Ebben a két életkorban öregszünk a legjobban

GettyImages-1502843522
Olvasási idő kb. 4 perc

A tudósok szerint két olyan kritikus életkor van, amikor drámaian felgyorsul az öregedés.

A Stanford Egyetem tudósai 108 kutatásban résztvevő személy éltét követték nyomon több éven keresztül, hogy megfigyeljék, hogyan megy végbe az öregedés molekuláris szinten az RNS-ben, a fehérjékben és a résztvevők mikrobiomjában.

Ebben a két életkorban öregszünk a leggyorsabban

A kutatás végén a tudósok megállapították, hogy az emberi öregedés nem fokozatosan, vagyis nem lineáris módon történik, hiszen vannak olyan életkorok, amikor kifejezetten felgyorsul a molekulák változása, és ugrásszerűen megöregszenek. Ezek az időpontok, melyeket a tudósok 44 és 60 éves korban állapítottak meg, nem csupán az öregedésünk, hanem az egészségünk szempontjából is különösen fontosak.

Két életkorban, 44 és 60 éves korban ugrásszerűen öregszik a szervezetünk
Két életkorban, 44 és 60 éves korban ugrásszerűen öregszik a szervezetünkNatalia Lebedinskaia / Getty Images Hungary

Megfigyelték, hogy a koffein metabolizmusának képessége először 40 éves kor körül, majd még egyszer, 60 éves kor körül csökken jelentősen. Az alkohol metabolizmusában részt vevő összetevők is csökkennek, különösen 40 éves kor körül.

Kiderült továbbá, hogy az öregedésnek ebben a két hullámában az emberek gyakran szenvednek izomsérülést, de a negyvenes években fordul elő, hogy jelentősen felhalmozódik a zsír a szervezetben, amely összefüggésben áll a lipidanyagcserével. A 60-as éveikben járó embereket pedig izomvesztés sújtja.

Mindkét korcsoportban változásokat tapasztaltak a szöveteket összetartó fehérjékben, ami megmagyarázza a bőr, az izom, valamint a szív- és érrendszeri változásokat.

Az öregedéssel nőhet a betegségek kockázata

A fentebb említett két kritikus életkorban a betegségek kockázata is gyorsabban növekszik, különösen igaz ez 60 éves kor után. A tanulmány kimutatta, hogy a 60 év felettiek hajlamosabbak a szív- és érrendszeri betegségekre, a veseproblémákra és a 2-es típusú cukorbetegségre.

Mindkét korcsoportban megnő a szívbetegség kockázata
Mindkét korcsoportban megnő a szívbetegség kockázataurbazon / Getty Images Hungary

A kutatók tanulmányukban kiemelték, vizsgálatuk eredménye segíthet a betegségek diagnosztizálásában és megelőzésében, valamint kitértek arra is, hogy a felfedezés új megvilágításba helyezheti az életkorral összefüggő egészségügyi problémák kialakulását és a kezelési lehetőségeket.

Ebben az életkorban érdemes jobban vigyáznunk magunkra

A vizsgálatban 25 és 75 év közötti egészséges kaliforniaiak vettek részt, átlagosan közel két évig. Ez alatt az idő alatt három-hat havonta vettek tőlük vért, széklet- és bőrmintát, valamint orr- és szájkenetet.
Mivel a nők öregedését 45 és 55 év között felgyorsítja a menopauza, a kutatók külön-külön elemezték a férfi és a női mintákat. Ennek ellenére legnagyobb meglepetésükre az eredmények hasonlóak voltak. 

Hatvan éves kor fölött érdemes csökkenteni a szénhidrátbevitelt
Hatvan éves kor fölött érdemes csökkenteni a szénhidrátbeviteltAja Koska / Getty Images Hungary

Ez pedig arra utal, hogy 55 éves kor körül mindkét nemnél ugyanazok a változások mennek végbe.

Egy korábban készült tanulmány szerint van egy harmadik hulláma is az öregedésnek, ami 75 év körül következik be, ám a most elvégzett legújabb kutatás nem tudta megerősíteni ezt az eredményt.

Negyven éves korhoz közeledve érdemes beiktatni a rendszeres testmozgást
Negyven éves korhoz közeledve érdemes beiktatni a rendszeres testmozgástTravelCouples / Getty Images Hungary

Ami az eddigi tapasztalatokat és a tudomány álláspontját illeti, a kutatók azt tanácsolják, hogy a 40-es és a 60-as éveinkhez közeledve javasolt életmódbeli változtatásokat végrehajtani, például kevesebb alkoholt inni és többet mozogni. A 60-as éveinkhez közeledve pedig érdemes jobban figyelni a szénhidrátbevitelre és a kellő vízfogyasztásra a veseműködés elősegítése érdekében.

Vannak olyan szokások, amelyeket, ha csak 50 évesen építünk be az életünkbe, akkor is jót tesznek az agyunknak. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, mit kell tennünk  agyunk egészsége érdekében.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

4 órája

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Ezt olvastad már?
Érdekességek