogatás itt 5000 forint, de ez nem az éves, hanem a havi díj. Ezzel persze már együtt jár a szokásos oklevél, valamint a díjtalan, vagy kedvezményes belépési lehetőség a Nagyerdei Kultúrpark Állat-és Növénykertjébe, a nevelőszülőknek rendezett programokra, rendezvényekre. Igény szerint az állatkert kihelyez egy örökbefogadói vagy reklámtáblát is a kedvenc állat bemutatója mellé.

Honlap: http://www.zoodebrecen.hu/

Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, Veszprém

Az örökbefogadás legalsó szintje egységesen, minden fajnál 1000 Ft, és 25 ezer forint alatt a támogató emléklapot, valamint az örökbefogadott állat fényképét kapja. Ezen összeg felett pedig egy darab egyszemélyes, egy évre szóló állatkerti belépő jár, valamint a nevét feltüntetik az állat kifutójánál. "Az ajándékok előzetes időpontegyeztetés után az Állatkertben is átvehetők, de szívesen ki is postázzuk őket. Munkatársaink készséggel segítenek, amennyiben nincs konkrét elképzelése, melyik állatunkat szeretné támogatni. Ha már van kedvence, akkor a legcélravezetőbb e-mailben jelezni, kinek a részér és melyik állatot szeretné örökbe fogadni. Az oklevélen feltüntetett dátum lehet a befizetés dátuma, de egy jeles nap is, például egy születés-, vagy névnapi ajándék esetén. A támogatásra szánt összeget személyesen vagy banki átutalással is eljuttathatja részünkre" - olvasható a hivatalos honlapon.

Fotó: veszpzoo.hu

Honlap: http://www.veszpzoo.hu/

Pécsi Állatkert és Akvárium

Az egy évre szóló jelképes örökbefogadással az adoptáló kap egy névtáblát az állat kifutója mellett, egy oklevelet, és az Állatok Világnapján meglátogathatja egzotikus kedvencét. Az örökbefogadható állatok listáját a hivatalos honlapon lehet megtekinteni, és itt az is szerepel, hogy mennyit kell fizetnie egy magán-, illetve egy jogi személynek. Az adoptáláshoz szükséges dokumentumot szintén innen lehet letölteni. 

Honlap: http://www.pecszoo.hu/

Budakeszi Vadaspark

Az egy évig érvényes örökbefogadás  minimális támogatási összege itt 6000 Ft. Ezért a nevelőszülő névre szóló, a kiválasztott állat fényképével elkészített Zöld Diplomát kaphat, és a neve felkerül a Vadaspark területén elhelyezett örökbefogadási táblára. Természetesen a Budakeszi Vadasparknál is van mód arra, hogy valaki más nevében, ajándékképpen fogadjon örökbe állatot. 

Honlap: http://www.vadaspark-budakeszi.hu

Szegedi Vadaspark

A 12 hónapra szóló támogatás minimális összege ebben a vadasparkban is 5000 forint, a cégeknek, intézményeknek viszont ennek a tízszerese. Magánszemélyek minimum 25000 Ft összeg esetében egész évben, korlátlan számban meglátogathatják a kedvencüket, és az örökbefogadók falára is kiemelt módon kerülnek fel májustól. Természetesen alacsonyabb összegű támogatásnál is felkerülnek erre a falra, sőt a honlapra is, az örökbefogadók pedig az Állatok Világnapján részt vehetnek a szülői értekezleten. 

Fotó: zooszeged.hu

Honlap: http://www.zooszeged.hu

Veresegyházi Medveotthon

A minimális örökbefogadási összeg farkasok esetén 10000 Ft, medvék esetén 20000 Ft, és a nevelőszülő természetesen itt is kap oklevelet, valamint fényképet is a kiválasztott állatról, ha megrendeli. Ahogy az máshol is bevett szokás, egy-egy állatnak több nevelőszülője is lehet, és az örökbefogadás egyéves időszakra szól, de bármeddig meghosszabbítható.

Honlap: http://medveotthon.hu

Hortobágyi Madárpark

Akárcsak a többi helyen, itt is az állatok takarmányozására fordítják a támogatóktól  kapott összeget, és a madárpark oldalán tételesen szerepel a különböző fajok költsége. Természetesen mindenki anyagi lehetőségeinek megfelelően támogathatja az általa kiválasztott madarat, és ehhez nem kell mást tenni, csak átutalni az összeget a megfelelő bankszámlaszámra.

Honlap: http://madarpark.hu/

Menhelyek

Az állatbarátok minden ünnep előtt felhívják az emberek figyelmét, hogy lehetőleg senki ne ajándékozzon kutyát vagy macskát szeretteinek vagy barátainak, mert könnyen előfordulhat, hogy az ajándékozott nagyon hamar ráun házi kedvencére. Persze mi is szeretnénk, ha minél több menhelyi állat találna gazdára, de már azzal is segíthetünk, ha virtuális támogatói leszünk egy jobb sorsra érdemes kutyának vagy macskának. Erre többek közt lehetőség van a Noé Állatotthonnál, de az Assisi Szent Ferenc Állatmenhelynél is van hasonló program, ahogyan sok más szervezetnél is, elég csak szétnézni az interneten. 

Az Assisi Szent Ferenc Állatmenhely állandó lakója, Fanny virtuális gazdira várva
Fotó: menhely-tapolca.hu
Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.