Idén ünnepeljük Nagy László születésének századik évfordulóját. Az 1978-ban elhunyt, korábban nagyon is népszerű költőt manapság kevesen olvassák, s talán még kevesebben felesége, az 1990-ben elhunyt Szécsi Margit verseit. Írásunkban a két költő alakját és szerelmük történetét idézzük föl.
Miután 1950. május 1-jén Rákosi Mátyás bejelentette, hogy új várost szándékozik építeni, tenni vágyó, a kommunizmusban a hitüket még el nem veszített fiatalok kezdtek özönleni Dunapentelére. A földbe vájt, nádfedeles kunyhók helyén épülő Sztálin Vasmű gyárrengetegéhez és a szocialista mintára tervezett modern város lakóházaihoz hordták a maltert, adogatták a téglákat. Itt, az épülő Sztálinvárosban találkozott egymással 1951-ben két költő, Nagy László és Szécsi Margit is.
Filmszínésznő akart lenni
A pestszentlőrinci születésű, munkáscsaládból származó Szécsi Margit eredetileg filmszínésznő szeretett volna lenni, de megriadt a kiszolgáltatottságtól, amivel ez a foglalkozás járt:
„Volt egy rendező, fölvitt egy kis szobába, hogy meg kell nézni az alakomat is. Levetkőztem előtte. Mikor meg akart simogatni, félrerúgtam a kezét, csak úgy finoman. Aztán felöltöztem, szép lassan. Az meg csak nézett.
Lementünk, akkor mondta, hétfőn okvetlenül jöjjek, reggel nyolcra. De a padon, végig az iroda előtt ültek a statiszták, ragyogó, szép nők, kifestve és olyan reménytelenül. Én féltem, hogy majd egyszer én is ilyen kiszolgáltatott leszek. És amúgy se tudtam soha olyat csinálni, amiben nem hiszek. Aztán hétfőn nem mentem el. Sohase mentem el, így hát nem lettem filmszínésznő” – írta Mesék életemből című önéletrajzi visszaemlékezésében.
"Nekem akkor már voltak szeretőim"
Szécsi Margit ezután divattervezőnek készült, végül azonban a bölcsészkarra iratkozott be, de félbeszakította tanulmányait, hogy részt vehessen Sztálinváros építésében. Ekkor már maga is írt verseket (korábban, hogy némi pénzt keressen, mások verseit és cikkeit gépelte), és saját bevallása szerint véget ért a gyerekkora:
„Nekem akkor már voltak szeretőim. Halottat is láttam, sebesültet is. Dolgoztam, kenyeret kerestem. Megéltem egy háborút.”
Ekkoriban írt sematikus versei közül később többet megtagadott, más költeményeibe azonban a pentelei mindennapok is bekerültek, például a munkásnők szállása vagy éppen egy szerelmi légyott:
Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem alatt,
Csókok, s ledőlt rozsszálak
becézték barna derekamat.
Nagy László és a bolgárok
Nagy László egy bolgár turistacsoportot kísért az épülő Sztálinvárosba. A költő 1949-ben írói ösztöndíjjal utazott Szófiába, ahol a bolgár népköltészeten kívül egy bizonyos Marija Ucskova dobogtatta meg a szívét, akit feleségül is kért, s a nő igent mondott neki.
„Mint legfényesebb ünnepet vártam érkezéseit – ezek tavaszra, őszre estek, egy-két hónapra jött –, s úgy elrepültek, oly gyorsan, mint a költöző madárkák”
– emlékezett vissza idős korában az asszony. Végül azonban nem vele házasodott össze Nagy László:„1952 nyarán feleségül vettem Szécsi Margitot. Rózsás blúzban és ingben esküdtünk. A menyegző egy tányér fekete meggy volt és vörös bor” – írta a költő fényűzőnek nem mondható esküvőjükről.
A lezuhant repülőgép
1953-ban megszületett fiuk, a későbbi grafikusművész Nagy András. A házaspár eleinte albérletben, nélkülözve élt, csak éjjel dolgozhattak, napközben a főbérlő állandóan trombitált, gyakran enniük sem akadt mit: „Albérletünkben szegényen éltünk, néha megloptam Csuri nagysága kenyérhajgyűjteményét” – emlékezett vissza a nehéz évekre Nagy László. Hogy könnyebben boldoguljanak, egy időre szétváltak: Szécsi Margit Pécsett vállalt állást egy művelődési házban, de a dohos, fűtetlen pincehelyiségben, ahol laknia kellett, életre szóló tüdőbetegséget szerzett. Nagy László (aki maga sem volt egészséges, egy gyermekkori csontvelőgyulladást követően egész életében járógéppel járt) Szófiában tolmácsolt, s lekéste a hazafelé tartó gépet – nagy szerencséjére, mert az lezuhant.
Fiukat ez idő alatt a nagyszülők nevelték. Szécsi Margit állapota egyre rosszabbra fordult, tüdővérzése lett, amit félrekezeltek: „Margitot, mert rosszul kezelték, válságos állapotában kihoztam a kórházból, otthon meggyógyítottuk.” Az ötvenes években Nagy László is – mint oly sok író és költő – a gyerekirodalom felé fordult, a Kisdobos újságnak lett a munkatársa, majd az Élet és Irodalom képszerkesztője. Szécsi Margit 1953-tól kezdve szintén csak az írásaiból élt, s mindketten háromszor is megkapták a József Attila-díjat, Nagy László pedig 1966-ban a Kossuth-díjat is. (Ennek ellenére így vélekedett: „Volt idő, a hatvanas évek eleje, amikor verset szavalni tőlem nem volt divat, sőt nem volt veszélytelen.”)
A "világ női vagánya"
A kortársak Szécsi Margitot egyfelől „csendes modorú, konokul szerény fiatal nőnek” jellemzik, másfelől viszont a dacosságát, lázadó szellemét, vadócságát emelik ki. Önjellemzése szerint ő volt a „világ női vagánya”. „Törékeny alakja, királynői tartású, Kleopátra-frizurás feje a Kassák-klubban vagy a Fehérvári úti táncházban szinte hozzátartozott a táncolók forgatagához. (…) Szép volt a csibészhercegnő a költőkirály mellett, kiegészítették egymást. Szécsi Margit nyersebb, vagányabb verseket írt, mint Nagy László, ő a külvárosból jött, munkás ősökkel” – írta róla Tóth Erzsébet költő. Verseiben a vér, a csillag, a tenger gyakori motívumok, bár nem könnyen emészthető költészet ez, apokaliptikus képei és hosszú prózaversei alaposan próbára teszik az olvasót, a mai közízléshez talán közelebb állnak letisztultabb költeményei:
Úgy néztem magamra mindig,
ahogy csodára nézni illik,
csodára, az ember fiára,
kezeire, nyírott hajára.
Ki viszi át a Szerelmet?
Kapcsolatuk idővel elfáradt, Nagy László ki-kitekintett a házasságból, de legjelentősebb és máig a legtöbbet idézett versét, a Ki viszi át a Szerelmet feleségéhez írta. Kevésbé ismert, hogy Szécsi Margit verssel válaszolt erre a kérdésre; A kivirágzott kéz című, Nagy Lászlónak ajánlott versében ezeket a kérdéseket teszi fel:
Ki forgat a ragyogó Űrben?
Ki tölti be még a véremet is sugárral?
Mi vágott egybe a lényemet villogtató Idővel,
száguldó sorsom ostorával, urával?
A házaspár 1977-ben költözött Óbudára, az Árpád fejedelem útjára (ma emléktábla őrzi nevüket a 66. számú lakóház falán). Negyedik emeleti lakásuk ablakaiból és erkélyéről a Dunára lehetett látni, mindkettejük számára szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy a folyó a Fekete-tengerbe siet. Nem sok idő adatott nekik: 1978 januárjában, egy hideg estén mindketten bőrig áztak hazafelé menet. Nagy László influenzás lett, amiből nem teljesen felépülve elkísérte feleségét egy szerzői estre. Másnap reggel, 1978. január 30-án szívinfarktus érte. Szécsi Margit 12 évvel élte túl férjét, 1990-ben, leukémiában hunyt el. (Borítókép: Fortepan / Hunyady József)
Ha szívesen olvasnál egy másik írónőről is, ezt a cikket ajánljuk.
