sorozatgyilkosok becenevei

Az éneklő fojtogató

A 24 éves amerikai Edward Leonski a második világháború idején katonaként szolgált Ausztráliában, ahol egyetlen hónap leforgása alatt – 1942 májusában – három középkorú nőt fojtott meg. A hatóságok az árulkodó nyomok alapján hamar az elkövető nyomára akadtak, aki beismerte tettét – Leonskit átadták az amerikai hadseregnek, akik hadbírósági eljárás során halálra ítélték, és még ugyanazon év novemberében ki is végezték. Vallomása és a szakértők megállapításai alapján a férfi súlyos mentális problémákkal küzdött, a női hang, különösen az énekesnők hangjának megszállottja volt, és áldozatait azért fojtotta meg, mert szerette volna ellopni az orgánumukat – több se kellett a sajtónak, ráaggatták az igen furcsán hangzó éneklő fojtogató gúnynevet.

A sírós hangú gyilkos

Más elkövetők ellenben épp saját hangjuknak köszönhetik furcsa becenevüket: a Minnesota államban élő Paul Michael Stephani 1980 és 1982 között három nőt gyilkolt meg, két másikat pedig súlyosan megsebesített, és mindegyik tettét követően felhívta a rendőrséget. A telefonban jól hallatszott a férfi különösen magas, „nyivákolós” hangszíne, amely miatt a média sírós hangú gyilkosnak keresztelte el a rejtélyes elkövetőt – Stephanit végül 40 év börtönre ítélték, azonban 1998-ban rákbetegség következtében elhunyt a rácsok mögött.

A vajtejes Kékszakáll

A kansasi születésű Alfred Leonard Cline a meggazdagodás egy klasszikusnak számító, azonban nem éppen legális módszerét választotta: gazdag hölgyeket palizott be, vett rá házasságra, majd eltette őket láb alól, és lelépett az örökséggel. Összesen 9 embert, köztük 8 feleségét gyilkolta meg, mindegyik esetben azonos módszerrel: íróba, vagyis a tej lefölözése után maradt, enyhén savanyú, vajszerű folyadékba (angolul buttermilk vagyis „vajtej”) kevert bele altatókat, majd megkínálta vele az áldozatot, aki hamarosan rosszul lett, és másvilágra távozott, jó ismerőse, a helyi orvos pedig szívelégtelenséget jegyzett fel a halál okaként.

Cline-t végül gyilkosság vádjában nem sikerült bizonyíthatóan bűnösnek találni, okirat-hamisításért mégis lecsukták, és a kaliforniai Folsom börtönben töltötte büntetését, amikor 1948-ban (valódi) szívroham következtében meghalt.

A smiley-gyilkos, avagy mosolygós arcos gyilkos

A kamionsofőrként dolgozó Keith Hunter Jesperson az Egyesült Államok szinte minden vidékét bejárta, azonban nem csak fuvarozással töltötte az idejét: saját vallomása szerint 1990 és 1992 között legalább 166 nőt gyilkolt meg, akik közül nyolc esetet sikerült a hatóságoknak rábizonyítaniuk. Jesperson gyakran küldött anonim, kézzel írt leveleket az újságoknak, melyekben tetteivel büszkélkedett, ezeket minden esetben egy apró mosolygós arccal, vagyis smiley-val illusztrálta, így ragadt rá beceneve. A tisztes családapaként ismert férfi idővel a nyomozók horgára akadt, és jelenleg hatszoros életfogytiglani büntetését tölti az Oregoni Állami Börtönben.

A gyorskajás gyilkos

A countryzene fővárosában, a Tennessee állambeli Nashville-ben élő Paul Dennis Reid arról álmodozott, hogy maga is sztárzenész lesz, mivel azonban karriervágyát nem sikerült megvalósítania, végül radikálisan más pénzkereseti lehetőség után nézett. 1997 februárja és áprilisa között különböző gyorséttermekbe, köztük McDonald’sokba tört be, megölte a személyzet tagjait, majd lelépett a kasszában található bevétellel – az ismeretlen tettest a sajtó a nem túl megtisztelő gyorskajás gyilkos néven kezdte emlegetni.

Reid végül lebukott, és 1999-ben a bíróság 7 ember megölésének bűnéért halálra ítélte, az ítélet végrehajtását azonban többször is elnapolták, a férfi családja ugyanis folyamatosan fellebbezett, azt állítva, rokonuk mentális problémákkal küzd, és nem volt beszámítható a gyilkosságok elkövetésekor. A gyorskajás gyilkos végül megelőzte az igazságszolgáltatást, 2003-ban súlyos tüdőgyulladás és szívelégtelenség következtében elhunyt.

A piás borbély

Egy kanadai borbély, Gilbert Paul Jordan igen rendhagyó módját választotta az emberölésnek: bárokban nőket szedett fel, akikkel szobára ment, az aktus előtt, közben és után pedig folyamatosan itatta őket, addig, amíg ki nem dőltek. Az eszméletlen áldozatok torkán ezután még több italt öntött le, szó szerint halálra itatva szerencsétlen hölgyeket – az orvosi vizsgálatok (helyesen) alkoholmérgezést állapítottak meg halálokként, ezért sokáig fel sem merült idegenkezűség gyanúja.

A súlyosan alkoholista, napi másfél liter vodkát fogyasztó Jordan évtizedeken keresztül, az 1960-as évek közepétől a ’80-as évek végéig folytatta rémtetteit, mígnem a rendőrség horgára nem akadt, azonban – mivel egyik esetben sem tudták a szándékosságot bebizonyítani – végül 15 év börtönre ítélték, melyből kilencet ült le. A piás borbély szabadulását követően 2006-ban, 74 éves korában hunyt el.

Ken és Barbie

Szintén Kanadában élt és követte el rémtetteit a Paul Bernardo és Karla Homolka házaspár, akiket megnyerő, filmsztárokra hajazó külsejük miatt nevezett el a média Ken és Barbie gyilkosoknak. A huszonéves pár 1991-ben és 1992-ben három fiatal lányt gyilkolt meg, köztük Karla 15 éves húgát – mindhárom áldozatot közösen megerőszakolták, és megkínozták, mielőtt végeztek velük, horrorisztikus tetteiket pedig videóra rögzítették.

A pár elleni bírósági eljárásról világszerte cikkeztek a lapok, és óriási felháborodást keltett, amikor egy vádalkunak köszönhetően mindketten mindössze 12 év börtönnel megúszták – Bernardo ellen azóta újabb súlyos vádak kerültek napvilágra, minek következtében büntetését meghosszabbították, és jelenleg is a rácsok mögött ül, Homolka azonban 2005-ben kiszabadult, újra férjhez ment, és azóta is közöttünk él.

A kuncogó

Ezt a különös becenevet egy Kenneth Harrison nevű bostoni férfi érdemelte ki, aki 1967 és 1969 között legalább négy embert, köztük egy 6 éves kislányt és egy idős asszonyt lökött le a város egyik hídjáról, majd felhívta a rendőrséget, és pontosan közölte velük, hol találhatják meg az áldozatok tetemét. A telefonban Harrison folyamatosan kuncogott, miközben előadta tetteinek részleteit, ennek köszönheti gúnynevét – kézre kerülése után a bíróság négyszeres életfogytiglanra ítélte a férfit, melyet zavart mentális állapota miatt egy elmegyógyintézetben kellett leélnie, 1989-ben azonban a büntetését töltő Harrison öngyilkosságot követett el, antidepresszánsokkal túladagolta magát.

A Taco Bell-fojtogató

Az idehaza ismeretlen, Amerikában viszont nagy népszerűségnek örvendő Taco Bell gyorsétterem-hálózat neve is összekapcsolódott egy sorozatgyilkoséval, aki tettei elkövetése idején az egyik éttermük menedzseri posztját töltötte be. Az észak-karolinai Henry Louis Wallace kifejezetten intelligens fiatalembernek számított, aki több diplomát szerzett, és a haditengerészetet is megjárta, idővel azonban kokainfüggő lett, szenvedélye pedig rablásra és más bűnök elkövetésére kényszerítette, többször meggyűlt a baja a törvénnyel.

1990 és 1994 között Wallace bizonyíthatóan 10 nőt gyilkolt meg, ennek következményeként a bíróság halálra ítélte, napjainkban is a halálsoron várja az ítélet végrehajtását.