Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

lavina túlélő keresés
Olvasási idő kb. 3 perc

Lavina sodorta el az útépítők konténereit a Himalájában. A túlélők beszámolói szerint a bent rekedtek levegőért küzdöttek, miközben a fémváz teljesen meghajlott a rá nehezedő nyomás alatt. Három napba telt, mire a mostoha időjárási viszonyok között rájuk találtak.

A Himalája indiai részén könyörtelenül kimutatta foga fehérjét a természet ereje: több mint 3000 méteres magasságban lavina zúdult le, maga alá temetve egy magashegyi út építésére érkezett munkásokat. Három napi keresés után most túlélőket találtak – számolt be róla a The Sun.

A lavina elsodort 54 embert, de 46-an túlélték

Február utolsó napján a kora reggeli órákban, amikor az útépítők többsége még aludt vagy legalább is ágyban volt, a hegyekből érkező robajlás először mennydörgésnek tűnt. Mire felfogták a helyzet súlyosságát, a lavina már elérte a táborukat, és a konténereket, amelyekben elszállásolták őket, mintegy félszáz méterre sodorta le a hegyoldalon. A túlélők beszámolói szerint a bent rekedtek levegőért küzdöttek, és a remény szinte teljesen elhagyta őket.

A lavináknak sokszor egyáltalán nincsenek túlélői
A lavináknak sokszor egyáltalán nincsenek túlélőiRafalBelzowski / Getty Images Hungary

Éreztük, hogy a föld megremeg, és a konténerünk csúszni kezd. Először nem értettük, mi történik, de amikor kinéztünk az ablakán, mindenütt csak hófalakat láttunk. A konténer teteje is lassan befelé hajlott a rá nehezedő súly alatt

– idézte fel már kórházi ágyából a húszas évei végén járó Anil, aki szerencsésen túlélte a természeti katasztrófát. 

A mentőakció azonnal megkezdődött, de a zord időjárási körülmények, a folyamatos havazás és a rossz látási viszonyok jelentősen megnehezítették a munkát. A hadsereg, az indo-tibeti határrendőrség, a katasztrófaelhárítók és a helyi hatóságok több mint két napon keresztül küzdöttek a természeti elemekkel, hogy elérjék a túlélőket. Speciális felszereléseket – köztük hőkamerákat és drónokat –, valamint nyomkereső kutyákat is használtak a megtalálásukra.

A mentőcsapatok heroikus küzdelmének köszönhetően 46 munkást sikerült élve kimenteni a hó fogságából, nyolc társukon azonban már nem tudtak segíteni. A túlélők közül is sokan súlyos sérüléseket szenvedtek, és azonnali orvosi ellátásra szorultak. Ez a tragédia ismételten rámutatott a Himalája térségének kiszámíthatatlan és veszélyes természeti viszonyaira, valamint arra, hogy az ott dolgozók milyen hatalmas kockázatoknak vannak kitéve.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek