EGO

Nem tudok bűntudat nélkül enni!

2014. március 22., szombat 20:11

Az étkezési zavarok közül a bulimia az egyik legsunyibb. Az ember kezdetben néha-néha kicsit meghánytatja magát, ha rossz a gyomra, a másik pillanatban pedig már mindez észrevétlenül egy szokásrendszerré növi ki magát, amikor már csak azért eszik, hogy kihányhassa az ételt, és aztán újra ehessen. Ez az ördögi kör egy magányos, elszigetelt életmódhoz vezet, amelynek a vége gyakran komoly és mély depresszió, nehezen kezelhető önképzavar, és esetenként komoly tragédia – a gyomorfekélytől akár a fulladásos halálig. Bár az étkezési zavarosokat csak kevesen értik meg, muszáj beszélni a betegségről – ha másnak nem, akkor akár egy vadidegennek egy lelki segélyvonalon, egy netes fórumon, ahol hasonló gondokkal küzdő lányok és fiúk beszélgetnek. A barátokkal és a családdal pedig nagyon fontos megértetni, hogy segítségre van szükségünk. Mert bár a hosszú és sokszor baromi nehezen járható ösvény végén csakis a beteg segíthet önmagán, azért útközben nagyon jól jön a kedves gondoskodás, és a támogató szavak.

 A Dívány Life coach mailcímére küldött levelében a bulimiával folytatott küzdelmeiről számol be olvasónk. A fiatal lány – nevezzük Petrának – azt írja: öt éve beteg, de az elmúlt egy évben különösen rosszra fordultak a dolgok. Szeretne jobban lenni, de nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Kérdéseire a Life coach sorozat két szerzője keresi a megoldást. Steiner Kristóf a tapasztalat, Kuna Gábor pedig a pszichológia oldaláról közelíti meg a témát.

Azt hiszem, túl mélyen vagyok már

„Kisebb-nagyobb kihagyásokkal öt éve vagyok bulimiás. Közben voltak periódusok, amikor jobban voltam, nem is gondoltam, hogy segítségre szorulnék. Aztán az elmúlt egy évben elkezdtek egyre rosszabbra fordulni a dolgok. Nem emlékszem, hogy mikor volt az utolsó alkalom, amikor normálisan, bűntudat nélkul tudtam megenni valamit. Ma már ha csak csirkemellet es párolt zöldségeket eszem, akkor az jár a fejemben, hogy hány kalória lehet benne. Nem is eszek sokat, mégsem tudom megállni, hogy ne menjek a vécére utána. Azt hiszem, amikor nem tudok valamit irányitani az életemben, ahogy én akarom, akkor megróbálom az egyetlen dolgot kontrollálni, amit tudok: a testemet. Mindenki soványnak tart, és a mérleg is azt mutatja, de kövér kisgyerek voltam, és a mai napig mást látok a tükörben, mint a többiek, mikor rám néznek. Egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy fogyjak le, és felnőttként úgy vagyok vele, hogy ha felszedek egy kilót is, többé nem fognak az emberek szeretni.A legrosszabb, hogy senkivel sem tudok normálisan bészelni róla, mert az a kevés ember, akinek elmondtam, vagy nem veszi komolyan, vagy nem is érdekli őket. Jobban akarok lenni, de nem tudom, hol kezdjem. Azt hiszem, túl mélyen vagyok már."

Steiner Kristóf: Megtanultam halkan megszabadulni az ételtől

shutterstock 104790278

Én a második X betöltése után csúsztam bele csúnyán a bulimiába, és ahogy a Velvet egyik interjújában Gyulai Bence kollégám mondta: a „Kristóf VS Kaja” küzdelem nagyon sokáig tartott – erről a Gumimatrac a Gangeszen című könyvemben is írok. „Tízévesen kezdtem kissé kikerekedni. Az étel mindig az első számú örömforrást jelentette számomra, ez pedig egészen odáig fajult, hogy egy hatalmas pizza a nap fénypontjává vált számomra. Sportolni gyűlöltem, a tornaórát még a mateknál is jobban utáltam. Sosem voltam kimondottan duci, de puhány, enyhén túlsúlyos fiúcska voltam, kis pocakkal. Ugyanakkor viszont elképesztően hiú voltam, és egyre inkább foglalkoztatott a hollywoodi 'size zero' kultúra. Pontosan tudtam, hogy Nicole Kidman 900 kalórián él, hogy Posh Spice kizárólag epret és bébispenótot eszik. Mindezt összegyúrva megalkottam a saját diétámat: annyi kalóriát ettem, amennyit a testem egy nap alatt képes volt elégetni, ez pedig kizárólag fehérjéből állt. Emellett mindennap infraszaunáztam, így gyakorlatilag mínuszkalóriákon éltem. A sok 'Undorítóan sovány vagy, látni akarom, ahogy megeszel egy szelet tortát!' megtette a hatását: zabálni kezdtem a tudálékos, okoskodó kommentátorok kedvéért. Ekkor kezdődött a bulimiám. Lassan kiismertem a testem reakcióit: tudtam, miket kell ennem ahhoz, hogy könnyebben menjen a hányás, megtanultam halkan, öklendezés nélkül megszabadulni az ételtől, és persze mindenki előtt titokban tartottam az új szenvedélyemet. Ám az étkezési zavarból rövid idő alatt mentális zavar lett, és azon kaptam magam, hogy gyakorlatilag egy másik bolygón élek. Az életem kizárólag a zabálás, a hányás és az ezt követő érzelmi mélyrepülés körül forgott. Egy fekély kellett ahhoz, hogy észbe kapjak: vérző gyomorral szállítottak egy budapesti kórházba, gyomortükrözésre.” 

Ízek, imák, pszichológusok

Orvosi tanácsra elkezdtem pszichiáterhez járni, és szorongásoldókkal, valamint antidepresszánsokkal próbáltam elnyomni a betegségem egyre szaporodó tüneteit, a gyógyszereknek köszönhetően azonban tompa és hiperérzékeny lettem. A zabálási rohamok épp úgy rám törtek, mint korábban, de a tekintélyes mennyiségű idegnyugtatónak köszönhetően fizikailag képtelen voltam megszabadulni a hatalmas ételmennyiségtől, így ismét hízásnak indultam. A bulimiám hét és fél éve alatt a súlyom 54 és 84 kiló között ingadozott. Csernus Imréhez egy barátom tanácsára fordultam, aki évtizedeken át szedett altatókat és idegnyugtatókat. Mára teljesen tiszta, és ezt Csernusnak köszönheti. Utolsó találkozásunkon Csernus arra kért, írjak egy levelet, amelyben megbocsátok mindazoknak, akikre legbelül haragszom, köztük a néhány évvel korábban meghalt édesanyámnak és is, és a levél megírása után bizonyítsam be önmagamnak, hogy – ahogy ő mondta – „nemcsak lecsúszott popsztárokkal vagyok képes cseverészni a hülye műsoromban.” Nem mondom, hogy nem tett jót a terápia, de az igazi változás akkor kezdődött, amikor hosszú idő után először nem a saját problémámra próbáltam megoldást találni, hanem elkezdtem más emberek szenvedésére koncentrálni. Egy indiai utazás során ellátogattam egy Teréz Anya szeretetközpontba, ahol a haldokló gyerekeket, a leprásokat meglátogatva valami egyszerűen elkezdett átrendeződni bennem.

shutterstock 139188881

Nem számíthatok másra, csak az akaraterőmre 

Egy barátom egyszer azt mondta, hogy a bulimiának mandátuma van, a pszichológusok szerint pedig a betegség rendszerint hét éven át tart. Az én esetemben ez igaznak bizonyult, ám hozzá kell tennem: ma, újabb hét évvel a „sikeres gyógyulást” követően sem merem gyógyultnak nevezni magam. Legfeljebb tünetmentesnek. Leginkább azért, mert a sok különféle – lelki, szellemi, fizikai –megközelítés után arra jutottam, hogy az étkezési zavar kordában tartása éppen olyan életfeladat, mint mondjuk a rosszkedv, a féltékenység vagy a kóros elégedetlenség elűzése. Hogy egy másik szenvedélybetegség, a cigarettázás példájával éljek: egy barátom, aki egy éve tette le a cigit, azt mondja: nincs olyan nap, hogy ne jutna eszébe, és remegve várja, hogy egyszer maga mögött tudjon egy napot, amikor nem gondolt a füstölgésre. Szerintem viszont nem az a cél, hogy eszünkbe se jussanak a kijavítandó viselkedésmintáink, hanem az, hogy megtanuljuk megérteni, mi váltja ki a szorongási tüneteinket és hogyan tudjuk csillapítani azokat. Nyilván óriási lépés, hogy valaki ki tudja mondani: „azért hányok, mert kiskoromban kövérnek neveztek, és most nehezen fogadom el magam”, de a nehezebb feladat elfelejteni a „kinek a hibája”mechanizmust. A probléma gyökerének felismerése után ott van a kőkemény küzdelem, amely során nap mint nap emlékeztetnem kell magam: ha visszacsúszok a bulimiába, nem leszek képes uralni azt, tönkreteszi a társasági életemet, elképesztő károkat okozok az egészségemnek, hazudni kényszerülök azoknak, akiket a legjobban szeretek, és – ami szintén nagyon fontos – rengeteg ételt „dobok ki a szemétbe”. Ezeket az ételeket pedig emberek kemény munkával állították elő, én pedig abból a pénzből veszem őket, amiért én is keményen megdolgoztam.

Az a bizonyos arany középút

Ahhoz pedig, hogy tartsam magam az önmagamnak tett ígéreteimhez, új, egészségesebb szokásokat, új viselkedésmintákat teremtettem a régiek helyett. Az őrült diétázást a konyhaművészet szeretetére cseréltem fel, és ahogy egyre inkább elmélyedtem a sütés-főzésben, egyre jobban értékeltem az elkészített ételt. Amibe időt, energiát fektettem, és szeretettel főztem (másoknak is, nemcsak magamnak), azt valahogy eszem ágában sem volt kihányni. Azt is felfedeztem, hogy ha nem vonom meg a testemtől a szénhidrátokat, sokkal ritkábban törnek rám falási rohamok – így rászoktam arra, hogy mindenből eszem, de igyekszem mértéket tartani. Valamiért az emberek nagy része azt feltételezi, hogy a diéta azt jelenti, nem ehet süteményt, a valóságban azonban inkább attól van szó, hogy nem ehet meg három szelet süteményt. De annyit igazából annak se kéne, aki nem diétázik. Soha többé nem sanyargattam magam drasztikus módszerekkel, inkább igyekeztem figyelni arra, hogy mit kíván a testem, és persze a korábbinál jóval többet mozogni. Sportolni azonban továbbra is szenvedélyesen gyűlölök, ezért ahová csak lehet, sétálok és biciklizem.

A legnagyobb változás viszont az volt, hogy öt éve ráálltam a vegán étkezésre – azaz semmilyen állati eredetű ételt nem fogyasztok. Nem azért, mert jól akarok kinézni vagy mert menő, sőt, még csak nem is azért, mert egészséges. Hanem mert egy ponton sokkal jobban kezdett zavarni, hogy hogyan bánunk az állatokkal mi, emberek, mint az, hogy hány gramm szénhidrátot fogyasztok el. Az étkezés egyszeriben nemcsak élvezetet jelentett, hanem egyfajta új értelmet nyert – ez pedig rengeteget segített abban, hogy magam mögött hagyjam ezt a valóban rettenetes, emberi lelket és testet kizsigerelő állapotot.

Kuna Gábor, pszichológus: Ön nem hibás azért, mert bulimiás

Nehéz lenne egy rövid válaszban olyat tanácsolni, ami azonnal segít, ami garantáltan megoldja a problémáját. Az én első és legfontosabb tanácsom az, hogy ne küzdjön ezzel egyedül, hanem kérje egy olyan pszichoterapeuta segítségét, aki otthon van a bulímia gyógyításában. Meg fogja látni, vele közös munkában van esély a gyógyulásra, a változásra. Amit szeretnék most megmutatni, azok az első lépések, amiket egyedül, önmagáért is megtehet, és amit szeretnék adni, az a hit abban, hogy lehet másképp, hogy ön is élhet hamarosan egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet. Ha hosszú ideje küzdünk valamivel, és nem találjuk a megoldást, az eredeti probléma mellé megkapjuk még a szégyen, az öngyűlölet, az önhibáztatás érzését is. „Miért vagyok ilyen gyenge? Miért nem boldogulok ezzel az egésszel?! Miért nem tudom összeszedni magam?”

Első lépésként nagyon fontos azt belátni, hogy ön nem hibás azért, mert bulimiás. Azt mondja a pszichológia, hogy a tünetek is megküzdési módok, öngyógyítási kísérletek, amelyek egy krízishelyzetben megóvják a személyiségünket a további károsodásoktól, még komolyabb következményektől. Amikor önnél a bulimia tünetei kialakultak, olyan dolgokkal kellett szembenéznie, amikkel nem tudott másképp megküzdeni. Nagy szüksége volt arra, amit a tüneteitől kapott, hogy ha átmenetileg is, de csökkentse a szorongását, hogy visszanyerje a kontroll élményét önmaga fölött. A bulimia megtette ezt a szívességet, segített, bár súlyos mellékhatások árán. Az más kérdés, hogy vannak olyan megküzdési módok is, amelyek egészségesebbek és közben nem veszik át az irányítást az élete fölött, továbbá lehetővé teszik, hogy kiegyensúlyozottabban, boldogabban éljen. Egy szakértő pszichoterapeutával végzett közös munkában ez lehetne az egyik cél: cserélje le az öngyógyító stratégiáit valami egészségesebbre!

shutterstock 31617013

Figyeljen a valós belső igényeire!

Azt írja: „Nem emlékszem, hogy mikor volt az utolsó alkalom, hogy normálisan, bűntudat nélkül tudtam megenni valamit". Igen, ez az érzés is gyakran felmerül az ön helyzetében: az időtlenség. Úgy tűnik, olyan régóta tart már, mintha mindig is így lett volna. Egyformák a napok, hiszen a bulimiával, vagy bármilyen más hosszú távú problémával csak egyféle életet lehet élni. Megélni a tüneteket, végigcsinálni a szokásos rituálét, és kész. Más nem is nagyon fér bele az időbe. Ha régóta küzdünk valamivel sikertelenül, előbb-utóbb megtanulunk vele együtt élni, és beletörődünk, hogy nem lehet másképp. Ha valami régóta fennáll, elfogadjuk, hogy nem lehet megváltoztatni. Ez azonban a pszichés tünetek esetébe nincs így. Az, hogy milyen régen küzdünk valamivel, semmiféle összefüggésben nincs a dolog súlyosságával vagy megváltoztathatatlanságával. Egyetlen dolgot jelent: ezt a tünetet valami belső igény egészen mostanáig fenntartotta, erre a tünetre mostanáig szükség volt. Ha változik a belső igény, ha változik a szorongásokkal való megküzdés módja, a tünetek okafogyottá válnak és eltűnnek.

„Egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy fogyjak le, és felnőttként úgy vagyok vele, hogy ha felszedek egy kilót is, tobbé nem fognak az emberek szeretni”. Igen, nagyon jól látja ezt is, a bulimia kialakulásában nagyon nagy szerepe van mások hamis elvárásainak, feltételekhez kötött elfogadásának és szeretetének, és a környezet meg nem értésének. Zárásként azt kérem, kezdjen el most figyelni, és vigyázni magára! Kezdjen el figyelni arra, mik az ön valós belső igényei, és mik azok, amik másoktól származnak! Mint minden más, ez is egy gyakorolható képesség. Idővel egyre világosabban látja majd, melyek azok a hamis, kívülről jövő elvárások, amiknek nem kell, és nem is szabad megfelelni, és ezzel sok szorongástól óvja majd meg magát.

Írjon nekünk!

Új sorozatunkban igyekszünk segíteni önnek, hogy kicsit rendbe rázza az életét. Legyen szó párkapcsolati parákról, általános céltalanságról, karrier tanács(talanság)okról, írhat nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, sorozatunkban, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve.

Steiner Kristóf a fenti témákon kívül örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.

Blogok, amiket olvasunk

FAPADOS Új menetrend és a legjobb jegyek

Tippek a jó előre tervezőknek, mi az, amire most kell lecsapni, és mi az, amit egyelőre bottal sem piszkálunk, mert annyira drága még. Fapados tippek a profiktól.

FILMVILÁG Csapatjátékos, Robinson, filmes hős

"Most már megpihenhetsz, hiszen filmértékek sokaságát hagytad magad után." A népszerű-tudományos dokumentumfilmek csodálatos egyéniségétől búcsúzunk.

KETTŐS MÉRCE Gyerekek a rácsok mögött a határon

A menedékjogi törvény módosítása embertelen. Európa álszent, helyettük végeztük el a piszkos munkát. Bonyolult kérdés, sok erkölcsi buktatóval.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés