Ember Márk musicalrendezőként is debütál

ember-mark
Olvasási idő kb. 3 perc

Életed hétvégéje címmel mutatják be április 12-én a Thália Színházban azt a mini musicalt, amit Ember Márk rendez. Az előadás a Kultkikötő, az Összpróba Alapítvány és a Thália Színház koprodukciójaként valósul meg, ami garancia a magas színvonalú színházi élményre.

Az előadás különlegessége, hogy Ember Márk első rendezése, aki nemcsak rendezőként, de ötletgazdaként is jegyzi a darabot, melyet Svraka-Gévai Júlia írt. A zenét Furák Péter szerezte, a dalszövegeket pedig kollégánk, Hujber Szabolcs, a Dívány vezető szerkesztője jegyzi.

Egy párkapcsolati játszma lesz a témája a musicalnek

Ember Márk számára az Életed hétvégéje rendezése nemcsak új szakmai kihívást jelent, de személyes mérföldkő is. Mint elmondta, soha nem tervezte, hogy rendezni fog, de nagyon örül, mert olyan kollégákkal dolgozhat együtt, akiket nagyon szeret. 

A jegyek már kaphatók a musical premierjére
A jegyek már kaphatók a musical premierjére

Az előadás egy zenés párkapcsolati játszmát tár a nézők elé, mintegy 90 percben, szünet nélkül. A történet középpontjában Emma és Tom áll, akik életük hétvégéjére készülnek: egy eldugott falu különleges atmoszférájú házában keresnek sorsfordító élményeket. A helyről az a hír járja, hogy aki ott eltölt egy éjszakát, transzcendens tapasztalatokat szerez, és olyan kérdésekre is választ kap, amelyeket fel sem tett.

A fiatal pár idilli pillanatai csakhamar rémálommá változnak: a zárak hirtelen kattannak, a ház csapdává válik, nincs térerő, internet vagy tévé.

A tomboló vihar tovább fokozza a feszültséget, és mindennek tetejébe egy rejtélyes látogató, Jenkins bácsi is megjelenik. A három karakter között ősi ellentétek feszülnek: férfi és nő, értelem és érzelem, égi és földi világok találkoznak. A kérdés csak az, hogy Emma és Tom kapcsolata túléli-e ezt a hétvégét.

A színpadon Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László és Kerekes József szórakoztatja majd a közönséget. 

Az Életed hétvégéje olyan mini musical, amelyben minden zenei elem megtalálható, amit egy klasszikus musicaltől elvárhatunk, csak éppen sűrített formában. Az előadás minden korosztály számára izgalmas élményt ígér, hiszen egyszerre szórakoztat és ad lehetőséget az elmélyülésre. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek