A szemétbe dobjuk, pedig rendben tartja ereinket is, és a szívrohamtól is véd

GettyImages-523110226
Olvasási idő kb. 3 perc

Egy új kutatás szerint a narancshéj lehet a kulcsa a szív és az érrendszer egészségének, miután a fitokemikáliákban gazdag narancshéjkivonat csökkentheti a káros vegyi anyagok termelődéséért felelős enzim szintjét.

A világon a szívbetegség a vezető halálok a férfiak és a nők körében egyaránt. A betegség Magyarországon évente több mint 60 ezer halálesetet okoz, pedig kellő odafigyeléssel nem kellene, hogy majdnem minden második magyar kardiovaszkuláris probléma miatt hunyjon el.

Így hatnak a bélbaktériumok a szívünkre

A legújabb kutatások kimutatták, hogy egyes bélbaktériumok elősegítik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Amikor ugyanis az emésztés során bizonyos tápanyagokkal táplálkoznak, a bélbaktériumok trimetil-amin-N-oxidot (TMAO) termelnek. A TMAO tehát nem más, mint a beleinkben található egyes baktériumok anyagcseréjének mellékterméke. Valójában az étkezéssel bevitt anyagok emésztése során keletkező trimetilamin (TMA) alakul át a májban TMAO-vá. A Floridai Egyetem által vezetett kutatásban résztvevő szakemberek szerint a TMAO szintje segíthet előre jelezni a jövőbeni szív- és érrendszeri betegségeket.

A beleinkben található egyes baktériumok anyagcseréjének mellékterméke előre jelezheti a szívbetegség kockázatát
A beleinkben található egyes baktériumok anyagcseréjének mellékterméke előre jelezheti a szívbetegség kockázatátPeter Dazeley / Getty Images Hungary

A kutatás során a tudósok azt vizsgálták meg, hogy milyen lehetőségek rejlenek a jótékony fitokemikáliákban gazdag narancshéjkivonatokban a TMAO és a TMA termelésének csökkentése érdekében. 

Több hasznos vegyületre bukkantak

A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a narancshéjkivonat hatékonyan gátolta az anyagcsere során keletkező káros vegyi anyagok termelését. A kutatók a kivonatban egy feruloil-putreszcin nevű vegyületet is találtak, amely szintén gátolja a káros vegyi anyagok termeléséért felelős enzimet. Ez mindenképpen egy újszerű felfedezés, amely rávilágít a feruloil-putreszcin korábban fel nem ismert egészségügyi potenciáljára a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében.

A narancshéjkivonat bizonyítottan meggátolja a szívbetegség kialakulását
A narancshéjkivonat bizonyítottan meggátolja a szívbetegség kialakulásátSimpleImages / Getty Images Hungary

A narancshéjjal kapcsolatos felfedezés azért jelentős, mert az Amerikai Egyesült Államokban évente ötmillió tonna narancshéj keletkezik a narancslégyártás során, miután a floridai narancs közel 95 százalékát gyümölcslé készítésére használják. A gyümölcshéj körülbelül fele szarvasmarhák etetésére szolgál, míg a többi kárba vész annak ellenére, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság szerint a természetes narancshéjkivonatot biztonsággal fogyaszthatják az emberek.

Új terápiás lehetőségekre van mód

A legfrissebb kutatás eredményei alapján a narancshéj, amely gyakran hulladékként végzi, értékes egészségmegőrző vagy egészségjavító összetevőkké, például étrend-kiegészítőkké vagy élelmiszer-összetevőkké is válhatna. A szakemberek úgy vélik, kutatásuk megnyitja az utat a narancshéjból kinyerhető bioaktív vegyületekkel dúsított funkcionális élelmiszerek kifejlesztése előtt, melyek új terápiás stratégiákat kínálnak a szív egészségének megőrzése érdekében.

A komló virága a sörkészítés és -ízesítés mellett számos egészségügyi célra is használható. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, milyen előnyökkel járhat a fogyasztása.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • életem
A „lusta” Z generáció idegrendszere más, erről pedig a szülők is tehetnek
A „lusta” Z generáció idegrendszere más, erről pedig a szülők is tehetnek

Annak gyökerei, ami miatt kritizáljuk a Z generációt, szüleik döntéseikben is keresendő.

29 perce

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

Érdekességek