Készíts könnyű vacsorát édesburgonyával és lágytojással!

Az édesburgonya és a tojás örök kedvencek, ezért mi is igyekszünk rendre valami finomat összedobni velük. Ez a könnyű vacsora nálunk kifejezetten csípősre sikerült, a tálaláskor pedig csak egy kis vajas pirítós és marinált articsóka került mellé a tányérra.

Tükörtojással és buggyantott tojással is ugyanolyan finom.
Tükörtojással és buggyantott tojással is ugyanolyan finom.Bartosz Luczak

Hozzávalók 2 személyre

A tetejére

  • 4 darab tojás
  • 50 gramm harissa (vagy füstös csilipaszta)
  • 200 gramm görög joghurt
  • egy kevés bazsalikom

Az édesburgonyás palacsintákhoz

  • 500 gramm édesburgonya hámozva és reszelve
  • 200 gramm liszt
  • 1 kis csokor petrezselyem apróra vágva
  • 1 kis kanál harissa
  • 4 darab tojásfehérje
  • ízlés szerint só és frissen őrölt bors
  • 1 teáskanál barna cukor
Recept idők

Elkészítés:

A burgonyapalacsintákhoz keverd el alaposan az édesburgonyát a szükséges hozzávalókkal, majd egy kevés olajon néhány perc alatt süsd készre a 8 darabot. Forró vízben vagy mikróban, egy vízzel teli bögrében készítsd el a buggyantott tojásokat 2-3 perc alatt, majd azzal, a csípős szósszal és a zöldfűszerrel a tetején tálald az édesburgonya-pogácsákat. Ha két réteg közé ementáli sajtot olvasztasz, még finomabb lesz a végeredmény. 

Ezekre figyelj, ha felhagynál a húsevéssel Ezekre figyelj, ha felhagynál a húsevéssel

Dietetikusok hívják fel a figyelmet a húsmentes étrend kritikus pontjaira.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Ez a tojásos reggeli wrap egy nagy adag olvadt ementálival lesz a legfinomabb

Munkába, utazáshoz és gyors reggeliként is remek ez a tojásos reggeli wrap, amihez mi a tortillalapokra egy-egy nagy szelet ementálit is szoktunk olvasztani. Házi, sült fokhagymás majonézzel még finomabb.

2021. április30., 10:24

Mai kedvencünk: hidegen készülő barackleves téli fűszerekkel

Néhány kekszet tálalj mellé, és már el is készült ez a remek finomság. Csirkehús mellett, baconbe tekert májfalatkák oldalán is remek, de egy csípős indiai elé is jól illik.

2022. február24., 11:12

A tojásos rizs a legegyszerűbb változatában a legfinomabb

Akár a délről maradt rizsből is összedobhatod vacsorára ezt a kicsit izgalmas, mégis nagyon egyszerű fogást. Ha mindkét fő alapanyagot szereted, jó, ha tudod, hogy együtt még finomabbak. Mint minden hasonló ételre, erre is vonatkozik, hogy maradékmentésre remekül alkalmas: mehet bele minden hűtőben árválkodó zöldségféle, ahogy a vizespohárban várakozó zöldfűszerek is.

2021. szeptember22., 11:24

Legyen a tojássaláta még egészségesebb – zellerrel és fejes salátával dobtuk fel

Ha egy kicsit több zöldséget ennél, remek ötlet néhány kedvencedet a tojássalátába keverni. Nálunk egy kevés fejes saláta és zeller dobta fel, de párolt gombával és aszalt paradicsommal is nagyon finom ez a klasszikus.

2021. április25., 10:44

Napi beledobálós: garnélás-édesburgonyás stir-fry őszi hangulatban

A csilitől és a szerencsendiótól igazán fűszeres, az édesburgonyától pedig abbahagyhatatlan lesz ez a fogás, ami nagyjából percek alatt elkészül. Ráadásul nagy konyhai szakértelem sem kell hozzá, csak jól összepirítani a sok remek alapanyagot, és forrón, fűszeresen tálalni.

2021. október13., 09:00

Mai kedvencünk: magyaros kenyérpizza jó sok, olvadós sajttal

Ha zero waste-ben gondolkodsz, akkor maradékmentő fogásként is bevetheted, mert az összes sajtfélével, sonkával és szalámival is finom.

2022. február23., 10:08

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek