Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A kérdésre a zsidó gondolkodásmód, filozófia és vallási törvény álláspontja szerint az a válasz, hogy az öngyilkosság tilos. Ezzel a rövid válasszal azonban ma már nem elégedhetünk meg – véli Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija. Az élet komoly erkölcsi dilemmáit boncolgató sorozatunk legújabb fejezetében az ő gondolatait olvashatod.
Meg kell vizsgálnunk az öngyilkosság aspektusait, a tilalom forrásait és nem utolsósorban a következményeit – bármilyen furcsának is tűnik – az öngyilkosra magára vonatkozóan.
A zsidó törvénykezés alapja minden esetben Mózes Öt Könyve, a Tóra. Minden rendelkezés, minden vallástörvényi döntvény ebből az elsődleges jogforrásból indul ki.
Megszólalónkról
Frölich Róbert nyugalmazott dandártábornok, volt vezető tábori rabbi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, 2015 és 2018 között országos főrabbi.
A Tóra szavai szerint
„De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem” – olvashatjuk Mózes I. Könyvében. Ez a vers szolgál az öngyilkosság tilalmának alapjául. A zsidó gondolkodásmód szerint ugyanis a testünk felett nem mi rendelkezünk: azt kölcsönbe kaptuk Istentől, amikor megszülettünk, s ezért nem is bánhatunk vele tetszésünk szerint. A lelkünk sem a miénk, ugyancsak Isten kegyelméből tér vissza a testünkbe minden reggel.
Természetes, hogy a kölcsönbe kapott dolgokkal a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel kell gazdálkodnunk, így testünkre és lelkünkre – mivel ezek a legnagyobb rendelkezésünkre álló értékek – fokozott figyelmet kell fordítanunk. Ha ezt nem tesszük, úgy két aspektusa lehet a cselekedeteinknek: egyrészt olybá vétetik, mintha a tulajdonost, Istent károsítottuk volna meg, loptunk volna tőle, másrészt pedig az öngyilkos – mivel életet vesz el – egyenértékűvé válik a gyilkossal. Mivel az életet csak Isten veheti el, az öngyilkos tettével kétségbe vonja Isten szuverén jogát az ítéletre és annak végrehajtására.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
A gyilkost a Tóra törvényei alapján halállal kell büntetni, itt azonban paradox helyzet áll fenn, hiszen a büntetést önmagán már végrehajtotta a bűnös. Valami módon azonban mégis el kell hogy nyerje büntetését, ez pedig csak egyféleképpen lehetséges: ha a halála után szenvedi el. A Talmud és a legnagyobb zsidó filozófus, Maimonidész szerint az öngyilkosság következményeként a bűnös elveszíti osztályrészét az Eljövendő Világban. Az öngyilkosság tehát kétségkívül bűn. A bűnös megbánhatja vétkeit, megtérhet, és engesztelést nyerhet Istentől. Az öngyilkosnak értelemszerűen esélye sincs erre, hiszen a lélek, mely erre indítaná, elszállott, visszatért Alkotójához.
És ha már a következményeknél tartunk, ezeket természetesen az élők is viselik: öngyilkosság esetén a zsidó vallásjogot szigorúan véve nem tartanak gyászt és nem imádkoznak a halottért. Szigorúan véve.
Ámde a zsidó hagyomány az életet mindennél többre becsüli, és nem pusztán a fizikai létet favorizálja, de a lélek, a szív minél jobb minőségű létére törekszik. Az itt maradottaknak bőven elég megküzdeniük a gyásszal, nem növelhetjük a törvény szigorával a fájdalmukat.
Döntéshozóink addig vizsgálták a törvényt, amíg nem találtak lehetőséget a szigor enyhítésére. A 19. században egy kiemelkedő autoritás úgy rendelkezett, hogy az öngyilkos tettét mintegy tévedésnek lehet minősíteni (mivel vagy azt hitte, hogy nem tilos, vagy nem volt választási lehetősége), és így a gyászolóknak nem kell szembesülniük egyéb fájdalommal. Parabolaként felhozható Hanna esete a Talmud lapjairól: amikor hét fiát a szeme láttára kivégezték, mert nem voltak hajlandók bálványimádásra, fájdalmában öngyilkos lett. Fájdalma és gyásza nem hagyott más utat, mint hogy eldobja magától az életet. Ebből a megfontolásból lehet és kell a halott lelkéért imát mondani, rituális gyászt tartani, a búcsúztatást méltóságteljes módon elvégezni.
Mindemellett fontos hangsúlyozni, hogy az öngyilkosság minden áldozata más és más okokból, egyedi, nem uniformizálható megfontolásból követi el végzetes tettét. Nem tudjuk és nem is áll módunkban vagy szándékunkban minősíteni az egyes eseteket. A zsidó vallásjog csupán arra tud fókuszálni, hogy e szívet tépő cselekedet nyomán a gyászoló családnak könnyebbé tegyék a felfoghatatlant, elviselhetővé a szinte elviselhetetlent.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116 123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
