Kádár (azaz akkor még Csermanek) János valószínűleg már az elemi iskolában találkozott Tamáska (eredeti nevén Tomaska) Máriával: mindketten ugyanabba az iskolába jártak hatéves koruktól kezdve. A házasságon kívül, egy cselédlány és egy kisbirtokos-katona alkalmi kapcsolatából született Kádár hatéves koráig nevelőszülőknél lakott, anyja ekkor vette ismét magához és íratta be az előkelő Cukor utcai iskolába. Ide járt a Tomaska család középső (és egyetlen életben maradt) leánygyermeke, Mária is.
Nem volt romantikus a találkozás későbbi feleségével
Mária apja sokat betegeskedett, cukorgyári munkásként dolgozott, így a gyerekeinek is viszonylag hamar munkába kellett állnia. Mária a hat elemi után három polgárit végzett, majd eladóként dolgozott egy illatszerboltban, és egy könyvtárban önkénteskedett. 25 évesen lépett be a Kommunista Pártba, Kádárral pedig a negyvenes évek elején találkozott. De nem volt szerelem az első látásra; Tamáska Mária ekkoriban még egy másik mozgalmár, Róna Ottó felesége volt. „Ismerkedésünk története nem valami romantikus. A mozgalomban kerültünk egymással kapcsolatba. Úgy alakultak a dolgok, hogy 1944-ben egy ideig nálunk húzódott meg mint albérlő, a Bródy Sándor utcai lakásunkon” – emlékezett vissza 1989-ben a Magyarország című hetilapnak adott interjúsorozatban. Kádár ekkor már túl volt néhány börtönben töltött éven: mozgalmi tevékenysége miatt a szegedi Csillag börtönben raboskodott. 1945-től egy párt alkottak, annak ellenére, hogy Mária formálisan Róna házastársa volt 1948-ig.
A belügyminiszter és egy levélfelbontó házassága
Mária a frissen létrehozott ÁVH levélfelbontó részlegén dolgozott, Kádár pedig egyre magasabbra emelkedett a ranglétrán. 1949. július 19-én házasodtak össze. A házasságkötés sem volt különösebben romantikus: „Előző nap elmentünk a harmadik kerületi elöljáróságra, és megkértük őket, hogy másnap reggel nyolckor nyissanak ki, mert össze akarunk házasodni, de dolgozni kell menni. Másnap megvolt az esküvő, és tényleg utána mindenki ment a maga dolgára, nem volt nagy eszem-iszom. Akkor ilyen idők jártak.” Tamáska Mária elfelejtette megemlíteni, hogy Kádár ekkor már belügyminiszter volt, tanúik pedig a párt magas rangú tisztviselői: például az ÁVH nagy hatalmú főnöke, Péter Gábor.
Élet a mackógyárban
Alig két évvel később – a hajdani tanú, Péter Gábor közreműködésével – Kádárt letartóztatták. Ugyanaz a Farkas Mihály hallgatta ki, akivel ő maga 1949-ben Rajk László kihallgatását vezette. Minden tisztségétől megfosztották, feleségét (sőt, annak testvéreit) is elküldték a munkahelyéről, és a pártból is kitették. Tamáska Mária egy játékgyártó üzemben kapott állást: kócbabákat és játék mackókat készített. A munkatársak, amikor megtudták, ki érkezett hozzájuk, nem fogadták tárt karokkal: osztályidegennek minősülő, felső középosztálybeli és arisztokrata származású nők, horthysta katonatisztek feleségei közé került, akik meg voltak róla győződve, hogy kémkedni akar utánuk.
„Közömbössége még egy kutyának is sok lenne”
Amikor Kádárt 1952 decemberében életfogytig tartó fegyházra ítélték, az ÁVH rá akarta venni feleségét, hogy váljon el, de ő hajthatatlan volt. „Azt nekem ne mondja senki, hogy ebben a lelkiállapotban bárki bele tud szeretni egy másik férfiba, s ripsz-ropsz férjhez is menni. Én ebben nem hiszek, nem lettem volna rá képes” – mondta erről később. 1954-ben Kádár kiszabadult, ekkor Tamáska Mária is otthagyhatta a mackógyárat: a Magyar Távirati Iroda személyzeti osztályvezetője lett, 1956 októberéig.
Hivatalosan soha nem rehabilitálták, ez nagyon mélyen érintette. Ennek kapcsán intézett hivatalos levelet „urához”, ami a többi ismert, egymáshoz írt levelükhöz képest meglepően szenvedélyes és keserű, elárulva egyet s mást a feleség és a férj személyiségéről is. „Még ma is komoly hibákkal küszködöm, úgy jellemezhetném önmagam: hiányzik a kellő céltudatosság, az érzelmeim is gyakran eluralkodnak rajtam” – véli Mária, aki kapcsolatuk árnyoldalairól is ír: „…volt egy idő a kettőnk életében, amikor Te, akár elismered, akár nem – sok tekintetben merev voltál. Jómagam meg bután respektáltam elfoglaltságodat, és nem feszegettem sok olyan dolgot, ami bántott. (…) Voltak pillanatok, amikor azt kérdeztem magamtól, »mi a fenének szentesítette, törvényesítette a köztünk lévő kapcsolatot ez az ember, hisz a közömbössége még egy kutyának is sok lenne«.” A levélből kiderül: Tamáska Mária már a válást fontolgatja, ha nagy hatalmú férje továbbra sem tesz rehabilitálása ügyében semmit, hiszen, mint írja, „soha értem a kisujjadat nem mozdítottad”.
Torokfájás, fogorvos és a napi menü
A levél alapján feltételezhetjük, hogy a Kádár házaspár kapcsolata ekkor válságba került, amit valószínűleg megoldottak, mivel későbbi, egymásnak írott leveleik alapján úgy tűnik, egyfajta szoros szövetség jellemezte kapcsolatukat. Leveleik egyébként nem szorítkoznak másra, mint az ügyes-bajos események és történések megbeszélésére: megvették-e a cipőt, mit kapott Kádár a torokfájás ellen, mi történt vele a fogorvosnál, rend van-e a lakásban, vagy mit főzött rá az asszony távollétében a házvezetőnőjük, Vilma: „Húslevest, borjúpörköltöt, gulyást és hasonlókat főzött. Ma este 8-kor úri ételt (gomba tojással) ettem. Tízkor ismét lejött, és adott egy tányér igen jóízű, nem zsíros kocsonyát teával” – derül ki egy 1959-es levélből.
Egy rúd szalámi a „Kis Kölök”-nek
Az asszony ugyanakkor féltő gondoskodással vette körül a naponta állítólag 14-16 órákat dolgozó pártfőtitkárt. Férjét „Jánoskám”-nak, „Kis Fiam”-nak, „Fiacskám”-nak, „Gyerekem”-nek szólítja, de egyszer még a „Kis Kölök” is előkerül, amikor egy rúd szalámit kér a hozzá kórházi kezelése alatt látogatóba érkező hitvestől. Máskor ő maga igyekezett kis figyelmességekkel gondoskodni a külföldre utazó Kádárról: a levelezés szerint a New Yorkba utazó politikus elé hazai süteményt küldetett, Moszkvába pedig paprikát, hogy Kádár ne felejtse el a hazai ízeket.
Betemetett medence és tyúkok a Rózsadombon
A házaspár a Rózsadombon, a Cserje utcában élt egy villában, meglehetősen elzárkózottan. Luxusnak nem sok nyoma volt:
Kádár a medencét betemettette, a helyén pedig tyúkokat tartott, melyekről maga gondoskodott, mivel kedvelte a friss tojást.
Volt azért egy 4000 kötetes könyvtáruk, és a falakat neves magyar festők (Szőnyi, Egry József, Rippl-Rónai) képei díszítették, valamint egy eredeti Picasso-képpel is rendelkeztek. Egykori házvezetőnője így emlékezett vissza munkaadói napirendjére: „Reggel fél nyolckor keltettem. Kettőt kopogtam, és akkor kiszólt: »Jó reggelt kívánok«. Aztán megreggeliztek. Az elvtársnő kilenckor ment el, a főnök az tízkor, tizenegykor. Az elvtársnő csak szombat és vasárnap főzött otthon maguknak. És nagyon minimálisat ettek: káposztás tésztát, krumplilevest, pirítós kenyeret, tojásrántottát vagy lágy tojást. A felvágottat viszont nem szerették. A főnök nagyon szerette a zsíros kenyeret is. Azért még éjjel is felkelt.”
Kádár Jánosék nem kedvelték a nagy társaságot
Csak legközelebbi barátaikkal és elvtársaikkal (Biszku Béla, Aczél György, Sándor József és az ő feleségeik) jártak össze, ilyenkor, mint Kádár egyik leveléből kiderül, pingpongoztak, gulyást főztek, beszélgettek és kártyáztak. „Az én uram nem volt nagy társasági ember, meglehetősen zárkózott volt. Vannak emberek, akik ebéd- és vacsoravendégeket hívnak, nálunk ez nem volt szokás, örültünk, ha együtt lehettünk, s ha az uram éppen nem dolgozott, akkor sakkozott vagy olvastunk” – mondta 1989-ben Kádárné, aki alkalmanként maga is főzött. Félretette az újságokban talált recepteket: a tepertős pogácsáét, a kuglófét, a fánkét, sőt fennmaradt egy francia nyelvű újságból kivágott süteményrecept is.
Miért nem született gyerekük?
Tamáska Mária gyakran megjelent férje mellett protokolláris eseményeken, ilyenkor többnyire kosztümöt viselt, amit Rotschild Klára szalonjában szerzett be. Időnként elkísérte Kádárt külföldi útjaira is, Róma például mély benyomást gyakorolt rá. Magyarországon gyakran időztek az aligai pártüdülőben vagy dobogókői villájukban, esetleg a telki vadászházban. Gyermekük nem született – egyesek szerint azért, mert Kádárt a börtönben úgy megverték, hogy nemzőképtelenné vált, mások szerint azért, mert mindketten közelebb voltak a negyvenhez, mint a harminchoz, amikor összeházasodtak, a börtönévek és a különböző egészségügyi problémák pedig szintén nem kedveztek a gyermekvállalásnak.
„Elmegyünk ebből a házból”
Tamáska Mária 1958-tól a Magyar Forradalmi Munkás-paraszt Kormány titkárságán (később a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalában) dolgozott nyugdíjazásáig, 1980 decemberéig. Számos kitüntetést kapott, köztük nem egyért magas pénzjutalom is járt. A nyolcvanas évek közepére az idős házaspár egyre visszavonultabban élt, Kádár egészségi állapota megromlott. Amikor az 1989. május 9-i ülésen a pártfőtitkárt felmentették tisztségéből, első felindulásában azt mondta feleségének: „Öltözz fel, hozd magad rendbe, elmegyünk ebből a házból.” Végül maradtak, de Kádár alig két hónappal később meghalt. Halála után „az Öreg felesége” férje emléke ápolásának szentelte minden idejét, alapítványt hozott létre, és ennek számára gyűjtögetett. Tamáska Mária 1992. március 30-án, nyolcvanadik születésnapja előtt néhány nappal hunyt el. Megtakarított pénzét az alapítványra hagyta, ingóságait elárverezték, a villa, ahol élt, ma az üldözött keleti keresztényeké. Az aligai üdülő pedig, ahol az ország legbefolyásosabb asszonyaként töltötte a nyarakat, lassan az enyészeté lett.
