A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói összevetették a Kenya huszonhárom nemzeti parkjában és huszonhat rezervátumában végzett, 270 állatszámlálás eredményeit. Az eredmény ijesztő: a védett parkok állományai éppoly mértékben zsugorodtak, mint az azokon kívül esők, szám szerint negyven százalékkal 1977 és 1997 között – írta David Western, a kutatás vezetője a „Plos One” című szaklapban.
A biológus elmondása szerint most kezdik csak érteni, milyen nagy mértékben hat a környezet a parkok belsejére is. Egyrészt a parkok határai nem veszik figyelembe az állatok évszakhoz kötött vándorlásait – így az esős évszakban korábban felkeresett, kívül eső legelők könnyen átváltozhattak időközben szántóvá. Maga a táj is megváltozott a kutatók szerint: az elefántoknak kevesebb hely maradt vándorlásaikhoz, így pusztítják a fás növényzetet, a szavannák teret nyernek, a biológiai változatosság pedig csökken.
Elsősorban a zsiráfok, az impalák és a kis kuduk (egy antilpoféle) egyedszáma csökken. A lakossággal is összetűzésbe kerülnek az állatok. Az embereket a parkok létrehozásakor kitelepítették azok területéről a környékre. Ezért ők a parkokra úgy tekintenek, mint túlélésüket fenyegető veszélyforrásra, és készek segédkezni a vadorzóknak.
Western szerint a megoldás abban rejlik, hogy a lakosságot jobban be kell vonni a park munkáiba, és a bevételekből is részesíteni kell őket. Ennek alapját a hatóságoknak kell megteremteniük. Ezzel csökkenne a mezőgazdaság jelentősége, a nemzeti parkokon kívüli térséget pedig újra fokozottabban vehetnék igénybe a vadállatok. A vadorzás is értelmét veszítené. A biológus úgy véli, más országok tapasztalatai szerint mindez működőképes.
