A női ökölvívás több mint 300 éves múltra tekint vissza, de talán még ennél is gazdagabb hagyománnyal büszkélkedhet.
Régóta van női boxmeccs is
Sőt, alapjai már az ókorig nyúlhatnak vissza, amikor a római arénákban tomboló tömegek előtt küzdöttek női gladiátorok is. Valódi, női ökölvívó-mérkőzésre pedig először Londonban került sor, az 1720-as évek elején. Megrökönyödésünket tovább fokozhatja, hogy az akkori szabályok még megengedték a rugdosást, karmolást, bökdösést is.
Miközben mi hazánkban a kiegyezéssel voltunk elfoglalva, az Amerikai Egyesült Államokban 1867-ben számos újítást vezettek be a box sportágában: a ringbe szálló felek felvették a kesztyűt, és többek között a 3 perces meneteket is meghatározták. Majd aztán, ugyancsak Amerikában, az 1904-ben St. Loiusban rendezett III. újkori Olimpiai Játékokon ilyen női ökölvívó-mérkőzés szemtanúja lehetett a boxrajongó közönség, és most mi is, ennek az 1901-es felvételnek köszönhetően.
Ha kíváncsi vagy az újkori olimpiai játékok kezdeteire és a nők szerepvállalási lehetőségeire az induláskor, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés