Talán egy különcnek tűnik, pedig ő is szeret bulizni, csak néha elvonul világ elől, és fotózza a természetet. Interjú az Év Ifjú Természetfotósával.
Fotósfelszerelés helyett iskolatáska lóg a vállán, mert kora reggeli interjúnk után suliba siet. Laza, mosolygós, végtelenül kedves és türelmes a fotózáshoz kevésbé értő laikussal (velem) is, pedig a héten már a sokadik interjút adja. Az év ifjú természetfotósa, Rakó Alex azt mondja, sokan talán különcnek tartják, pedig ő is szeret például sportolni, bulizni, csak épp van egy szenvedélye, amikor elvonul a világ elől, és fotózza a természetet. Közben az is kiderül, hogy az életvidám, 17 éves srác egyet nem szeret: a pesszimizmust. Pláne a fotóin…
Ebben az amúgy is rosszkedvű világban, ha még a természetfotók is a szörnyűségekre - mondjuk egy haldokló tájra, elütött madárra - hívják fel a figyelmet, azzal csak tovább nő a pesszimista hangulat. Ha viszont kellemes, esztétikus képeket mutatunk, a néző arra gondol: mennyi szépség van körülöttünk, amelyek mellett nap, mint nap elmegyünk. Szerintem ez a természetfotózás lényege: ismerjük meg jobban a természetet! Ha így lenne, talán én sem látnék leselejtezett mosógépet az erdő szélén…
Vagyis azt mondod: a természetrombolás oka, hogy az emberek azt sem tudják, mit tesznek tönkre?
Így van! Nem hiszem, hogy tudatosan tesznek kárt a környezetben. Mivel nem ismerik a tájat, az ott élő állat- és növényvilágot, nem fáj nekik a szemetelés, a rombolás.
Ezek szerint a figyelemfelkeltés miatt fotózol?
Őszintén? Nagy természetbarát- és védő vagyok, de a fotózás számomra egyelőre önkifejezés, kikapcsolódás, hobbi. Persze a környezetvédelem is fontos, ennek ellenére a természet és a természetfotós néha egymás ellenségei.
Ezt hogy érted?
Van olyan fotós, aki a jó kép érdekében kárt tesz a környezetben, eltipor egy értékes virágot, vagy bezárja például a madarat. Én ilyet soha nem tennék!
Van kedvenc helyed?
Mindig az, ahol éppen vagyok. Nagy kedvenc a Tisza-tó, és a gyulai városerdő. Nagyon érdekel Norvégia és Ausztrália is, amíg nem jutok el ezekre a helyekre, maradok a Páty- Biatorbágy- Etyek területen, ez az én terepem, itt van a les is.
Főleg madarakat fotózol, ráadásul profi lest is építettél. Miért ez a kedvenc témád?
A madarakat mindig is szerettem, a természetet is, és ez volt a legkézenfekvőbb téma, amikor 12 évesen fotózni kezdtem a házunk kertjében. Klassz érzés a természetben lenni, kikapcsolódni, közelről látni az élőlényeket. Amikor megkaptam életem első profi felszerelését, és egyre jobban elmélyültem a fotózásban egyértelmű lett, hogy a kertünket „kinőttem”. Olyan megoldást kellett találni, amellyel a környezet megzavarása nélkül tudok fotózni. A lényeg, hogy az állatok ne tudják, ne lássák, hogy ott vagyok – a les szigetelt, így még az exponálási hangot sem hallják.
Úgy képzeljünk el téged, mint a természetfilmekben a fotóst, aki napokig ül egy helyben a tökéletes képért?
Pontosan! A lesben egy méterrel a föld alatt ülök, így a szemem és a gép objektívje a föld szintjével egy magasságban van. Egy reflexiós ablakon lesek ki, így néha kevesebb, mint egy méterről tudom lefotózni a madarakat. A vízimadaraknál más a helyzet, akkor a nádasban rejtőzködöm.
Előre tudod, mit akarsz viszontlátni a képen, vagy a pillanat adja magát?
Szerintem jobb, ha van egyfajta koncepció, ahelyett, hogy csak úgy kattintgassak abban bízva, hogy a sok kép közül csak sikerül egy-kettő. A fotó - a technikai dolgok mellett - akkor jó, ha van mögötte elgondolás, amit az ember, a fotós tesz hozzá.
Azt akarod mondani, hogy a kócsagos képednél előre tudtad, hogy felkelő napot akarsz látni a madár meghajló nyakában?
Vannak olyan pillanatok, amelyeket az alkalom szül. Ezt a felvételt tavaly júliusban, napfelkeltekor készítettem. Néztem a napkorongot, és a kócsag egyszerűen belegyalogolt a képbe. Körülbelül három másodperc alatt született meg a gondolat a fejemben, és már kattintottam is. A verebes képnél (a naturArt természetfotó pályázat ifjúság kategóriájának győztes képe, a Tömegverebedés) sem tudtam előre, mi lesz a felvételen, mert akkor ragadozó madarakat akartam fotózni, de egyszer csak megjelent, majd szétrebbent egy verébraj. Nem mindig lehet előre tervezni, ez tény, de a vak szerencsében sem feltétlenül hiszek.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki jó természetfotós legyen?
Természet iránti szeretet, nagy adag elszántság, kitartás. A verebes kép tavaly december 23-án készült, akkor már órák óta ültem a vizes lesben, nagyon hideg volt, a gumicsizmámba befolyt a víz, és ki sem szállhattam a lesből, hiszen akkor ijedtükben elmennek az állatok. Mi ez, ha nem kihívás? Persze kell még alapvető technikai tudás is.
Mondod ezt úgy, hogy ha jól tudom, nem tanultál fotózni…
Valóban nem jártam fotós suliba, magamtól kezdtem kísérletezni.. Rengeteg szakfórumot olvastam, és megkerestem pár profit a neten, tanácsot kértem tőlük egy-egy kép kapcsán. Sokat tanultam a kritikákból is, és ha azt mondták egy képre, hogy nem jó, addig ismételtem, míg az nem lett.
Meg is lett az eredménye – a Magyar Természetfotósok Szövetsége téged választott 2009 Ifjú Természetfotósának. Mit jelent neked az elismerés?
Korábban nem érdekeltek a pályázatok, és most sem azért fotózok, hogy beküldhessem a képeket egy versenyre. Persze ez egy óriási elismerés és pozitív visszajelzés a szakmától, hogy jó úton haladok.
(Alex a National Geographic Magyarország pályázatán is indult, képei - sok más fotóval együtt - a Westend City Centerben láthatók, míg győztes felvételei a naturArt kiállításon, a Természettudományi Múzeumban. Ha a többi fotójára is kíváncsi vagy, látogass el honlapjára: www.rakoalex.hu
