Négyszer nősült, mégis úgy nyilatkozott: ha újrakezdhetné az életét, legalább annyi figyelmet szentelne a szerelmi kapcsolatainak, mint a munkájának.
Ungár Margit történelmet írt azzal, hogy első nőként megszerezte a jogászdiplomát, majd letette az ügyvédi vizsgát Magyarországon.
Kádár János és Tamáska Mária házassága negyven évig tartott, de inkább tűnik szoros szövetségnek, semmint szenvedélyes szerelemnek.
A bordélyházakban sokkal nagyobb mértékben zajlott korbácsolás vagy vesszőzés, mint azt hinnénk.
Lucz Gizella zongoratanárnő 18 éven át járt jegyben a nyilasvezérrel, végül Hitlerrel és Eva Braunnal egy napon esküdtek meg.
Olyasmit próbált tenni, ami szigorúan tilos a királynő koporsójánál.
Mit keresett a rettegett romániai diktátor, Nicolae Ceaușescu a Buckingham-palotában, és mit akart ellopni a királyi családtól?
Lefejezett királyné, átszelt torkú inas és Viktória királynő szeretőjének szelleme is a brit királyi család kastélyaiban kísért a legendák szerint.
Busás luxusnyugdíj, élete végéig tartó titkosszolgálati őrzés és más exelnökök haveri társasága várja a mindenkori leköszönő amerikai elnököt.
David Beckham 14 órát állt sorban, majd fejet hajtott a királynő koporsója előtt.
Miért éppen a nyuszi lett a híres-hírhedt férifmagazin logója, és milyen jelentésekkel bír pontosan? Mai Szimbólumvadászunkban ennek jártunk utána.
Hogyan éltek a tinédzserek a második világháború alatt? Mi foglalkoztatta őket, mit olvastak, hogyan képzelték el a jövőjüket?
Vannak nők, akik bátor, sorsfordító cselekedetükkel képesek voltak a történelmet is megváltoztatni. Példájukkal sok hétköznapi hőst is inspiráltak.
48 évig élt férfiként, és mindössze 17 hónapig nőként. Hogyan lett a dán festőből, Einar Wegenerből Lili Elbe?
Ki volt a gyorskajás gyilkos, az éneklő fojtogató, Ken és Barbie: minden idők legfurcsább sorozatgyilkos-gúnyneveinek nyomába eredtünk.
A 20 éves Colleen Stan rossz autóba ült be: elrablói 7 éven át tartották rabszolgaként, ideje nagy részében egy koporsószerű ládába zárva a lányt.
Mi köze az amerikai őslakosokhoz és – nem túl szép szóval élve – a vénasszonyokhoz a kellemes, napos őszi időjárásának?
Elnökök, egykori elnökök és elnökjelöltek, de még pápa ellen is irányultak merényletkísérletek: ismerd meg ezek történetét!
18 év alatti lányokat csábított el, kényszerített szexre R. Kelly: a pedofil énekes évtizedekre került börtönbe, akár haláláig rázárulhatnak a rácsok.
Milyen volt hippinek lenni a szocializmus legvidámabb barakkjában?
Mae West, Hollywood szőke ikonja Szex című darabjával annyira sokkolta az erkölcscsőszöket, hogy obszcenitás vádjával bíróság elé idézték.
A nagyi, akivel nem szórakozunk, és aki mindent tud: családtagjai így beszéltek II. Erzsébetről az idők során.
Meg tudod mondani, ki volt a világ első női filmrendezője? Pedig neve a Lumiére fivéreké mellé való – lenne.
Szeptember 19-én tartják II. Erzsébet temetését: két helyszínen is elbúcsúzhatnak tőle tisztelői ezelőtt.
A legtöbben pontosan tudják, mit csináltak és kikkel voltak a szeptember 11-i terrorcselekmény idején – sokan el is mesélték nekünk emlékeiket.