A pedofil R. Kelly ismét bíróság előtt állt: te ismered valódi arcát?

Az R’n’B-énekesről zenei értelemben véve nagyon rég nem hallottunk, a sajtó időről időre mégis R. Kelly nevével van tele. Nem csoda: 30 évre ítélték el pedofília miatt, és jelenleg amellett, hogy büntetését tölti, ismét a tárgyalóterembe jár.

I believe I can fly – az 1996-os dal kétségtelenül az énekes legnagyobb slágere volt, amelyet annak idején annyit hallottunk a rádióban, hogy még most, több mint 25 év elteltével is szinte minden egyes szavára emlékszünk. Akkoriban valószínűleg senki sem hitte volna, hogy a felemelő szövegű sláger szerzőjének lelkét micsoda bűnök terhelik.

Nehéz gyerekkortól a pedofíliáig

Robert Silvester Kelly, azaz a későbbi R. Kelly nehéz gyermekkort élt meg – ám ahogyan ez perében is elhangzott, szenvedései ugyan valamivel érthetőbbé teszik azt, miért sérülhetett személyisége, nem jogosították fel őt arra, hogy azt tegye, amiért 2021-ben évtizedekre börtönbe zárták.

Az énekes apját sosem ismerte, édesanyját pedig nagyon korán elvesztette. 

Kisgyermekként kellett végignéznie egyik első „szerelmének” vízbe fulladását, 6-7 éves korától kezdve pedig rendszeresen abuzálta őt nővére, valamint főbérlőjük is.

Ez a pszichiáter szakértő szerint kialakíthatta benne a hiperszexualitást, amely miatt vágyainak nem képes megálljt parancsolni, ugyanakkor orvosi szakvéleményében ugyanez a szakember nem volt hajlandó pedofilként hivatkozni R. Kellyre, mivel áldozatai már mind a pubertáson túli, ám kétségtelenül gyermekkorú lányok voltak.

Sokéig kevesen hittek abban, hogy a pedofil tettekért R. Kellyt felelősségre vonhatják, ő is magabiztosan vallotta magát ártatlannak újra meg újra
Sokéig kevesen hittek abban, hogy a pedofil tettekért R. Kellyt felelősségre vonhatják, ő is magabiztosan vallotta magát ártatlannak újra meg újraScott Olson / Getty Images Hungary

Volt prominens áldozata is

Bár sok, a rádióban slágereket hallgató zenekedvelő nem tudott arról, mi minden terheli Kelly lelkét, a pletykák évtizedek óta terjengtek róla. A férfi 1994-ben feleségül vette az azóta helikopterbalesetben elhunyt Aaliyah-t: az énekesnő ugyanakkor hamis papírokkal lehetett felesége, mivel a nász idején mindössze 15 éves volt, míg Kelly 27. A házasságot ezért később érvénytelenítették is. Állítólag Aaliyah azért ment hozzá az énekeshez, mert állapotosnak hitte magát.

Aaliyah előtt, 1991-től az akkor 15 éves Tiffany Hawkins volt az akkor 24 éves énekes partnere: kapcsolatuk akkor ért véget, amikor a nő betöltötte a 18 évet. Később kártérítésért perelte be a nő R. Kellyt. 

Az Epic Records lemezkiadó gyakornokát, egy 17 éves lányt is elcsábított a férfi, majd személyes szextárgyként bánt vele, és kontrollálta viselkedését,

állította az érintett.

Ezzel közel sem volt vége a bírósági ügyek sorának, a következő vádakkal éltek vele szemben:

  • Patrice Jones szerint kiskorúként ejtette teherbe és kényszerítette abortuszra az énekes, az ügy bíróságon kívüli megállapodással zárult.
  • Montina Woods szerint szexvideót készített vele az énekes, mely kiszivárgott – itt is peren kívül állapodtak meg.
  • Hat nő azzal vádolta meg, hogy kényszerítette őket arra, hogy saját „szexszektájába” belépjenek, elvette telefonjaikat, és korlátozta, mit tehetnek, és mit nem.
  • A legsúlyosabb vádak azonban gyermekek szexuális bántalmazását bemutató videók elkészítésével kapcsolatosan merültek fel: harminchárom rendbeli bűnelkövetéssel vádolták meg az énekest e téren.
Most úgy néz ki, így emlékszünk majd rá
Most úgy néz ki, így emlékszünk majd ráPool / Getty Images Hungary

R. Kelly végül nem kerülhette el sorsát

A 2010-es évek végén aztán egyre több áldozata döntött úgy, hogy megszólal, akár annak ellenére is, hogy Kelly korábban fizetett neki, hogy ne tegye meg ezt. A #MuteRKelly, azaz Hallgattassuk el R. Kellyt mozgalom kezdete kijelölte azt a pontot, ahonnan már biztosan nincs visszaút – bár ehhez kellett egy dokumentumfilm is. 

A Surviving R. Kelly, azaz Túlélni R. Kellyt hatására dobta csak őt kiadója, csupán ezután törölték koncertjeit. A Spotify-on ugyanakkor máig meghallgathatók dalai.

A következő években emberkereskedelem és prostitúció vádja is felmerült az énekessel szemben, akit végül idén júniusban ítéltek 30 évnyi börtönre. Ez azonban nem minden, jelenleg ugyanis Chicagóban is bíróság előtt áll a zenész, ahol gyermekpornográfia, kiskorúval való szexuális együttlét és az igazságszolgáltatás akadályozása a vád ellene. Ha ezekben is bűnösnek találják, az évtizedeket adhat hozzá büntetéséhez. Az 55 éves énekes ezzel akár élete végégi börtönben maradhat még abban az esetben is, ha büntetését magaviselete miatt esetleg csökkentik. Az áldozatok szerint életükben visszafordíthatatlan változásokat vitt végbe az, amit R. Kelly tett velük – most rajta a sor, hogy megbűnhődjön mindezért.

 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra